"A meglévő pénzét pedig befektetné feltehetőleg magasabb kamatra."
Látom közgáz alapfogalmakkal sincs tisztában. Ha ezt meg tudná tenni, -azonos kockázat mellett- akkor kapna egy gazdasági Nobel-díjat.
Egy kis szakirodalom :)
"Meghatározott összeg ma értékesebb, mint ugyanez az összeg egy későbbi időszakban. A pénz időértékének feltevése azon alapul, hogy minél hamarabb kerül valaki meghatározott összeg birtokába, annál korábban fektethető be újra hozamszerzés céljából egy következő beruházásba. Ha bizonyos pénzösszeghez valaki inkább később jut, mint hamarabb, akkor a birtokos elveszíti azt a kamatot, ami a korábbi birtoklásból származna. Ilyen megfontolásból a teljes bizonyosság feltételezése mellett használnak kamatrátát vagy a pénz időértékét annak az átváltási aránynak a reprezentálására, amely egy jelenbeli és egy későbbi időpontbeli pénzbirtoklást segít egymással egybevetni. Így az időreferenciát kifejező kamatráta szolgáltatja azt az eszközt, amivel a pénzáramok valamennyi tételét átszámíthatjuk függetlenül attól, hogy mely időpontban merültek fel. Teljes bizonyosságot feltételezve a mai és a jövőbeli pénz átváltási rátája csupán az időtényezőt fejezi ki, bizonytalanság esetén a pénz időértékén túl egy olyan prémiumot is magában foglal, amely a kockázat és a bizonytalanság kompenzálására szolgál.
Az időtényezőn alapuló kamatráta általában négy komponensből áll. Az első tényező a kamat, a fogyasztás elhalasztásáért a hitelnyújtó kapja, mert vásárlását máról a tőke visszafizetésének időpontjáig elhalasztotta. E kamatkomponens a tőkéről való ideiglenes lemondás kompenzációja. A második tényező a kockázati faktor, amely a hitelnyújtó bizonytalanságának kompenzációja a tekintetben, hogy megkapja-e az esedékesség időpontjában a kamatot és a hitelezett összeget. A harmadik elem az árszínvonal változására reagál, a kölcsönadott tőkének az infláció hatására bekövetkezett vásárlóérték-csökkenését ellensúlyozza. A negyedik faktor az adósság lejáratát jelöli, más szóval az adósság fennállásának időtartamát. A hosszabb lejáratú adósságok magasabb kamatrátát diktálnak a felismert nagyobb kockázat miatt."
https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_543_08_A_vallalati_penzugyek_alapjai/ch09.html

Kisbüfik topikja