Az Usa kezd bekeményíteni. Még nem hozta nyilvánosságra azt a több mint kéttucatnyi országot és neveket, akiket az oroszok 2014 óta több mint 300 millió dollárral megvesztegettek. Csak az erről szóló diplomáciai táviratot, de többletinformációkat szolgáltat egyes országok számára. Moszkva évek óta dollármilliókat költ vesztegetésre, hogy világszerte barátokat szerezzen
66 embert már sokkal nehezebb az ablakon kidobni, mint 4-et. Közben már jött a hír, hogy a kirgizek és a tádzsikok is egymásnak ugrottak, az azeri-örmény után. Ezek azok a látszólag jelentéktelen hírek, amelyek a befolyás gyengülését mutatják.
"Oroszország energiabevételei 14 havi mélypontra zsugorodnak.
Az orosz energiabevételek 11,1 milliárd dollárra csökkentek augusztusban, mivel a nyugati szankciók és az európai ügyfelek orosz olaj vásárlásának megtagadása arra kényszerítette Oroszországot, hogy olcsóbban adjon el olajat az ázsiai piacokon"
a német politika az évtizedes kitaposott merkeli politikai mederből még nem igazán kalandozott el, ami olyasmiből állt, hogy próbálta tompítani a konfliktusokat, ellentéteket, a problémás partnereket is inkább meghallgatták, megsimogatták és próbáltak vele együttműködni... azaz "Tartsd magadhoz közel a
barátaidat, de még közelebb az ellenségeidet" szvsz
Mekkora átlátszó szarházi ez a Scholz, mikor megint nyilvánvalóvá vált, hogy szabotálják a komolyabb fegyverek küldését, akkor gyors kér egy fél órát a főnöktől, elbeszélgetnek, aztán előadja hogy megmondta Putylernek, ezzel ismét az a narratíva, hogy ebben a háborúban Németország valaki. Pedig valahol a sor végén kullog az érdemi segítséget nézve.
#4170 erre -6* -ot kaptam... pedig csak azt ecseteltem mely veszélyek miatt ma "Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter a Financial
Times című bit lapnak kijelentette, hogy Kijev villámtámadása a vártnál
sokkal jobban sikerült, de Ukrajnának meg kell védenie az általa
visszafoglalt hatalmas területet egy esetleges orosz ellentámadástól. A
tárcavezető figyelmeztetett arra, hogy az orosz erősítés ellentámadást
indíthat Ukrajna szerteágazó utánpótlási vonalai ellen, és az ukrán
egységeket az orosz csapatok bekeríthetik, ha túlságosan előrenyomulnak..." fontosabb emberkék is figyelmeztetnek...a lényeg tehát 'többet ésszel mint erővel'☺ szvsz 2
még egy német hír mára: "Telefonon tárgyalt Olaf Scholz német kancellár és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden, a beszélgetés középpontjában az ukrajnai konfliktus állt – olvasható a német kabinet közleményében.A német kancellár a közlemény szerint a beszélgetés folyamán a zaporizzsjai atomerőmű biztonságának fokozását és az eszkaláció elkerülését sürgette. Ezenfelül szót ejtettek a világ élelmezési helyzetéről is.A német közlemény szerint Scholz és Putyin megegyezett abban, hogy továbbra is tartják a kapcsolatot egymással. A mostani telefonbeszélgetés 90 percig tartott."
Orosz - Ukrán háború - trollmentes topik