Ezen az árszinten, ebben a nemzetközi hangulatban már bőven alul árazódott sztem a MOL. Ezzel nem azt akarom sugallni, hogy innen csak fölfelé vezet az út, hanem azt, hogy lefelé sokkal korlátozottabb a mozgása, főleg úgy, hogy a CEZ eladási story is jegelve lett ~3 évre.
Az is elgondolkodtató, hogy a horvát állam önként és dalolva többségi tulajdonba adná a nemzeti stratégiai cégét, s főleg az oroszoknak ???
Ez a kommunikáció sztem ráhatást, kényszert próbál gyakorolni a MOL-ra. Sokkal hülyébben hangzana az igazság kiteregetése, hogy bármit csinálhat a MOL velük, csak ne adják el a ruszkiknak az INA-t. Mert ugye a horvát államnak sem elővásárlási joga, se pénze nincs, azaz ebből a szempontból nemigazán vannak lehetőségei, beleszólása a MOL-nál lévő INA csomagra. Persze a maradék 25%-al is biztos tudnának rendesen ellenszelet generálni a fő tulajdonos vitorlájába.
Remélem mielőbb leülnek tárgyalni a (MOL/horvát állam) felek és dűlőre viszik az ügyet.
Az nagyon sok mindentől függhet.
Többek között, hogy mennyiért adják el, a bevételt mire fordítják, (ennek felvázolása is szerves része és nem utolsó sorban ezeknek a tényeknek és kilátásoknak a kommunikálása sem mindegy. Természetesen min. egy, de akár több napos felfüggesztés mellett történhet mindez.
Sisaki leírás ~120 mrd , Rijekai felújítás ~200 mrd + továbbre is veszteségesen működne + 25%-os további INA befolyás megszerzése ~330 mrd + további politikai kitettség a horvát állammal szemben ?
650 mrd-ot megér az INA?
Azt gondolom, hogy ezek a nyilatkozatok a horvátok részéről az jelentik, hogy a MOL-t akarják továbbra is, csak el akarják adni a 25%-ot, mert kell a nekik a cash.
Sztem inkább eladni egy hasonló (650 mrd )nagyságrendért, oszt befektetni a kutatásba,ill. kereskedelembe.
Továbbra is
netán a horvát állam is bevásárolhatná magát a MOL-ba (legalább 50%+1), hogy nagyobb befolyást szerezzenek az INA-ban. Persze csakis a tőzsdén keresztül :-)
MOLly tulajok topikja
Ha az Otisoknak is van gyűjtőtopikja, ne aprózódjanak el apró témákba a Mollysok se.