Nem tudom, ki hogy van vele, én általában nehezen térek magamhoz a nyaralásból, főleg, ha Itáliát kell minél hamarabb elfelejteni. Néhány hétig mindig a végső odaköltözés gondolatával játszom: lakjon a fene, úgymond, ebben a távoli, poros provinciában, ahol az emberek morózusak, a kertek ápolatlanok, az utcák meg piszkosak.
Aztán valahogy visszaszokik az ember a rabkajára, és mire elfogy a magunkkal hozott utolsó darabka pecorino sardo, szép komótosan feltöltjük a rusnya adatbázisokat. Úgyis mindenki onnan vágyódik el, ahol van.
A tőzsdei kereskedésnek, ahogy maga az adás-vétel folyik, van egyfajta sajátos ritmusa. A spekulánsok számára nincs is ajánlottabb stúdium, mint nézni, ahogy a szalag ( "the tape" ) gördül: sokszor arra gondolok, hogy egy-egy érdekesebb kereskedési napot érdemes volna filmre venni, és egy nagy teremben újra meg újra levetíteni, hogy újra meg újra végignézhessük, ahogy egy fontosabb elmozdulásnál a két oldal kereskedik. A legtöbbet a hibáink után magából a kereskedésből lehet tanulni - tanulni pedig folyton kell ebben a játékban. Pörögnek a számok, folyik a küzdelem vevők és eladók között. Aki már gyakran figyelte a kereskedést, az tudja, hogy milyen, ha igazán vesznek valamit. Szinte illata van a vételi oldal felajzottságának. Nincs tökörészés, nincs beállás a könyvbe legjobb vevőnek, hiszen a vételi erő olyan elementáris, a vevők oly kétségbeesetten szeretnének a részvényhez hozzájutni, hogy valósággal kirabolják a másik oldalt –és az árfolyam áttöri a kritikus szintet. Szó sincs olcsóságról meg nyolcvanadik "upgrade"-ről: kell a papír, bármi áron.
Ami egy hosszabb kihagyás után feltűnő, a kissé lejjebb csúszott áraktól függetlenül, a kereskedés apatikus volta. Sem agresszív eladói, sem agresszív vevői szándékot nem látni. Állnak a könyvben a határozatlan oldalak, és farkasszemet néznek. Amikor ilyen a kereskedés képe, nem lehet kiismerni a szándékokat. A könyvben álldigáló vevők vagy eladók sosem eltökéltek, hiszen aki igazán venni akar, az vesz, aki eladni, az elad. Aki a könyvben téblábol, maga sem tudja, hogy mit akar, és hagyja, hogy a piac szándéka átrobogjon rajta.
A tőzsdei tradíciókban nyelvileg is gazdagabb (és milyen gazdag!) angolszászoknál van egy aranyköpés az ilyen lagymatag piaccal kapcsolatban: "Never short a dull market". Sose shortolj pangó piacot. A "dull" ebben a mondatban még azokra az időkre utal, amikor a távíró (ticker) közvetítette a brókercégekhez a tőzsdei kereskedés adatait, és egy szalagon (tape) jelentek meg az árak: ha a távíró kopogása lelassult, akkor mondták, hogy "dull", azaz ritkán koppanó, csendes.
Livermore, minden idők egyik legkiemelkedőbb spekulánsa, abban a róla szóló könyvben, melyet éppen fordítok, sok ilyen pangó piacról számol be. Egy elég egyszerű terminológia szerint vannak aktív, és vannak pangó piacok, pénzt keresni (vagy értelmesen veszíteni), tehát középtávra okkal kereskedni pedig csak aktív piacon lehet, ahol elég nagy számú a kereskedő, a kereskedés pedig koncentrált. Sokat gondolkodtam egy elejtett mondatán: "Hosszú, aszályos évek jöttek, 1911, 1912, 1913, 1914: nem lehetett pénzt keresni." Őszintén szólva nem néztem vissza az akkori kereskedést, de valószínű, hogy se bika, se medve nem volt, csak pangás. És ismerve a játékstílusát (közömbös volt neki, melyik oldalon játszik), és az erre az időszakra jellemző szorult helyzetét (nyakig adósságban), hinnünk kell neki. Vannak piacok, vannak időszakok, amikor kevesebb lehetőség nyílik a profitszerzésre. Ezen lehet keseregni (keres helyett keser), de el kell fogadni.
Ezért egy piac, amíg nem élénkül meg, és az indulatok nem csapnak újra magasra, nem sokat nem árul el magáról. Persze mostanában itthon inkább a rossz hírek vannak túlsúlyban (a külvilágban nem), de a hírekkel vigyázni kell, mert mindig a piac viselkedése az elsődleges, a hírek önmagukban semmit nem érnek. A rossz hírek túlsúlya inkább olyan szempontból érdekes, hogy most nagyobb a piac affinitása a rossz hírekkel való foglalkozásra, ami nem is csoda, hiszen visszapörgetve az elmúlt pár hét kereskedését, vevőt nem sokat látni, de azért az eladók sem határozottak. A hírek nagy többsége önmagában se nem rossz, se nem jó. Ha tolonganak a vevők, a rossz hírnek nincs visszhangja. Ha eladói a piac, a jó hír talonban marad, és csak egy későbbi emelkedő trendben fejti ki a hatását. Éppen ezért lehetséges, hogy ha valaki a trendnek megfelelően veszi fel a pozíciót (ha van trend), valamennyire nemcsak védve van a trendet fenyegető alapvető hírektől, de az ilyen hírek egy erős trendnél kellő figyelmet sem kapnak –legalábbis azonnal nem. És fordítva is igaz: ha trend ellen állunk, nem véd meg a pozíciónkra nézve kedvező hír. Ha bika van, a földrengés eltörölhet a föld színéről egy várost, napokba telik, mire a piac hajlandó érdemben foglalkozni a megmásíthatatlan ténnyel, s annak következményeivel. Ha medve van, nem számít a kiugró gyorsulás a profitnövekedésben, legföljebb megjelölheti egy majdani bikapiac egyik új vezetőjét.
Ha mégis megengedjük magunknak a luxust, hogy hírekkel foglalkozzunk (nyaralás után nem a szubjektív napisajtót olvassa vissza az ember, hanem a kereskedést), akkor számomra talán az a legfontosabb benyomás, hogy az őszi-téli bika két érzelmi pillére meggyengült: ez a két pillér a profitnövekedés és a konvergencia. De egyik sem végleg. Soha ne mond, hogy soha. A politika, látva, hogy szépen távolodik az EU-csatlakozás, mint valami elérhetetlen gyümölcs, bedobta a gyeplőt, és elemi ösztöneinek engedelmeskedve nem szabadpiaci megoldásokban gondolkodik. A profitnövekedés-míto sz már az előző gyorsjelentés-szezon ban léket kapott. Persze a benyomás csak benyomás, a hírek hírek a múltról vagy a közelmúltról, a piac pedig a közeljövővel foglalkozik, a horizontján nagyjából a következő fél év lebeg. Bármilyen rossz hírt is hallunk, ha vevők mozgolódását látjuk, arra fel kell figyelni, illetve arra kell felfigyelni.
A tőzsdén nem a hír a tény, hanem a kereskedés. Ha a kereskedés lagymatag, keveset tudhatunk a dolgok állásáról, mégha ömlenek is a hírek, hiszen az autentikus hírforrás hallgat. Árgus szemmel kell figyelni a kínálat-kereslet változását, mert sávok csak azért vannak, hogy megdőljenek, pénz pedig a változásban van. Egy átlagos sávbeli gyengeségnél most érdekesebbé teszi a helyzetet, hogy az index sávon belüli elgyengülése mögött bonyolultabb a kép: két vezető papír (MOL, Richter) eső trendben, a másik kettő, a két országrészvény (Matáv, OTP) pedig sávban van. Összességében még mindig él a sáv, az országrészvények nagyobb aduk a pakliban.
Amíg pedig fennáll a sáv, a piacról való őszinte beszéd nem nagyon lehet más, mint efféle rizsa.
Apropos rizs, rizotto. Jelenthetem, hogy szárd juhsajtból nehéz túlvenni magunkat. Egyrészt stabil az ára, másrészt nem oly nagy tragédia beleragadni. Merem ajánlani. Nem kell megkeresni a boltot, ahol a legdrágábban adják, azaz nyugodtan belenyulhatunk a hulló sajtba, hiszen határozott, tenyérbe illően gömbölyű alja van.
Link|mailto:vakmajo m@yahoo.com|Vakmajom |
Sajthalászat (Vakmajom)
Aztán valahogy visszaszokik az ember a rabkajára, és mire elfogy a magunkkal hozott utolsó darabka pecorino sardo, szép komótosan feltöltjük a rusnya adatbázisokat. Úgyis mindenki onnan vágyódik el, ahol van.
A tőzsdei kereskedésnek, ahogy maga az adás-vétel folyik, van egyfajta sajátos ritmusa. A spekulánsok számára nincs is ajánlottabb stúdium, mint nézni, ahogy a szalag ( "the tape" ) gördül: sokszor arra gondolok, hogy egy-egy érdekesebb kereskedési napot érdemes volna filmre venni, és egy nagy teremben újra meg újra levetíteni, hogy újra meg újra végignézhessük, ahogy egy fontosabb elmozdulásnál a két oldal kereskedik. A legtöbbet a hibáink után magából a kereskedésből lehet tanulni - tanulni pedig folyton kell ebben a játékban. Pörögnek a számok, folyik a küzdelem vevők és eladók között. Aki már gyakran figyelte a kereskedést, az tudja, hogy milyen, ha igazán vesznek valamit. Szinte illata van a vételi oldal felajzottságának. Nincs tökörészés, nincs beállás a könyvbe legjobb vevőnek, hiszen a vételi erő olyan elementáris, a vevők oly kétségbeesetten szeretnének a részvényhez hozzájutni, hogy valósággal kirabolják a másik oldalt –és az árfolyam áttöri a kritikus szintet. Szó sincs olcsóságról meg nyolcvanadik "upgrade"-ről: kell a papír, bármi áron.
Ami egy hosszabb kihagyás után feltűnő, a kissé lejjebb csúszott áraktól függetlenül, a kereskedés apatikus volta. Sem agresszív eladói, sem agresszív vevői szándékot nem látni. Állnak a könyvben a határozatlan oldalak, és farkasszemet néznek. Amikor ilyen a kereskedés képe, nem lehet kiismerni a szándékokat. A könyvben álldigáló vevők vagy eladók sosem eltökéltek, hiszen aki igazán venni akar, az vesz, aki eladni, az elad. Aki a könyvben téblábol, maga sem tudja, hogy mit akar, és hagyja, hogy a piac szándéka átrobogjon rajta.
A tőzsdei tradíciókban nyelvileg is gazdagabb (és milyen gazdag!) angolszászoknál van egy aranyköpés az ilyen lagymatag piaccal kapcsolatban: "Never short a dull market". Sose shortolj pangó piacot. A "dull" ebben a mondatban még azokra az időkre utal, amikor a távíró (ticker) közvetítette a brókercégekhez a tőzsdei kereskedés adatait, és egy szalagon (tape) jelentek meg az árak: ha a távíró kopogása lelassult, akkor mondták, hogy "dull", azaz ritkán koppanó, csendes.
Livermore, minden idők egyik legkiemelkedőbb spekulánsa, abban a róla szóló könyvben, melyet éppen fordítok, sok ilyen pangó piacról számol be. Egy elég egyszerű terminológia szerint vannak aktív, és vannak pangó piacok, pénzt keresni (vagy értelmesen veszíteni), tehát középtávra okkal kereskedni pedig csak aktív piacon lehet, ahol elég nagy számú a kereskedő, a kereskedés pedig koncentrált. Sokat gondolkodtam egy elejtett mondatán: "Hosszú, aszályos évek jöttek, 1911, 1912, 1913, 1914: nem lehetett pénzt keresni." Őszintén szólva nem néztem vissza az akkori kereskedést, de valószínű, hogy se bika, se medve nem volt, csak pangás. És ismerve a játékstílusát (közömbös volt neki, melyik oldalon játszik), és az erre az időszakra jellemző szorult helyzetét (nyakig adósságban), hinnünk kell neki. Vannak piacok, vannak időszakok, amikor kevesebb lehetőség nyílik a profitszerzésre. Ezen lehet keseregni (keres helyett keser), de el kell fogadni.
Ezért egy piac, amíg nem élénkül meg, és az indulatok nem csapnak újra magasra, nem sokat nem árul el magáról. Persze mostanában itthon inkább a rossz hírek vannak túlsúlyban (a külvilágban nem), de a hírekkel vigyázni kell, mert mindig a piac viselkedése az elsődleges, a hírek önmagukban semmit nem érnek. A rossz hírek túlsúlya inkább olyan szempontból érdekes, hogy most nagyobb a piac affinitása a rossz hírekkel való foglalkozásra, ami nem is csoda, hiszen visszapörgetve az elmúlt pár hét kereskedését, vevőt nem sokat látni, de azért az eladók sem határozottak. A hírek nagy többsége önmagában se nem rossz, se nem jó. Ha tolonganak a vevők, a rossz hírnek nincs visszhangja. Ha eladói a piac, a jó hír talonban marad, és csak egy későbbi emelkedő trendben fejti ki a hatását. Éppen ezért lehetséges, hogy ha valaki a trendnek megfelelően veszi fel a pozíciót (ha van trend), valamennyire nemcsak védve van a trendet fenyegető alapvető hírektől, de az ilyen hírek egy erős trendnél kellő figyelmet sem kapnak –legalábbis azonnal nem. És fordítva is igaz: ha trend ellen állunk, nem véd meg a pozíciónkra nézve kedvező hír. Ha bika van, a földrengés eltörölhet a föld színéről egy várost, napokba telik, mire a piac hajlandó érdemben foglalkozni a megmásíthatatlan ténnyel, s annak következményeivel. Ha medve van, nem számít a kiugró gyorsulás a profitnövekedésben, legföljebb megjelölheti egy majdani bikapiac egyik új vezetőjét.
Ha mégis megengedjük magunknak a luxust, hogy hírekkel foglalkozzunk (nyaralás után nem a szubjektív napisajtót olvassa vissza az ember, hanem a kereskedést), akkor számomra talán az a legfontosabb benyomás, hogy az őszi-téli bika két érzelmi pillére meggyengült: ez a két pillér a profitnövekedés és a konvergencia. De egyik sem végleg. Soha ne mond, hogy soha. A politika, látva, hogy szépen távolodik az EU-csatlakozás, mint valami elérhetetlen gyümölcs, bedobta a gyeplőt, és elemi ösztöneinek engedelmeskedve nem szabadpiaci megoldásokban gondolkodik. A profitnövekedés-míto sz már az előző gyorsjelentés-szezon ban léket kapott. Persze a benyomás csak benyomás, a hírek hírek a múltról vagy a közelmúltról, a piac pedig a közeljövővel foglalkozik, a horizontján nagyjából a következő fél év lebeg. Bármilyen rossz hírt is hallunk, ha vevők mozgolódását látjuk, arra fel kell figyelni, illetve arra kell felfigyelni.
A tőzsdén nem a hír a tény, hanem a kereskedés. Ha a kereskedés lagymatag, keveset tudhatunk a dolgok állásáról, mégha ömlenek is a hírek, hiszen az autentikus hírforrás hallgat. Árgus szemmel kell figyelni a kínálat-kereslet változását, mert sávok csak azért vannak, hogy megdőljenek, pénz pedig a változásban van. Egy átlagos sávbeli gyengeségnél most érdekesebbé teszi a helyzetet, hogy az index sávon belüli elgyengülése mögött bonyolultabb a kép: két vezető papír (MOL, Richter) eső trendben, a másik kettő, a két országrészvény (Matáv, OTP) pedig sávban van. Összességében még mindig él a sáv, az országrészvények nagyobb aduk a pakliban.
Amíg pedig fennáll a sáv, a piacról való őszinte beszéd nem nagyon lehet más, mint efféle rizsa.
Apropos rizs, rizotto. Jelenthetem, hogy szárd juhsajtból nehéz túlvenni magunkat. Egyrészt stabil az ára, másrészt nem oly nagy tragédia beleragadni. Merem ajánlani. Nem kell megkeresni a boltot, ahol a legdrágábban adják, azaz nyugodtan belenyulhatunk a hulló sajtba, hiszen határozott, tenyérbe illően gömbölyű alja van.
Link|mailto:vakmajo m@yahoo.com|Vakmajom |