Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
lorepapp
lorepapp 2019. 07. 15. 22:28
Előzmény: #17368  lorepapp
#17420
Magamra valaszolva, ez egy agressziv, turelmetlen kijelentes volt. De igaz. Tunjenek a p...aba.
AIDA64 2019. 07. 15. 18:33
Előzmény: #17415  Heinczi
#17419
lehet ebben az évben nem szabadságolnak,megláttyuk
AIDA64 2019. 07. 15. 18:32
Előzmény: #17417  AIDA64
#17418
csak nordosoknak
AIDA64 2019. 07. 15. 18:31
#17416
Heinczi 2019. 07. 15. 18:24
Előzmény: #17413  AIDA64
#17415
Igen, reális.
Szabadságot én nem vennék ki Nord-ra, élénk a piac most is. Szerintem bármelyik nap mehet a buli, nem gondolom, hogy szeptemberig várni kellene feltétlenül.
lorepapp
lorepapp 2019. 07. 15. 17:30
Előzmény: #17413  AIDA64
#17414
Van benne racio...
AIDA64 2019. 07. 15. 17:25
Előzmény: #17412  lorepapp
#17413
amugy érdekes hogy ma nem dobálták ottoka miatt ugyhogy ,reménykedhetünk abban hogy aki elakarta eladta már ,igy akár indulhatunk is szép lassan,egyet.szabadság elött
lorepapp
lorepapp 2019. 07. 15. 17:23
Előzmény: #17411  AIDA64
#17412
Hasonloan velem.
Holnap uj nap.
AIDA64 2019. 07. 15. 17:21
Előzmény: #17410  lorepapp
#17411
a duplához tán az sem kell ,de ha lenne hir akkor ez nem dupláz,sokkal több,max akkor dupláz ha simán leveszik a végrehajtást és ha egyedül mi megyünk ,a többi papper nem
lorepapp
lorepapp 2019. 07. 15. 17:18
Előzmény: #17405  AIDA64
#17410
Kb en is minimum.
A duplat csak erzekeltetesnek irtam. Figyeik sokan a papirt, nagyon kis hir es dupla, igy ertettem.
AIDA64 2019. 07. 15. 17:18
Előzmény: #17408  lorepapp
#17409
az is valami,köszönöm
lorepapp
lorepapp 2019. 07. 15. 17:17
Előzmény: #17406  AIDA64
#17408
41,8/5k/16:48.
lorepapp
lorepapp 2019. 07. 15. 17:15
Előzmény: #17404  AIDA64
#17407
Ezert nincs itt hir. 
Nem akarjak. Meg. 
Szvsz. 
AIDA64 2019. 07. 15. 17:14
Előzmény: #17403  lorepapp
#17406
mi lett a vége?
AIDA64 2019. 07. 15. 17:14
Előzmény: #17403  lorepapp
#17405
én nem duplázni akarok,5-700ft ot legalább
AIDA64 2019. 07. 15. 17:13
Előzmény: #17402  lorepapp
#17404
nem csak ugy beirtam,minden megy csak ez nem láthatja még 2 év után az ottoka is matol
lorepapp
lorepapp 2019. 07. 15. 17:11
Előzmény: #17401  AIDA64
#17403
Ezert nincs itt hir. 
Erzed a sunyitast?
Nem a tobbi ceg a baj. 
Ide egy kicsi hir es min duplazunk. 
lorepapp
lorepapp 2019. 07. 15. 17:08
Előzmény: #17400  AIDA64
#17402
Ezt Gacsi mondta?
AIDA64 2019. 07. 15. 17:02
#17401
már már mindig indulni akar de mindig jön egy hir másik kicsiben és elviszi

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 5

aktív fórumozók


  • BÉT
  • Indexek
  • Deviza
      • Forgalom
      • Nyertesek
      • Vesztesek