Bajnai a fő tolvaj igazat ad , egy amerikai altolvajnak. Emmis cégnek , akinek profitjának 75 % Kelet-Európából származott , egyik döntő része meg a Sláger Rádióból.
Nem voltak hajlandóaka magyar törvények szerint pályázatot írni , kilóra akarták megvenni a döntéshozókat. Most ők kiáltoznak farkasért . Ez jó.
Miért kell a agy nyereségű magyar üzletek külföldieknek adni.
Miért nem tud felépíteni egy hálozatot saját pénzért az
Emmis?
Mert eddig a Szdsz mindent odaadott nekik 10-15 % baksispénzért. Na ezért.
szerintem a rádió freki botrány csak teszt volt a nemsokára lejáró tévékhez.
Csak tesztelik, hogy mekkora a külföldi ellenállás, ha véletlenül nem a jelenlegi szennytévék nyernének...
Amúgy maga a pályáztatás totál amatőr módon zajlott.
A régi rádiók így ha nyertek is volna, nem tudtak volna normális hosszútávú (legalábbis november után) lévő reklámidőt eladni, míg az újak természetesen nem tudták eladni a megnyert reklámidőjüket.
Ki a végső vesztes kisebb árbevétel esetén? az állam.
Tehát ezt a tendert ki kellett volna már írni 2008-ban, hogy mind a vesztes, mind a nyertes fel tudjon készülni és átadáskor az egyik le tudta volna zárni a műsorát, míg a nyertesnek nem 2 hét alatt kellene egy teljes stábot, stúdiót hírdetőt szerezni...
eddig is zavarosban halászott a sláger, igen kiváncsi vagyok RTL és TV2 szövetségét a jogtiszta módon megnyert sugárzási engedélyt nyert amerikai média cég feldarabolását ,mikor kezdik nyílvánosságra hozni.
Nekem ez az egész rádiós történetről az jut eszmbe, hogy valahogy így nézhet ki az, amikor két maffiózó csapat egymás elől akarja megszerezni az ellenőrzést egy jól menő kocsma felett... :)
A kocsmatulajdonos eddig az egyik "csapatnak" fizette a védelmi pénzt, most meg bejelentkezett a másik, hogy hamarosan ígyis-úgyis neki fognak, de jobban jár ha már ez előtt a hamarosan előtt is olyan piát mér, amilyet a másik csapat szeret - elősegítendő ennek a "hamarosan"-nak az egyébként is várható eljövetelét... :)
Na, merthogy a védelmi pénzt leginkább olyanoktól lehet kizsarolni, akik maguk is a zavarosban halásznak... :)
A korrupcióhoz legalább két fél kell, a bili általában akkor borul ki, megjelenik egy harmadik is...
Igazad van. Egyet értek. Húzzanak a fa@ba. Egyébként se szerettem - szeretem - a Bumerángos stílusú műsort. Így kellene az összes többivel is - TV csatornákkal. Meg vették az országot kilóra, köszönhetően az elmúlt időszak politikai elitjének! A gond az, hogy a helyzet most sem átláthatóbb, A mutyi megy most is, csak az érdek körök változnak. Talán ezért félnek a Jobbiktól, ismeretelen, még nem beárazott versenyzők.
Prfecó szerint bűncselekmény
Egy topic témámat 98 hozzászólás után vették le .
Kiváncsí vagyok ez mennyít él meg.