be kell valljam nektek, hogy imádlak titeket, nélkületek az eddigi nyereséget (30-630) sem tudnám igazán élvezni, kell a viszonyítási pont, hogy tudjam, hol tartanék, ha nem veszek bele ebbe az őrületes emelkedésbe :D
OPUS esetében különösen nem hiszek a chartelemzésekben , viszont a vasárnapi választás hasonló eredménye esetén a black horse died horse lesz. kivégzése megakadályozására már B3 Tak.Szöv , Takbank, MKB , NFM képezheti a tartalékokat ja KONSUM a la pécs még rosszabb helyzetben lesz.
ma, 18:38előzmény: #101003 Scs2017#101007Megy a topicban az összevissza hülyítés meg para, hogy majd így lesz a választás után meg úgy lesz. Pedig ez egyszerű mint egy pofon, meg kell nézni h mekkor a várható értéke a részvénynek a választásokra vonatkoztatva.Tegyük fel hogy 30% esélye van h a fidesz veszít (ennél sztem lényegesen kevesebb, HMVH-n nem összetákolt jelölt nyert hanem eleve konzervatív, nagyon kis elutasítottsággal) És tegyük fel h a választások elvesztése után 0-t ér a részvény ) ez se igaz mert ha a fidesz veszít is azért ő lesz a legnagyobb párt és ő kap először kormányalakítási megbízást valszeg csak ő tud majd így is kormányt alakítani más pártot bevonva (bármit is mondanak most) esélyes az lmp, jobbik, de független (az összefogás miatt ebből sok lehet) illetve kisebbségi képviselőkkel együtt is, azon kívül nem lesz az ellenzéknek 2/3-a együtt sem, a legfőbb ügyész az alkotmánybírák stb. maradnak stb szal nagyon sok varia lehet de ezt hagyjuk tehát ekkor nulla. Ha a fidesz nyer akkor mondjuk lesz a potenciál 1200 HUF, ez se tulzás paks meg a további bőséges tendernyerések miatt. Tehát M"=p1*Price1+p2*Price2= 0.3*0+0.7*1200=840 HUF. Ha ezeket a feltételezéseket elfogadjuk akkor 840 alatt venni kell, 840 HUF felett adni Ennyi. 00
Nem adtam el, De ezt már írtam. Ez úy maradt rajtam, hogy volt pár db bux contim, és gyorsan kellett valamit venni ami éppen ment fel. Ez olyan jól sikerült, hogy a tőkét kitudtam mér egy hónap múlva kapni belőle, Ez a pakk a haszon, Tartom.
Értem, köszönöm őszinte válaszát. Akkor ha esésre számít, miért tartja? Én amondó vagyok, hogy a március 1-jén esedékes BUX indexben történő súly növekedés felhajtó erővel bír majd az indexkövető alapok által generált vételi erő révén. Na ez szép körmondat lett. :)
Buxi az egyenlet azt fejezi ki, h ha a fidesz nyer akkor több napos felfüge jöhet és tétellel valszeg nem lehet beszállni.....a 840 most mai tudásunk szerint kb. az egyensúlyi ár
Nem szeretnék belepofázni a 400 forintos álmaitokba...DE! Ti komolyan gondoljátok, hogy a fityesz elveszti a választást! Ettől várjátok az esést??? Higgyétek el, ennek a realitása ill annak, hogy nem lesz meg az 51%, szinte NULLA! Nem vagyok figyesz párti, gyűlölöm a stílusukat, de reálisan kell a jövőt nézni. Bármilyen más indok, hogy nem vesznek részt Paks2-ben, vagy, hogy a chartotok mutatja az irányt elfogadom! De a választásokkal nem gyertek, azt biztosan nyerik! Nézzétek meg ezt...már elkezdődött a negatív kampány visszaszorítása! Rájöttek, hogy ezzel nem lehet nyerni! Ja, és igen is lehet a fej-vállat fordítva is rajzolni! :)))
Záróárat el kell osztani a szak topikok és a posztok összegével. :)
Törölt felhasználó2018. 02. 27. 20:16
Előzmény:
törölt hozzászólás
#72
Legálabb azzal tisztában lehetnél, hogy a kerítésen ülés pomperj elhíresült mondása, olyan, mint a kissgoodbye. ;-) Szóval lehet, hogy aki ezt neked mondta csak szórakozott veled. ;-))
:) El kell osztani a Fidesz és az ellenzék közötti különbséget a választásig hátralévő napok számával, majd minden nap kivonni a különbségből egy egységet. (A #75-öset törölje, el*asztam.)
sztem a 7075% részvétel már megint a fidesznek kedvez , mert azért akárhogy is forgatjuk a szavakat az ellenzék nagy része beengedné a migráncsokat elég megnézni hogy szavaztak a pártok az euban, és a 75% már inkább azokat mozgósítaná akik ellenzik. A HMVH 60-61% optimális az ellenzéknak a kisebb se jó meg a nagyobb se
Opus real.