Ha megnézzük az SP500 chartot visszamenőleg.., én azt látom , hogy július 12 óta ez a harmadik hullám vége egy felfelé futó trendben , szinte azonos gyertya fel és lefutásokkal. Mi a véleményetek? Csak azt akartam jelezni, hogy ilyen kisebb visszaesés az teljesen természetes lehet.
A főbb amerikai indexek pár hete sávban mozognak, nagyon kevés éves rekord és éves mélypont mellett. Pozitívum, hogy a rossz hírekre rendre emelkedéssel reagál a piac, de közelebbről nézve azért látszik, hogy a sávon belül megjelent az intézményi eladás, a disztribúció. A régi gazdaságot reprezentáló NYSE-n erősebbnek tűnik az eladói oldal: az index négy hete tapodtat sem mozdul, miközben sokasodnak a disztribúciós napokat jelölő piros nyilak.
A Nasdaq jobban néz ki, itt inkább kiegyenlítettnek tűnnek a vevők és az eladók. Újabb nagy forgalmú disztribúciót kellene látni ahhoz, hogy az emelkedés kifulladásáról lehessen beszélni, mert nagyon erős intézményi vételek voltak a technológiában, és igen nagy volt a momentum felfelé.
Mit jelent a három-négy disztribúciós nap? Két dolgot. Egyrészt innentől dupla szigorúsággal kell elbírálni a felfelé kitöréseket, másrészt ez a szignál már megengedi a minden esetben veszteséglimitáló stop losszal védett középtávú eladási pozíciók felvételét a leggyengébb szektorok hosszabb bázisból lefelé kitörő papírjaiban - ha vannak ilyenek. Egyelőre csak annyi látszik ezen a hetek óta sávos jellegű piacon, hogy a "régi gazdaság" a gyengébb, és azon belül a pénzügyi szektorok (főleg a bankok), az egészségügy egyes alszektorai (pl. kórházak) húzhatnak lefelé.
Az egyik feltűnően gyenge, és feszes középtávú bázist építő papír a General Motors (GM). Ami miatt érdekes a GM gyengesége: relatíve jó hírek mellett oldalazik. A társaság azt jelentette, hogy októberben 546,093 járművet adott el, ami 31%-os(!) növekedés az előző év hasonló hónapjához képest. Az eladások főleg a kamatmentes finanszírozásnak köszönhetően futottak fel. A piac nincs oda a hírektől.
Az USB (bank) azzal tűnt ki, hogy már hetekkel ezelőtt a szeptemberi mélypontja alá esett, tehát gyengébb a piac átlagánál. Négy hete konszolidálódik a mélypont közelében, egyre csökkenő forgalom mellett. Az utolsó negyedévben 12%-os árbevétel-csökkenést , és 85%-os profitcsökkenést jelentett a cég.
A bankok harmatos mozgása annak fényében figyelemreméltó, hogy a kötvénypiac további kamatcsökkentést áraz be - ez elvileg kedvező környezet a pénzügyi szektornak. Az alábbi grafikon a háromhónapos kincstárjegyek hozamának alakulását mutatja.
Ha a relatíve erősebb techben keresünk gyenge szektort, ott - mint ezen a medvepiacon már oly sokszor - már megint a a telekommunikáció kezdett botladozni. A szektor néhány domináns társasága a leszállított várakozásokat is alulmúló gyorsjelentést hozott ki (Q, SBC). Ennél sokkal fontosabb, hogy a részvények eséssel reagáltak a rossz hírekre.
Az év elején még intézményi menekülőpapírnak, afféle túlélő telekomnak tartott Q máris újabb mélypontra zuhant.
Az eddig intézményi kedvencnek számító, és tűrhetően teljesítő SBC (ugye nem úgy néz ki, mint egy szokásos telekom-grafikon?) negyedjére kóstolgatja ezt a 38 körüli támaszt. Ha forgalommal tartósan átviszi, nagy mozgás kezdete lehet.
Az igazsághoz tartozik, hogy nem könnyű ígéretes lefelé néző bázisokat összeszedni. Számomra a piac sávos jellege ebből is megerősítést nyer. Az indexeken disztribúció látszik � de egyedi részvényekben egyelőre lefelé sem látni most nagy húzóerőt. A kevés jó minőségű felfelé kitörés többsége egy-két nap után behal(t), és a kevés jó bázis miatt az eladói oldalon sem lehet vérmesnek lenni. Most sokkal könnyebb fundamentálisan gyenge papírt találni, mint mondjuk nyár elején-közepén (amikor hasonló disztribúciós napok után voltak az indexek), hiszen az eredmények jellemzően tovább romlottak, de nehezebb technikailag eladásra érett részvényre bukkani. Ha választani kell, inkább a technikai oldalnak adok nagyobb súlyt, mert az hordozza a piac üzenetét. Az éves mélypontok/csúcsok listái jelentik az egyik legjobb indikátort: ezeken a listákon kell tömegestül megjelennie a vezetőknek és vezető szektoroknak.
39.heti prognózis
A 36-37 hétre adott TARTÁS ajánlás után VÉTEL prognózis következett a 38. hétre, s valóban, a bika visszatért a parkettre.
A jövő héten a piacok MÉG ismételten a zöldbe tesznek kirándulást, tehát a prognózis : LONG
Preferált részvények: OTP, EGIS.
OTP részvényesek ide!