Mobius: Nagy csata zajlik az amerikai piacgazdaság és a kínai államkapitalizmus között
Mostanában sokat foglalkoznak az állami irányítás és a tiszta piacgazdaság hatékonyságával és versenyével. Most olvastam két könyvet Niall Fergusontól. Az egyik a Civilizáció, míg a másik A világ háborúja. Mindkettőben érinti Nyugat és Kelet viszonyát és egymáshoz való helyzetét. A mondanivalójának az a lényege, hogy nem Nyugat hanyatlik, hanem Kelet zárkózik fel, mert átvette a nyugati intézményrendszereket.
Manapság fontos téma a meritokrácia is, ennek során például kimutatták azt, hogy az egyik legmeritokratikusabb, ha nem is demokratikus Szingapúr. A napokban láthattuk, hogy a legversenyképesebb a gazdasága. Az tűnik logikusnak, hogy azt a kérdést ildomos feltenni, hogy a tömegdemokrácia vagy egy autokratikusabb berendezkedés útján lehet meritokratikusabb vezetést elérni. Szerintem ez az autokráciát uraló személyek minőségétől és a demokratikus kulturáltságtól függ.Találkoztam már meritokrácia indexel is, aminek nagyobb szerepet kellene tulajdonítani. Valószínűleg árulkodó lenne az ez alapján való összehasonlítás