"mióta használod az antiszemita szót emberek megkülönböztetésére?"
én-e...?
kvasztics eleresztett néhány vérbő zsidózást, bármikor repülhetne teljes életművével együtt.
csak ugye, mivel én is vitatkoztam vele, rosszul venné ki magát, ha én nyírnám ki, mert úgy tűnne, mintha a a tartalmi vitát szeretném kivégzéssel elintézni. ha más is elolvassa, majd elintézi ő.
Minden elitiskolában is vannak jó és rossz tanulók!
Orbánról az a hír járja, hogy rossz tanuló lett.
Ha azt csinálná amit a George Soros is művel, a mai politikában, nem is beszélhetnénk róla és Magyarországról sem.
A tanítvány túllépett a tanítóján.
Ma már bőven lehetne kutakodni a Soros ügynök-aktákban is.
Van párhuzam a magyar ügynök-aktákkal. Kinek mi a fontosabb,ki hazudik jobban arról, amit nem lehet kutatni.
"Olyan küldetésük, mint az Orbánnak meg a Balognak volt, amikor Oxfordba kerültek."
ezt most nem értem, akkor Orbán is tulajdonképpen Soros ügynöke? És azért nem akarják nyilvánosságra hozni az ügynök-aktákat, mert fosik a lebukástól...?
arról van szó, hogy az MSZP-n és a DK-n kívül nincs életképes párt, a DK-nál is rezeg a léc. Ám az MSZP-t éppen hátbaszúrták páran -pl Puch-, úgy tűnik nekik kell majd elvinni a balhékat, amik sorakoznak. Kell valami, ahová lehet menni... fényes jövő..
Ja, csak ezzel az a baj, hogy vannak idióták, akik kijelöltek magunknak egy sarkot és onnan aggatnak "magyar" vagy "nem magyar" címkéket másokra. Ezt csinálja a legtöbb politikai párt ma Magyarországon, megbélyegzi azokat, akik nem támogatják a politikájukat mert szentül meg vannak győződve, hogy csak az ő politikájuk által lehet képviselni a magyar érdekeket. Nem is csoda, hogy a társadalom jó része pokolba kívánja az egész magyar politikai garnitúrát.
Voltak jó intézkedések, Ezüst Hajó Kft, 1,3 Mrd-ért rendezett silány tűzijátékot, a következő évben az MSZP 300 Millióért 100 szor jobban élveztem az aug 20-ai napot :D
nem állsz messze a nem magyar mécs gyerek szintjétől, általánosítgass bátran, és legyél olyan tökös, hogy ki is mondod a dolgokat, úgy mint a mécs gyerek..
„...A történészt megkérdeztük, mit gondol arról, hogy Orbán Viktor új SZDSZ-nek nevezte a Momentumot. Ungváry szerint az hasonlítás szimplán nevetséges. „A mozgalom az utóbbi évtizedek egyik legígéretesebb hazai kezdeményezése – még nem tudni, mi lesz belőle, de annak is örülnünk kell, hogy fiatal tehetséges emberek egyáltalán hajlandók részt venni a politikában. AZ UTÓBBI ÉVEKBEN ANNYIRA MEGUNDORODOTT MINDENKI A HAZUGSÁGOKTÓL, HOGY A NORMÁLIS EMBEREK MENEKÜLNEK A POLITIKÁTÓL. HA AZONBAN A NORMÁLISAK MENEKÜLNEK, AKKOR A JÁTÉKTÉR AZ ELMEBETEGEKÉ LESZ. Ez nem lehet az ország érdeke, még a Fideszé sem” – fogalmazott...” CÁFOLD MEG! TÉNYLEG ZÖMÉBEN ELMEBETEGEK URALJÁK A HAZAI POLITIKAI JÁTÉKTERET?....
"Orbán első ciklusa (98-02 között) volt még az, amikor elég sok jó stratégiai döntés született."
Sorolnál párat? Bennem csak az a kommunista intézkedés maradt meg, hogy legyen olcsó a gáz, amikor az oroszoktól drágán veszi a MOL. Nem hiszem, hogy aki ilyen ostoba, az tud jó stratégiai döntést hozni, de hagyom magam meggyőzni...
Két miniszterelnök volt a rendszerváltás után, aki nem a hatalom megtartásáért, hanem csak az ország hosszú távú jövőjéért dolgozott, Antall József és Bajnai Gordon.
Orbán első ciklusa (98-02 között) volt még az, amikor elég sok jó stratégiai döntés született. Aztán Horn, utána hosszú szünet. Az ócska kormányokat nehéz rangsorolni, a szocik 2002-2009 között leginkább kártékonyak voltak, és orbán 2010 óta szinte semmit. Volt pár minisztere, aki titokban, amikor Orbán nem figyelt, tudott valami pozitív dolgot csinálni.
A nagygyűlést ODA és akkorra engedélyezték. Ettől kezdve védeni kellett volna.
A rárontás és a szemkilövés engem akkor is zavar, ha még a fidesz is tökéletesen tudatosan elfogadta, hogy verik és lövik a híveit. Több mint tíz éve csak egy-két dorgálás született.
Bennem az maradt meg, hogy Bokros jelöltjeinek egy része még indulni sem tudott, mert nem tudták összekaparni a kopogtatócédulákat.
Arra is emlékszem, hogy egyszer az mdf csak hajszállal ugrotta meg a küszöböt.
Arra viszont nem emlékszem, hogy Bokros még mdf-es volt-e, amikor az mdf összebútorozott a haldokló szdsz-szel. Az volt?
Önmagában furcsán hangzik manapság az, hogy egy politikus hiteles lenne, de gondolhatod úgy, hogy létezhet ilyen és példát is hozhatsz rá.
Bokros lazán belepakolt jó néhány olyan intézkedést a hírhedt csomagjába, amit később megsemmisített az alkotmánybíróság.
Bokros elég sok pártot megjárt vagy alapított.
Amikor éppen mdf-es volt, akkor elég sok képviselőjelöltet húzott ki az mdf listájáról és saját jelöltjeit tette oda. Azzal viszont nem számolt, hogy a talpasok nem gyűjtik össze a nekik nem tetsző jelölteknek a kellő számú kopogtatócédulát. Az mdf el is tűnt a süllyesztőben. Bokros pedig újra "hitelesen" pártot váltott.
Bajnainak meg semmilyen különösebb gondja nem volt azzal, hogy a kormány alá tartozó rendőrség 2006-ban rárontott arra a nagygyűlésre, amit védenie kellett volna. Annak a kormánynak ő is minisztere volt.
Két hiteles politikus volt eddig: Bokros és Bajnai.
Úgyhogy a Momentumosnak teljesen igaza van.
-pny
minden politikus hazudik" nyilatkozta a fiatal Momentumos. Fekete-Győr András Budapesten született 1989. április 13-án. Az ELTE-n szerzett jogi diplomát.
szeretnének olimpiát, csak nem 2024-ben Budapesten.
A Momentum egyik tagja a tiltakozók felvetésére azt válaszolta; „nem azt mondtuk, hogy ne legyen olimpia, hanem, hogy kezdődjön el egy párbeszéd erről”.
szeretnének olimpiát, csak nem 2024-ben Budapesten.
A Momentum egyik tagja a tiltakozók felvetésére azt válaszolta; „nem azt mondtuk, hogy ne legyen olimpia, hanem, hogy kezdődjön el egy párbeszéd erről”.
szeretnének olimpiát, csak nem 2024-ben Budapesten.
Átlátszó: Azt nyilatkozták, hogy szeretnének olimpiát, csak nem 2024-ben Budapesten. Mikor rendezhetne akkor Magyarország olimpiát?
Orosz Anna: Szeretjük az olimpiát, nem az olimpia ellen akarunk menni. Az olimpia egy fontos nemzetközi esemény: a demokráciáról, a szabadságról, és a békéről szól. Ezek nyilvánvalóan fontos értékek. Olimpiát pedig akkor kell rendeznie egy országnak, ha az egy évtizedes társadalmi sikersorozatot koronázhat meg, és nem akkor, amikor olyan égető kérdések vannak ebben az országban például az egészségügyben vagy az oktatásban, amelyekre megoldást kellene találni.
A következő évtizedben nincs arra remény, hogy Magyarország fellendüljön annyira, hogy képesek legyünk olimpiát rendezni?
OA: Lehet, hogy van erre remény, de ha 2024-ben szeretnénk olimpiát rendezni, arra nem 2024-ben kell elkezdeni költeni a pénzt, hanem most. Az a pénz, amit az olimpiába ölünk, az mind nem arra megy, hogy 21. századi oktatást hozzunk létre, hogy megoldódjanak az egészségügy gondjai, és így tovább.
A Momentum részéről megjelent 25 tag és szimpatizáns a felvetésnek helyt adott, így a feliratot mintegy fél óráig tartották a tiltakozók. Pottyondy Edina újságírói kérdésre elmondta, az idézett írás éppen annak a kifigurázása, ha valaki nem képes megérteni a vidékieket, „sajnáljuk, ha bárkit is ezzel, szándékunk ellenére megbántottunk” – tette hozzá.
A szervezet láthatóan nem volt felkészülve a tiltakozókra és arra, hogy kérdőre vonják őket az olimpiával kapcsolatos aláírásgyűjtés miatt.
A Momentum egyik tagja a tiltakozók felvetésére azt válaszolta; „nem azt mondtuk, hogy ne legyen olimpia, hanem, hogy kezdődjön el egy párbeszéd erről”.
Mi a totyik címe:
Momentum: Nem az olimpiára, igen a melegházasságra!
Momentum egyik tagja a tiltakozók felvetésére azt válaszolta; „nem azt mondtuk, hogy ne legyen olimpia
Ellindultak a gyurcsanyizálódás útján ellég hamar.
"Amúgy volt, aki végigfotózza az érdeklődőket szinte egyesével, hogy meglegyen, ki jelent meg. Az egyik mindenkit kérdezés nélkül végigfotózó éppen az önkormányzat főtanácsadója volt."
Meg jönnek a szokásos fizetett aktivisták:
"A három aktivista közül kettőt már arcról felismertem a legutóbbi Juhász Péter ellen szervezett kifütyülős akcióból"
Momentum: Nem az olimpiára, igen a melegházasságra!