Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
barthosimre
barthosimre 2020. 12. 22. 18:52
Előzmény: #23899  Törölt felhasználó
#23900
Beszórtam Nordot a nyakatokba! Rábát vettem helyette! Irány 10 Ft! 
Törölt felhasználó 2020. 12. 21. 12:02
#23899
ez a brexit egy közröhely már.a virussal is kinlodnak meg az elnökválasztással is szép hármasság a farizeusoknak káosz.sötétség.
Törölt felhasználó 2020. 12. 21. 11:57
#23898
ez még jol áll
Muszka1
Muszka1 2020. 12. 21. 09:24
Előzmény: #23896  Törölt felhasználó
#23897
csipegetik
Törölt felhasználó 2020. 12. 18. 10:24
#23896
26ft,péntek van
Zsimo
Zsimo 2020. 12. 17. 16:43
Előzmény: #23890  Vicus2000
#23895
Már nem 
Törölt felhasználó 2020. 12. 17. 16:39
#23894
Törölt felhasználó 2020. 12. 17. 16:39
Előzmény: #23891  Törölt felhasználó
#23893
rotyy
don_king
don_king 2020. 12. 17. 16:33
Előzmény: #23890  Vicus2000
#23892
Igéretesen néz ki!
Törölt felhasználó 2020. 12. 17. 16:32
Előzmény: #23861  barthosimre
#23891
durrantottál már? vagy csak berottyantásra telt? :)
Vicus2000 2020. 12. 17. 16:30
Előzmény: #23889  oxylant
#23890
Szép emelkedő pályán van
oxylant
oxylant 2020. 12. 17. 16:27
Előzmény: #23888  Vicus2000
#23889

Nincs friss pezó, no meg bizalom sincs már 3.éve...
Én már csak a ricsiben hiszek /c.19./
Vicus2000 2020. 12. 17. 16:25
Előzmény: #23887  Vicus2000
#23888
persze rázásnak sem volt kutya
Vicus2000 2020. 12. 17. 16:16
Előzmény: #23886  Törölt felhasználó
#23887
Megvolt a korrekció
Törölt felhasználó 2020. 12. 17. 15:43
Előzmény: #23884  Lafotex
#23886
26
tommy.b.goodie 2020. 12. 17. 15:31
#23885
akkor osszegezzuk. kedves kollega 30 ig csak álmában vette ki, és hír nem volt és nem is várható. csakhogy ha valaki idetéved, lássa a tényeket.
Lafotex 2020. 12. 17. 15:04
#23884
25.2
don_king
don_king 2020. 12. 17. 11:12
#23883
Ezt ma kapja ki a barthos mester
Törölt felhasználó 2020. 12. 17. 09:42
#23882
hajrá nord
Törölt felhasználó 2020. 12. 17. 09:42
#23881
30 821 db 26,5 HUF 27,3 HUF 2 500 db
2 000 db 25,7 HUF 27,4 HUF 978 db
4 700 db 25,6 HUF 27,5 HUF 25 000 db
12 100 db 25,3 HUF 27,6 HUF 12 500 db
44 700 db 25,2 HUF 27,8 HUF 13 000 db

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek