Nem perdöntő, de inkább fordítva. Ugyanis MZP ezt már egy héttel ezelőtt elmondta a 168órás interjújában, Gyurcsány pedig tegnap írta az "ő a kapitány" posztját. Egy ilyen pártszervezést egyébként se lehet titokban csinálni, szerintem ez már befolyásolta Donáth Annát is a telexes interjújában. Továbbá jobban értem az ellenzék dermedt hallgatását, és egy kicsit más megvilágításban látom Gyurcsány nyilatkozatát is. Ja, és most kezdek aggódni igazán a '22-es választások miatt ...
Ha előbb volt, akkor Gyurcsány és a többiek reagáltak, érthető módon, nekem kimaradt MZP ezen írása. Meglátjuk, mi lesz, de attól tartok, hogy valamivel felkúrták MZP-ét és ő meg beindult, mint a motolla. Nem szabadna még mindig újoncnak tekinteni, terelgetni ide oda, mint valami hülyegyereket, több tiszteletet érdemel annál, mint amit kap. Ő nem a szükséges rossz, hanem a kiválasztott. Az álomforgatókönyvem kezd körvonalazódni.
be kell zárni a kórházakat. a fidesz szavazó "okos", csak az adócsökkentésig lát, az hogy milyen nyomorúságos körülmények között fog a másvilágra távozni az nincs a látóterében.
Aztán meg a duma: mi csak adni szeretnénk a zembereknek Minek egyáltalán adó? 14. havi nyugdíjat is megérdemelne mindenki Férfiak 30 is szóba került már...
Mit jelent az ellenzék dermedt hallgatása? Mintha csak az összefogó ellenzéki pártok hallgatnának dermedten. A pótcselekvések ellenére a fidesz is dermedt, nem nagyon tud mit kezdeni a helyzettel. Az ellenzéki előszavazók szerintem elég határozottan azt mondták, hogy kevesebb Gyurcsányt, dk-t és mszp-t kérnek. Erre igazából senki nem számított. Nem csoda, hogy "Szó bennszakad, hang fennakad". Kiderült, hogy Gyurcsány, dk és mszp nélkül esélyesebb leváltani Orbánt. A félresikerült rendszerváltásunk során több párt, sőt kormánypárt eltűnt már a süllyesztőben, de a választók megmaradtak. A demokrácia sajnos olyan, hogy a választóknak mindig igazuk van. Akkor is, ha nincs vagy ha némely pártnak ez nem tetszik.
Bocsi, de annyi derült ki, hogy MZP. azokra is fókuszál akik kiábrándultak a fideszből és Gyurcsányból. (ok. a Gyurcsányozáshoz IQ-is kell.. nincs ilyen? Dehogynincs ilyen...) Lényeg, hogy összegyűjti a szavazókat, ettől függetlenül összefog az ellenzékkel, így bukni fog a fidesz 2022-ben. (igaz szerintem még nem érdemelitek meg, hogy demokratikus és piacbarát kormányotok legyen) Nyugodj meg, ez a lépése előre egyeztetett forgatókönyv szerint történt, aminek célja a fidesz leváltása és nincs benne semmi több.
Nem engedtek teret MZP-éknek az országos listán, itt a válaszlépés. Elég zavaros ügy. Ha el akarnak indulni a választáson, akkor ők nem altarnatíva, hanem ellenfelek lesznek. 71 körzetben el kell induljanak ahhoz, hogy listát állíthassanak. Nekem az az érzésem, hogy ez megint egy chicken-game. MZP egy kamikazé ( nem trójai :)). Pálinkásnak és embereinek zsarol ki helyeket a listán.
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!