roland75 roland75
3
5
5
2009. december 13. | 17:24
#1

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés
Hozzászólások oldalanként
március 21. | 11:08
#10760

ilyenkor szokták mondani pletyka van megveszi ,!meszaros a céget,!/ jo telekommunikácios cég 50.03 -% beltáv részvénnyel tehát többség i részvény,a többit megveszik piacon vagy tözsdén kivül
március 21. | 11:06
#10759
43.6
március 21. | 11:06
előzmény: #10754  Leonidas_10
#10758
szerintem rosszkor adták ,mikor törjön ki ha nem mostanában,tavaj májusban volt rali,épp ideje már
március 21. | 11:05
#10757
43
március 21. | 11:05
előzmény: #10752  AIDA64
#10756
Én úgy látom,hogy egyre kisebb forgalommal tud eljutni a 43 ft-os ellenállásig az utóbbi időben....fogynak az eladók ???
március 21. | 11:04
#10755
  • Szakasz:Folyamatos kereskedés
  • Utolsó kötés időpontja: Ma 11:03
  • Utolsó kötés ár: 42,6 HUF (9 734 db)
  • Nyitó ár: 39,3 HUF Elszámoló ár: —
  • Max. ár: 43,9 HUF Min. ár: 38,3 HUF
  • Összforgalom: 57 kötés 265 617 db 10 931 877,0 HUF
március 21. | 11:04
#10754
maradóknak további emelkedést!
március 21. | 11:04
előzmény: #10748  ALIBABA1
#10753
nekem is 43,6-on
március 21. | 11:03
előzmény: #10751  hibaz
#10752
remélem má r sokadikra kitör végre .délután kiderül
március 21. | 10:56
előzmény: #10749  AIDA64
#10751
Nyár óta mumus a 40-43 ft zóna.......most megint itt vagyunk....
március 21. | 10:55
előzmény: #10748  ALIBABA1
#10750
lehet jol járt lehet nem majd kiderül én várom lejebb hátha kapok
március 21. | 10:54
előzmény: #10746  hibaz
#10749
jo leesett,azért szolhattak volna hogy vegyek ,mert 40 alatt akartam még 38 on .párat kaptam is de ,pont lemaradtam,ennyiért meg már csak keveset veszek
március 21. | 10:54
#10748
A tegnapi vásárfia kidobálva :D
március 21. | 10:53
#10747
  • Szakasz:Folyamatos kereskedés
  • Utolsó kötés időpontja: Ma 10:49
  • Utolsó kötés ár: 43,9 HUF (3 865 db)
  • Nyitó ár: 39,3 HUF Elszámoló ár: —
  • Max. ár: 43,9 HUF Min. ár: 38,3 HUF
  • Összforgalom: 45 kötés 202 717 db 8 296 077,0 HUF
március 21. | 10:53
előzmény: #10741  AIDA64
#10746
Mára 45,6 ft a felsőlimit....ennyi
március 21. | 10:53
#10745
43.9
március 21. | 10:52
előzmény: #10738  oxylant
#10744
ja értem ennyi ab limit ma.
március 21. | 10:52
#10743
800 db 43,0 HUF 43,8 HUF 11 100 db
10 000 db 42,4 HUF 43,9 HUF 47 512 db
10 000 db 42,2 HUF 44,0 HUF 121 122 db
13 900 db 42,0 HUF 44,5 HUF 250 db
15 583 db 41,0 HUF 44,7 HUF 1 500 db
március 21. | 10:51
#10742
látom már honnan a fenéböl jött ide ennyi vétel?
március 21. | 10:49
előzmény: #10738  oxylant
#10741
mi futur 45?

Topik gazda

roland75
roland75
3 5 5

aktív fórumozók

friss hírek

AZ OLDAL TETEJÉRE