Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
kimpaa
kimpaa 2019. 07. 15. 12:51
Előzmény: #17377  Törölt felhasználó
#17380
Opusban a 6-800-s szintet tartom elérhetőnek, nem hiszem hogy lesz az valaha is 1000.
Nagyon sokan ragadnak és bevallottan elcseszték a sztorit a vezetőség részéről. Saját magukat szopatták meg.
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 15. 12:41
Előzmény: #17377  Törölt felhasználó
#17379
beárazodtak ,már tul sokat nincs hová menniük ,most még vannak olcso részvények azokon aíhangsuly
AIDA64
AIDA64 2019. 07. 15. 12:40
Előzmény: #17376  kimpaa
#17378
ez tény
Törölt felhasználó 2019. 07. 15. 11:57
Előzmény: #17376  kimpaa
#17377
Igen, az eleje a legjobb. Azert a tovabbiak is jok lehetnek, ha tervezheto a folyamatos merendes, epules. Pl Opus jo lehet meg Paks kapcsan is. 
kimpaa
kimpaa 2019. 07. 15. 11:47
Előzmény: #17368  Törölt felhasználó
#17376
általában ezeknek a NER-s történeteknek itt a Bét-n az eleje az izgalmas, a rally, felfokozódott várakozás mind repíti az árfolyamot az egekbe.
ezt a részt kell tudni jól elkapni.
vagyis a kérdés mindig az, hogy melyik cégben terveznek épp lépni.
az első fecskék az Opus/Konzum voltak
kimpaa
kimpaa 2019. 07. 15. 11:34
Előzmény: #17356  ner18
#17375
ki az a NER-s aki ebben benne van?
Törölt felhasználó 2019. 07. 15. 11:31
Előzmény: #17372  ner18
#17374
:)
Hajra Nord!
Lafotex 2019. 07. 15. 11:28
#17373
Indulunk!?
ner18
ner18 2019. 07. 15. 11:28
Előzmény: #17368  Törölt felhasználó
#17372
:))
Heinczi
Heinczi 2019. 07. 15. 11:27
Előzmény: #17367  Lafotex
#17371
Igen, valaki rárottyantott még 30párezret ebéd előtt. 
ner18
ner18 2019. 07. 15. 11:27
Előzmény: #17365  Törölt felhasználó
#17370
igen egyedűl Tarány aki ebből a brigádból letett már vmit az asztalra
Lafotex 2019. 07. 15. 11:26
#17369
r:42
Törölt felhasználó 2019. 07. 15. 11:22
Előzmény: #17355  ner18
#17368
Szeretem az ilyen fiatalokat akik megmondjak es odabasznak, ha kell! Ki kell soporni ezt a regi kenyelmes, belterjes generaciot!
Lafotex 2019. 07. 15. 11:18
Előzmény: #17364  Heinczi
#17367
Most màr 81k
Törölt felhasználó 2019. 07. 15. 11:16
Előzmény: #17364  Heinczi
#17366
Izgi. :)
Törölt felhasználó 2019. 07. 15. 11:16
Előzmény: #17355  ner18
#17365
Nagyon varom, h eltunjenek. A nevuket is el akarom felejteni. Kivetel, Tarany. 
Heinczi
Heinczi 2019. 07. 15. 11:15
Előzmény: #17363  Lafotex
#17364
Azért egy laza 50000 db megint elment ma 11-ig.
Rohadt kiváncsi leszek mi lesz ebből.
Lafotex 2019. 07. 15. 11:12
#17363
41.95
Heinczi
Heinczi 2019. 07. 15. 11:11
Előzmény: #17355  ner18
#17362
Velős összefoglaló. 
Törölt felhasználó 2019. 07. 15. 11:11
Előzmény: #17349  AIDA64
#17361
Miert, torvenymodositas kell?

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek