Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
exmnbs1 2013. 06. 10. 23:13
Előzmény: #217  Törölt felhasználó
#220
hát a 50K db ügyfél???
állítólag vannak a környéken is erről ma értesültem egy közleményükből))))
mtelekomm, upc biztos összetojta magát látva a 12 alkalmazottjukat a párm-s profitjukat és a 180m-t
Törölt felhasználó 2013. 06. 10. 23:11
#219
A lényeg majd a piac eldönt mindent,lehet itt gyorsan kiszállni,de könnyen lehet,hogy aki vár 1-2 hetet,pár napot,az fog a legtöbbet keresni,hisz mivel több,mint 11 millió db részvényt vettek az aukció során,azaz elég sikeres volt az aukció,ezt már bátran mondhatjuk,ezért nagy valószínűséggel a legtöbb beszálló,részvényvásárló inkább hosszabb,de hanem is hosszabb,de legalább közép távon gondolkodik,így szvsz. 1-2 napos megingás,kisebb realizálások,kisebb forintozó realizálások után stabilizálódik 20 ft környékén, és szvsz. utána emelkedésnek indul a korábbi csúcs felé,és remélhetőleg azt meghaladva pár héten belül.:-)
Majd figyeljétek és aki el akarja adni,nyugodtan adja el tényleg,nem kell ide sok forintozó,a duplázás,triplázás nélkülök is meglesz innen,de akár velük is.majd meglátjuk.
szerintem meg olyan erős érzésem van,hogy több speki is inkább vár most és nem dobja be 3-4 forint nyerő után, és átlátnak sok dolgot,persze én az okos,gondolkodó spekikről beszélek most,nem a fórumozó,egymás hülyeségeire licitáló forintozó spekikről...

A közkézhányad rendkívül alacsony! ne feledjük!
Odateszik a "Nagyok" az árfolyamot ahová csak akarják!
Na én léptem is,szvsz. adjátok el bátran holnap!

Üdv.!

exmnbs1 2013. 06. 10. 23:09
Előzmény: #216  Törölt felhasználó
#218
szerinted 180 m sok pénz egy telekomm cégben??((((
Törölt felhasználó 2013. 06. 10. 23:02
#217
A viccet félretéve, nyilván lesz pár forintozós speki, aki gyorsan eladja,én azt mondom hadd adják,lesz rá bőven vevő!!
Szóval legalább tisztul a piac a férgesétől:))amúgy is leáldozóban már a forintozók,ferike,sly,és 1-2 mitugrász társának a tőzsdei 'pályafutás',mivel év végén indul a Xetra, és nem lesznek már utána forintozások.Szóval a napjaik megvannak számlálva hála Istennek,és sokkal jobban tudnak hamarosan keresni a közp-és hosszabb távú befektetők a részvényeken! T-kategóriában meg aukciók lesznek év végétől,és nem lesz folyamatos kereskedés,aza bye-bye forintozók:)
(erről még egy külön fórumot is érdemes lenne nyitni még a nyáron,erről az átállásról,Xetráról,stb.)
Törölt felhasználó 2013. 06. 10. 22:57
#216
Forintozó, mitugrász spekiknek!

Nyugodtan adjátk el a papírokat 3-4 ft nyerő után, hisz összeomlik itt minden! :-)

Törölt felhasználó 2013. 06. 10. 22:56
Előzmény: #203  Törölt felhasználó
#215
A mai hírek bombahírek,nyugodtan mondhatjuk!!
180 millió Ft-ot beraktak a cégbe,és van már pénz a fejlesztésekre,terjeszkedésekre!
:-)
Szerintem sokan ezt várták,hogy a részvény egyre jobban érdekelje őket,és ez fölkeltette sokak érdeklődését a cég részvényei iránt.

Pár dolgot tömören:

1. Fundamentális sztori van kibontakozóban, B-kategóriás részvények esetében ilyet nagyon ritkán látni!
Emberek gondolkozzatok, melyik cég esetében volt az utóbbi pár évben készpénzes tőkeemelés, vagy/és ilyen sikeres részvényaukció???

2. Az aukció után ahogy a közlemény is írja, zárt körben tőkét emel a társaság ugyanakkora menyiségben és ugyanazon egyensúlyi, azaz 16 forintos áron, mint amin volt az aukció

3. Nyilván nem 1-2 ft-ra vásárlók vettek részvényeket 180 millió Ft-ért. Aki ennek ellenkezőjét állítja az vagy lemaradt félelemből, gyávaságból a kedvezményes vásárlásról, vagy egyszerűen irigykedik most, vagy egyszerűen csak ostoba!

4. A legtöbb fórumos, főleg a stock...-os beírás hemzseg a tudatlanságtól és a butaságtól.
exmnbs1 2013. 06. 10. 22:26
Előzmény: #213  exmnbs1
#214
"A
magyarországi csapat a kezdeti 0-2000 ügyfél
kiszolgálását meg tudja valósítani."
))))))))))))
exmnbs1 2013. 06. 10. 22:16
Előzmény: #212  exmnbs1
#213
"A NordTelekom piackutatása a lengyel és az angol területeken tárt fel olyan
üzleti irányokat, melyek jelentős mértékben támogathatják a cég bővülési terveit."

angol területeken???))))))
exmnbs1 2013. 06. 10. 22:12
Előzmény: #210  lord_of_the_kings
#212
72m vagy 176m tőkeemelés???
nagypálya))))
exmnbs1 2013. 06. 10. 22:09
Előzmény: #209  Sipiii
#211
szánalmas vagy
egy óvodás jobban ért a tőzsdéhez mint te
az efajták igen, mind tolvajrv-ek
azokban szokás a zuhanás miatt névértéket változtatni, kisbüfiktől koldulni tőkeemelés gyanánt

lord_of_the_kings
lord_of_the_kings 2013. 06. 10. 22:07
Előzmény: #205  Sipiii
#210
ezekhez a részvényekhez valóban nem sok köze van, mert hogy nincs neki... :)
de a dolog logikáját én is pontosan így látom, és éppen ezért nem jegyeztem egy darabot se.
Az egyébként egyáltalán nem mindegy, hogy 4,5 M vagy 11 M lett kiszórva, de talán erről még jön egy pontosabb tájékoztatás...
Sipiii 2013. 06. 10. 22:02
Előzmény: #207  exmnbs1
#209
neked minden papír tolvajrészvény te részvény nélküli üresség...:)
pff
exmnbs1 2013. 06. 10. 22:01
Előzmény: #207  exmnbs1
#208
azóta jegyezni sem szoktak, hiába a meghirdetés
lást Est Media, Genesis, stb
exmnbs1 2013. 06. 10. 21:57
Előzmény: #205  Sipiii
#207
teljesen ok a meglátása
nem képzeled hogy a tolvajrv jegyzésén nyerni lehet a kisbefektetőknek
lásd pl phylaxia, ja abban 1. nap lehetett
exmnbs1 2013. 06. 10. 21:55
Előzmény: #205  Sipiii
#206
((((

itt nálad kb mindenki jobban ért hozzá
Sipiii 2013. 06. 10. 21:47
Előzmény: #204  Törölt felhasználó
#205
nem sok közöd van a részvényekhez...
Törölt felhasználó 2013. 06. 10. 21:37
Előzmény: #203  Törölt felhasználó
#204
Te miről beszélsz??? "csalódott" "átverték" rajtad kívül ki használta ezeket a szavakat???

Mégegyszer, hátha megérted:

van 11,245 M db potenciális eladó részvény 16+on, és az aukció eredménye szerint nincs több érdemi vevő 16-on...
Másként: szerinted én hülye vagyok, és holnap beállok venni 16 felé, hogy aki jegyzett, az ki tudjon szállni nyerőben, én meg kockáztassak, hátha még én is elfogom tudni adni nyerőben?! Kösz, nem!
Azért sok sikert Neked!
Törölt felhasználó 2013. 06. 10. 21:20
Előzmény: #202  Törölt felhasználó
#203
Tovabbra sem értem, hogy MIÉRT kell eladni? most vettem azért mert elhittem amit írtak. Elhittem, hogy a nagy tulajdonos nem ad 2 évig egy darabot sem (ha jol tudom zarolva vannak a reszvenyei)! Elhittem, hogy az angliában élő magyaroknak nem árt egy olyan szolgáltatás amellyel olcsobban telefonalhatnak haza (tobb mint 100e magyar van kint angliaban allitolag), elhittem hogy a lengyel voip szolgaltatoval targyalnak (mas a lengyel piac, mert ott alapjaban veve tobben vannak es egy kicsit fejlettebb a penzhez valo hozzaallasuk, de ezaltal mégjobb a szitu), stb.
ezert jegyeztem és én örülök, hogy 16 forinton kaptam, mert így a lehető legalacsonyabb áron tudtam megvenni. az hogy mi volt az elmult 1 evben az afolyam az hogy jon ide? ez egy sztori, amit ha elhiszel jegyzel, ha nem hiszed el nem jegyzel.
Azt a részt nem értem, hogy aki jegyzett az most miert is csalodott?! mert 180 millio forinttal megemeltek ennek a sztorinak a révbe érhetőségét!

termeszetesen ertem amirol irsz, es hallottam mar ilyenrol, de ebben az esetben tényleg nem ertem, hogy ki az aki csalodott, vagy ki az akit atvertek?? en azt latom, hogy lezajlott egy "tokeemeles szeruseg" amibol bejott annyi penz, ami a kivant celok eleresehez elegendo. szerintem.
Törölt felhasználó 2013. 06. 10. 20:55
Előzmény: #201  Törölt felhasználó
#202
Azért fog esni, mert: az elmúlt egy évben 322-1800 ft között mozgott, ez századolás után: 3,22! Ft-18 FT (mondjuk mindezt nulla forgalommal tette, mert nem nagyon volt benne közkéz...)
Most, hogy meghirdettek 13 M részvényt 16-20 sávban, és eltudtak adni 11,245M db-ot 16 ft on, azt jelenti, hogy mindenki kapott az ársáv alján, ergo pillanatnyilag ki vagytok tömve, és (már ne haragudj, de aki itt heteket, hónapokat, éveket akar ücsörögni várva, hogy vajon sikerül-e a nagy story, az enyhén szólva is idealista, és nem ismeri a magyar "T"-kategóriát (folyamatos lecsorgás forgalom nélkül)... a tőzsde arról szól, hogy fogd a pénzt és fuss, ezért amíg van benne likviditás, és el tudod adni nyerőben tedd meg, különben könnyen beragadhatsz...
másként, ki fog ezért 16+ adni??? és hányan akarnak majd kiszállni nyerőben vagy nullán???
....ha túl kereslet alakult volna ki az aukción, akkor talán lenne benne fantázia, de így ez bizony lefelé mutat... SZERINTEM

ui: az aukció előtti magasabb árfolyam pedig a marketing része volt, hogy legyen vevő...
Törölt felhasználó 2013. 06. 10. 20:26
Előzmény: #200  lord_of_the_kings
#201
Volt egy 70ezer darabos kötés, még a régi árfolyamrendszerben 1600forinton, én azt hittem, hogy akkor azért indult meg árfolyam emelkedés, mert valami szakmai szállt be, szerintem az már ennek az üzletnek a része volt.

Miért kell most adni a részvényt?? lehet, hogy rosszul gondolkodom megint, de pont azért jegyeztem most, hogy a cég megtehesse azokat a lépéseket amiktől az árfolyam jócskán emelkedhet. Azaz én ugyanugy hiszek benne, mint 12ora előtt, úgy gondolom, hogy a 180 millió forintnak bőven elégnek kell ahhoz lennie, hogy az előre bejelentett dolgokat elvégezhessék. persze biztos, hogy lesznek olyanok akik 3-4 forintra már realizálnak (hiszem 20%!!), de nem hiszem, hogy ezt a 11 milliot mindenki ilyen célból vette volna.
2 hete még 36 forint volt az árfolyam (ha nem szakmai befektető miatt, akkor nem tudom miert) igy én tuti, hogy nem fogom elszorni a 20 forintos szint körül, mert igaz, hogy fájna ha ezután lejebb menne, viszont az sokkal jobban, hogy elhamarkodva eladnám és így lemaradok egy jelentősebb nyerőről, miközben a pozi sosem volt a minuszban!

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek