Topiknyitó: szivacs 2017. 04. 10. 17:41

Keresztényüldözés  

"Keresztények elleni támadássorozat történt Egyiptomban

Robbantásos merényletsorozat történt
vasárnap Egyiptomban. Először egy pokolgép robbant egy kopt templomban,
majd robbanás történt a rendőrség közelében és egy másik egyiptomi
keresztény templomnál is Alexandriában. A legfrissebb értesülések
szerint legalább negyvenöten meghaltak, további 100 ember pedig
megsebesült. A hatóság ezek után átvizsgálta az ország keresztény
templomait és több bombát is hatástalanítottak.

Egy öngyilkos merénylő robbantotta fel magát vasárnap
az alexandriai Szent Márk-katedrálisnál, ahol előzőleg II. Tavadrosz
kopt pápa mutatott be virágvasárnapi misét. Az egyházfő jól van, még a
merénylet előtt távozott a katedrálisból.
A merénylő nem jutott be a templomba, mivel a bejáratot védő rendőrök
feltartóztatták. Ekkor hozta működésbe a robbanószerkezetet, legalább
három rendőrt is megölve.
Néhány órával korábban, nem sokkal tíz óra előtt a tantai Szent
György-templomban történt robbantás, itt legalább 26 ember halt meg és
hetvenegyen megsebesültek.
Mindkét merénylet elkövetését az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vállalta magára.

Merénylet egy egyiptomi kopt keresztény templomban

Az MTVA kairói tudósítója szerint Alexandriától Asszuánig, szinte
Egyiptom teljes lakóterületét behálózták ezek a merénylet-kísérletek. Az
egyiptomi kormány a veszteségek ellenére uralja a helyzetet. Sokkal
nagyobb vérfürdő is lehetett volna Egyiptomban, ha nem sikerül ezeket a
merényleteket meghiúsítani – tette hozzá.

A hatástalanított pokolgépek többnyire kereszténycélpontok
közelében voltak. A virágvasárnapi mise időpontját a szélsőségesek is
jól ismerték, és támadásukkal nemcsak a keresztény közösséget célozták,
hanem azokat, akik a keresztények melletti gesztusból részt vesznek
ezeken a rendezvényeken.
Több vezető is elítélte a merényleteket
Az al-Arabíja arab hírtelevízió és az egyiptomi állami televízió
értesülései szerint a robbantással kapcsolatban két embert őrizetbe
vettek.
Az egyiptomi kormány terrorcselekménynek minősítette a tantai
robbantást. “A terrorizmus ismét lecsapott Egyiptomra, ezúttal
virágvasárnapon” – közölte a külügyminisztérium szóvivője, Ahmed Abu
Szaid vasárnap Twitter-üzenetében.
“Mély részvétemet fejezem ki testvéremnek, II. Tavadrosz kopt
pápának, a kopt egyháznak és az egész drága egyiptomi népnek” –
jelentette ki Ferenc pápa a merénylet áldozataiért mondott imájában. A
robbantást akkor követték el, amikor a vatikáni Szent Péter téren a
virágvasárnapi szertartások folytak.
Ahmad et-Tajjeb, az al-Azhar mecset és egyetem nagyimámja “ártatlanok
élete ellen elkövetett aljas terrorista robbantásnak” nevezte a
merényletet.

Közleményben ítélte el a merényletet Francois Hollande francia elnök,
aki aláhúzta: Franciaország “az egyiptomi hatóságokkal vállvetve
mozgósítja minden erejét a terrorizmus elleni harchoz”.
A Kreml által kiadott közlemény szerint cinikusnak nevezte és
elítélte a tantai merényletet Vlagyimir Putyin orosz elnök, és
hangsúlyozta, hogy a nemzetközi közösségnek egységesen kell fellépnie a
terrorizmus legyőzése érdekében.
A palesztin elnök részvétéről biztosította az egyiptomi kopt
egyházat, és a palesztin nép szolidaritását tolmácsolta az egyiptomi
vezetésnek.
Részvétéről biztosította az egyiptomi merényletek áldozatainak
hozzátartozóit Alexander van der Bellen osztrák államfő és Sebastian
Kurz külügyminiszter, Sigmar Gabriel német külügy- és Thomas de Maiziere
belügyminiszter, valamint a spanyol külügyminisztérium is.
Magyarország kész orvosi segítséget nyújtani
Részvétét fejezte ki Orbán Viktor miniszterelnök is Abdel-Fatah
esz-Szíszinek és II. Tavadrosznak az áldozatok miatt, hozzátéve, hogy
Magyarország szükség esetén kész orvosi segítséget nyújtani a
rászorulóknak.
Emmi: A kormány részvétét fejezi ki az egyiptomi templomi merénylet áldozatainak
A magyar kormány mélységesen elítéli az ártatlan és védtelen emberek
elleni szélsőséges támadásokat, amelyeket az első elemzések az Iszlám
Állam nevű terrorszervezet önkénteseinek tulajdonítanak. Részvétét
fejezi ki és együttérzéséről biztosítja az áldozatok családját és
hozzátartozóit, közvetlen segítségét ajánl a kopt közösségnek – közölte
vasárnap az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).
Magyarország mély megrendüléssel értesült az egyiptomi kopt közösség
ellen elkövetett újabb terrortámadásokról, amelyek a Kairótól északra
lévő Tanta városában a virágvasárnapi szentmisén, a Szent György
székesegyházban, valamint néhány órával ezelőtt Alexandriában történtek –
olvasható a közleményben. A híradások szerint máris 30 fölé emelkedett a
halottak száma, és több mint 50-en sebesültek meg – tették hozzá.
Felidézték továbbá, hogy a tavaly december 11-én a kairói Szent Péter
templomban elkövetett robbantásban 29-en haltak meg, és az akkori
felajánlás eredményeként a sérültek közül két kopt nő utókezelése
jelenleg is tart Magyarországon.
Szakértő: Az egyiptomi merényletek elsődleges üzenete a keresztények elleni támadás
Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerint az egyiptomi
összehangolt merényletek elsődleges üzenete a keresztények elleni
támadás, és Egyiptom destabilizálása a következő cél, amely kitűzhető a
magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet számára.
Horváth Józsefet az M1 aktuális csatornán vasárnap arról kérdezték,
hogy robbantásos merényletet követtek el vasárnap Egyiptomban két
keresztény templomnál, legalább 43 ember meghalt, és a sebesültek száma a
százat is meghaladja. A támadások elkövetését az Iszlám Állam nevű
terrorszervezet vállalta magára. Úgy fogalmazott: “nem lehet nem
észrevenni” annak szimbolikáját, hogy az Iszlám Állam a kereszténység
ünnepére, a nagyhét kezdetére, virágvasárnapra időzítette a támadásokat.
A szakértő hangsúlyozta, az egyiptomi hatóságok komolyan veszik a
keresztények védelmét, ha az öngyilkos merénylő bejutott volna
Alexandriában a templomba, sokkal nagyobb tragédia történik.
Medvegyev: bűncselekmény történt
Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő barbár bűncselekménynek nevezte a
robbantást, hangsúlyozva, hogy a bűnösöket felelősségre kell vonni.

Az egyiptomi koptok, akik a Közel-Kelet legnépesebb és egyik legősibb
keresztény közösségét képviselik, évek óta a radikális iszlamisták
megtorlásainak célpontjai.

Az egyiptomi állami média egy másik támadásról is beszámolt:
Alexandriában a Szent Márk ortodox katedrális előtt robbantotta fel
magát egy öngyilkos merénylő. Sérültekről és halálos áldozatokról
egyelőre nem tudni.
Robbanás történt egy rendőrség közelében is, az M1-en megszólalt szakértő szerint ez arra utal, hogy az Iszlám Állam robbanthatott.
Virágvasárnap robbantottak
A Kairótól északra, a Nílus deltájában fekvő Tanta város Szent György
templomában a virágvasárnapi mise idején elkövetett merénylet, amely a
legutóbbi az egyiptomi keresztény közösség elleni támadások sorában,
néhány héttel Ferenc pápa tervezett egyiptomi látogatása előtt történt.
A robbantás idején mintegy kétezren tartózkodtak a templomban.
A CBC televízió felvételein látni lehetett a templomban fekvő, élettelennek látszó, papírral letakart véres testeket.
Két embert őrizetbe vettek
Az al-Arabíja arab hírtelevízió és az egyiptomi állami televízió
értesülései szerint a robbantással kapcsolatban két embert őrizetbe
vettek.
Az egyiptomi kormány terrorcselekménynek minősítette a tantai
robbantást. “A terrorizmus ismét lecsapott Egyiptomra, ezúttal
virágvasárnapon” – közölte a külügyminisztérium szóvivője, Ahmed Abu
Szaid vasárnap Twitter-üzenetében.
A merénylet elkövetését egyelőre senki sem vállalta magára." link
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
szivacs
szivacs 2017. 04. 11. 10:29
Előzmény: #16  pitcairn2
#20
"a brit Foreign Office zsenialitása egyszerűen lenyűgöző:)" Az ú.n. iszlám állam létrejötte és működése mögött is egyfajta "zsenialitás" rejlik...
szivacs
szivacs 2017. 04. 11. 10:27
Előzmény: #18  pitcairn2
#19
azaz másképp nézve a keresztények elvesztették az általuk létrehozott gazdaság 40-50%-át, ami a muszlimok által rájuk kivetett vallásadónak is betudható :-) "642-re az arabok elfoglalták Egyiptomot. Bár évszázadokig a társadalom keresztény maradt, de a 8. századra az iszlám befolyás megerősödött. Adókat vetettek ki, cserében mindenki szabadon gyakorolhatta a vallását. Ez azonban a gazdagabb rétegeket tüntette el először. Al-Hakim kalifa alatt a 11. század elején a koptokat háttérbe szorították a közéletben és templomukat mecsetté alakították. Csak a 19. század elején kezdték modernizálni az országot és törölték el a koptokat sújtó adót."
pitcairn2 2017. 04. 11. 09:38
Előzmény: #6  szivacs
#18
az "üldözött koptok" kb az egyiptomi nemzeti vagyon 50-60%-a fölött diszponálnak...
pitcairn2 2017. 04. 11. 09:36
Előzmény: #7  Phylaxa
#17
ja az istentuggya kik által finanszírozott valakik robbantottak valamiért... (a támadás kapcsán mellékelt egybites propagandaszövegeket ne tessék készpénznek venni...)
pitcairn2 2017. 04. 11. 09:34
Előzmény: törölt hozzászólás
#16
a szélsőséges iszlám sehol sem lenne ha anno a britek nem karolják fel... divide et impera oszd meg és uralkodj... a brit Foreign Office zsenialitása egyszerűen lenyűgöző:)
pitcairn2 2017. 04. 11. 09:30
Előzmény: #10  szivacs
#15
Sawiris familylink 36 milliárd usd vagyon...
pitcairn2 2017. 04. 11. 09:29
Előzmény: #10  szivacs
#14
az egyiptomi gazdaság a koptok kezében van... a kopt keresztény Saviris család vagyonát egymagában 35 milliárd USD-re taksálta a Forbes magazin 2008-ban...
mityu2 2017. 04. 11. 08:42
#13
-pny- tiltsál már ki innen is, hiszen írni mertem a soros-trollokról és ezt te nem engedheted, hogy valakinek más legyen a véleménye mint a tiéd tiltsál már ki innen is
szivacs
szivacs 2017. 04. 11. 07:58
Előzmény: #11  gambadoro
#12
Hamarosan utazik Egyiptomba.
gambadoro 2017. 04. 11. 02:11
Előzmény: #10  szivacs
#11
akkor, most mi a helyzet a pápával?
szivacs
szivacs 2017. 04. 11. 00:20
Előzmény: #8  szivacs
#10
Vatikáni Rádió A pápa és az egyház hangja párbeszédben a világgal "A kopt egyház hangja: Támadás a keresztények és az ország egysége ellen Gyászoló kopt keresztények - EPA 10/04/2017 16:21 megosztás: Merénylet főként a keresztények ellen, hogy emlékeztessék őket arra, nincsenek jogaik „Ez egy dráma. Nincs is szavunk rá, csak az ima és a reménység marad” – nyilatkozta megtört hangon Adel Zaki prelátus, az alexandriai kopt katolikusok apostoli helynöke a Sir olasz katolikus hírügynökségnek. „Ez merénylet az ország egysége ellen, és főként a keresztények ellen, hogy emlékeztessék őket arra, nincsenek jogaik. Ez a merénylet az ország keresztény kisebbsége ellen irányul, mely aggódva várja Ferenc pápát” – hangsúlyozta Antoniosz Aziz Mina, Gizeh kopt katolikus nyugalmazott püspöke. „A keresztények elleni támadás garantáltan a terroristákra irányítja a sajtó figyelmét, sokkal inkább, mintha a hadseregre vagy a Sinai határvidékre támadtak volna. Most akkor támadtak meg bennünket, amikor sokan jöttünk össze az ünnepi szertartásokra, tehát egyértelmű a szándékuk, hogy vérfürdőt akartak rendezni” – emelte ki a Sir hírügynökségnek Mina püspök, aki egyébként a kairói alkotmányozó nemzetgyűlésben a kopt katolikus egyház képviselője. „S ráadásul mindezt három héttel Ferenc pápa látogatása előtt, amikor Egyiptomban halálos támadást intéznek az egyiptomi nép ellen, de főként annak keresztény része ellen”. Növekszik a vallási fanatizmus és szélsőségesség kockázata „A merénylet az ország egysége ellen irányul” – folytatja a kopt püspök. „Immár évtizedek óta tapasztaljuk annak a kockázatnak a növekedését, amit a vallási fanatizmus és szélsőségesség hoz magával. Nagyon sok egyiptomi fiatal szenved igazi és valóságos agymosást a mai iszlám fundamentalista áramlatok műveiként. A politikai és vallási hatóságoknak orvosolni kellene ezt a helyzetet, hogy elkerüljék hasonló esetek megtörténtét”. A pápa április 28-29-i útjával kapcsolatban a kopt katolikus püspök véleménye szerint „nem lesz baj”. „Nagyon intenzívek a biztonsági intézkedések és biztos abban, hogy nem lesz semmi probléma. De még a pápalátogatás előtt itt a Húsvét, amit a keresztényeknek meg kell ünnepelniük, ennek pedig most soha nem látott mértékben lesz véres és szomorú-keserű íze” – állapította meg Mina püspök. Egyiptom keresztényei a reménység harcosai „Hány és hány család siratja a mártírjait a tegnapi merénylet miatt. Ennek ellenére nem vesztjük el a reményünket és ez még erősebbé tesz minket a hitünkben. Nem győztek le bennünket, megünnepeljük a Húsvétot és Ferenc pápa látogatására bízzuk az egyházunk növekedését, aki más vértanúkat is sirat. A pápa azt kérte, hogy imádkozzunk, az Isten térítse meg a terroristák szívét és adjon békét. Egyiptom keresztényei a reménység harcosai”. A tegnapi merényletek valójában a folytatása a tavaly december 11-én történt öngyilkos merényletnek, mely a Szent Péter és Pál templomban történt, közel a kairói Szent Márk székesegyházhoz, melynek során 28-an meghaltak, negyvenen pedig megsebesültek. A kopt keresztények az egyiptomi lakosság tíz százalékát alkotják és áldozatai egyúttal a Sinai félszigeten működő dzsihadista fegyvereseknek, valamint a Muzulmán Testvérek csoportjainak is, akik a Mohamed Mursi elnök eltávolítása után templomokat, keresztények családi házait és tulajdonaikat támadták meg. A német püspökök elítélik a koptok elleni terrortámadást Marx Reinhard bíboros, a német püspöki konferencia elnöke vasárnapi nyilatkozatában „mély megrendüléséről és szomorúságáról beszélt a vasárnapi kettős egyiptomi terrorcsapás nyomán. A keresztény kisebbség elleni támadás elveszi az életkedvüket és emigrációra kényszeríti őket. Mindez ráadásul a közeli pápalátogatás előtt a gyűlölet magvait hinti el. A merényletek a keresztények és a muzulmánok közötti békés együttélést ássák alá. Ám a tetteseknek nem szabad elérnie a céljukat!” – figyelmeztet nyilatkozatában a német püspöki konferencia elnöke. A Szükséget Szenvedő Egyház: Egyiptom a megfékezhetetlen barbárság hónapjait éli A Szükséget Szenvedő Egyház segélyszervezet is nyilatkozatban bélyegezte meg a merényletsorozatot. „Egyiptom a megfékezhetetlen barbárság hónapjait éli” – fogalmaznak a terrorcselekmények kapcsán, melyek 4,2 millió egyiptomi keresztény embert tartanak rettegésben. Utalnak arra is, ahogy „az egyiptomi elnök részéről bátorító diplomáciai üzenetek érkeztek, de a legfontosabb kérdés most a biztonság garantálása”. A konkrét segítségen túl a nemzetközi karitász szervezet imádságra szólít fel mindenkit. (vl) "
-pny 2017. 04. 10. 23:53
Törölt hozzászólás
#9
szivacs
szivacs 2017. 04. 10. 23:47
Előzmény: #7  Phylaxa
#8
és aki minderről beszámol, pótolva a portfolio mulasztását, megtörve az (el)hallgatás csendjét, szolidaritást vállalva azokkal a keresztényekkel, akik a tömeggyilkosságok ellenére bátran kitartanak őseik földjén és nem menekülnek el hazájukból, az itt tucatnyi mínuszt kap azoktól az álszentektől, akik mindenkit bármiáron védenek csak a kersztényeket nem! Ez megmutatja, kifélék is ezek az álszentek és miért is hiteltelenítették el magukat...
Phylaxa 2017. 04. 10. 18:40
Előzmény: #6  szivacs
#7
3 hónapos kijárási tilalmat vezetnek be Egyiptomban amiatt ami tegnap történt. 44 ember halt meg és egyértelműen keresztény templom ellen történt a támadás.
szivacs
szivacs 2017. 04. 10. 18:09
Előzmény: #5  szivacs
#6
Szolidaritás a keresztény mártírok családjaival és a legősibb keresztény közösséggel az üldözött koptokkal!
szivacs
szivacs 2017. 04. 10. 18:03
Előzmény: #3  szivacs
#5
"Keresztény templomoknál robbantottak Egyiptomban MTI | 2017/04/10 - 11:00 | Módosítva: 2017/04/10 - 11:00 | Kékfény | Több mint negyven halott az Iszlám Állam virágvasárnapi támadásában Legalább negyvenhárom halálos áldozatot követelt vasárnap az a kettős robbantásos merénylet, amelyet egyiptomi kopt keresztény templomoknál követtek el, több mint százan pedig megsebesültek. A virágvasárnapi támadásokat az Iszlám Állam dzsihadista szervezet vállalta magára, amely régóta fenyegeti Egyiptom kopt kisebbségét. A terrorcselekményeket elítélte a világ számos vezetője, valamint Ahmad et-Tajjeb, a szunnita muzulmánok szellemi központjának számító kairói al-Azhar mecset és egyetem nagyimámja. Orbán Viktor miniszterelnök is részvétét fejezte ki Abdel-Fatah esz-Szíszi egyiptomi elnöknek és II. Tavadrosznak, az egyiptomi kopt ortodox egyház pátriárkájának. Először Kairótól északra, a Nílus deltájában fekvő Tanta város Szent György-templomában, a virágvasárnapi mise idején robbantottak. Ekkor mintegy kétezren tartózkodtak a templomban; közülük legalább 27-en meghaltak. Arab televíziók értesülései szerint két embert őrizetbe vettek. A kairói kormány terrorcselekménynek minősítette a robbantást, Szíszi elnök összehívta a nemzetbiztonsági tanácsot. A nap folyamán később öngyilkos merénylő robbantotta fel magát egy alexandriai keresztény templomnál; ott legalább 16 ember halt meg. Itt nem sokkal korábban épp a kopt egyházfő mutatott be virágvasárnapi misét, de ő még a merénylet előtt távozott a katedrálisból. A merénylő nem jutott be a templomba, még kívül működésbe hozta a robbanószerkezetet. A Kairótól északra fekvő Tantában a mise idején hajtották végre a terrorcselekményt Az Egyiptom 93 milliós lakosságának mintegy kilenc százalékát kitevő koptok a Közel-Kelet legnépesebb és egyik legősibb keresztény közösségét képviselik. Évek óta a radikális iszlamisták célpontjai. Az Iszlám Állam már akkor további támadásokat ígért az egyiptomi keresztények ellen, amikor tavaly decemberben 25 főt ölt meg egy kairói templomnál."
-pny 2017. 04. 10. 17:44
Törölt hozzászólás
#4
szivacs
szivacs 2017. 04. 10. 17:43
Előzmény: #2  szivacs
#3
Ez valamiért kimaradt a tegnapi hírekből! Virágvasárnap...
szivacs
szivacs 2017. 04. 10. 17:42
#2
"Keresztények elleni támadássorozat történt Egyiptomban Robbantásos merényletsorozat történt vasárnap Egyiptomban. Először egy pokolgép robbant egy kopt templomban, majd robbanás történt a rendőrség közelében és egy másik egyiptomi keresztény templomnál is Alexandriában. A legfrissebb értesülések szerint legalább negyvenöten meghaltak, további 100 ember pedig megsebesült. A hatóság ezek után átvizsgálta az ország keresztény templomait és több bombát is hatástalanítottak. Egy öngyilkos merénylő robbantotta fel magát vasárnap az alexandriai Szent Márk-katedrálisnál, ahol előzőleg II. Tavadrosz kopt pápa mutatott be virágvasárnapi misét. Az egyházfő jól van, még a merénylet előtt távozott a katedrálisból. A merénylő nem jutott be a templomba, mivel a bejáratot védő rendőrök feltartóztatták. Ekkor hozta működésbe a robbanószerkezetet, legalább három rendőrt is megölve. Néhány órával korábban, nem sokkal tíz óra előtt a tantai Szent György-templomban történt robbantás, itt legalább 26 ember halt meg és hetvenegyen megsebesültek. Mindkét merénylet elkövetését az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vállalta magára. Merénylet egy egyiptomi kopt keresztény templomban Az MTVA kairói tudósítója szerint Alexandriától Asszuánig, szinte Egyiptom teljes lakóterületét behálózták ezek a merénylet-kísérletek. Az egyiptomi kormány a veszteségek ellenére uralja a helyzetet. Sokkal nagyobb vérfürdő is lehetett volna Egyiptomban, ha nem sikerül ezeket a merényleteket meghiúsítani – tette hozzá. A hatástalanított pokolgépek többnyire kereszténycélpontok közelében voltak. A virágvasárnapi mise időpontját a szélsőségesek is jól ismerték, és támadásukkal nemcsak a keresztény közösséget célozták, hanem azokat, akik a keresztények melletti gesztusból részt vesznek ezeken a rendezvényeken. Több vezető is elítélte a merényleteket Az al-Arabíja arab hírtelevízió és az egyiptomi állami televízió értesülései szerint a robbantással kapcsolatban két embert őrizetbe vettek. Az egyiptomi kormány terrorcselekménynek minősítette a tantai robbantást. “A terrorizmus ismét lecsapott Egyiptomra, ezúttal virágvasárnapon” – közölte a külügyminisztérium szóvivője, Ahmed Abu Szaid vasárnap Twitter-üzenetében. “Mély részvétemet fejezem ki testvéremnek, II. Tavadrosz kopt pápának, a kopt egyháznak és az egész drága egyiptomi népnek” – jelentette ki Ferenc pápa a merénylet áldozataiért mondott imájában. A robbantást akkor követték el, amikor a vatikáni Szent Péter téren a virágvasárnapi szertartások folytak. Ahmad et-Tajjeb, az al-Azhar mecset és egyetem nagyimámja “ártatlanok élete ellen elkövetett aljas terrorista robbantásnak” nevezte a merényletet. Közleményben ítélte el a merényletet Francois Hollande francia elnök, aki aláhúzta: Franciaország “az egyiptomi hatóságokkal vállvetve mozgósítja minden erejét a terrorizmus elleni harchoz”. A Kreml által kiadott közlemény szerint cinikusnak nevezte és elítélte a tantai merényletet Vlagyimir Putyin orosz elnök, és hangsúlyozta, hogy a nemzetközi közösségnek egységesen kell fellépnie a terrorizmus legyőzése érdekében. A palesztin elnök részvétéről biztosította az egyiptomi kopt egyházat, és a palesztin nép szolidaritását tolmácsolta az egyiptomi vezetésnek. Részvétéről biztosította az egyiptomi merényletek áldozatainak hozzátartozóit Alexander van der Bellen osztrák államfő és Sebastian Kurz külügyminiszter, Sigmar Gabriel német külügy- és Thomas de Maiziere belügyminiszter, valamint a spanyol külügyminisztérium is. Magyarország kész orvosi segítséget nyújtani Részvétét fejezte ki Orbán Viktor miniszterelnök is Abdel-Fatah esz-Szíszinek és II. Tavadrosznak az áldozatok miatt, hozzátéve, hogy Magyarország szükség esetén kész orvosi segítséget nyújtani a rászorulóknak. Emmi: A kormány részvétét fejezi ki az egyiptomi templomi merénylet áldozatainak A magyar kormány mélységesen elítéli az ártatlan és védtelen emberek elleni szélsőséges támadásokat, amelyeket az első elemzések az Iszlám Állam nevű terrorszervezet önkénteseinek tulajdonítanak. Részvétét fejezi ki és együttérzéséről biztosítja az áldozatok családját és hozzátartozóit, közvetlen segítségét ajánl a kopt közösségnek – közölte vasárnap az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). Magyarország mély megrendüléssel értesült az egyiptomi kopt közösség ellen elkövetett újabb terrortámadásokról, amelyek a Kairótól északra lévő Tanta városában a virágvasárnapi szentmisén, a Szent György székesegyházban, valamint néhány órával ezelőtt Alexandriában történtek – olvasható a közleményben. A híradások szerint máris 30 fölé emelkedett a halottak száma, és több mint 50-en sebesültek meg – tették hozzá. Felidézték továbbá, hogy a tavaly december 11-én a kairói Szent Péter templomban elkövetett robbantásban 29-en haltak meg, és az akkori felajánlás eredményeként a sérültek közül két kopt nő utókezelése jelenleg is tart Magyarországon. Szakértő: Az egyiptomi merényletek elsődleges üzenete a keresztények elleni támadás Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerint az egyiptomi összehangolt merényletek elsődleges üzenete a keresztények elleni támadás, és Egyiptom destabilizálása a következő cél, amely kitűzhető a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet számára. Horváth Józsefet az M1 aktuális csatornán vasárnap arról kérdezték, hogy robbantásos merényletet követtek el vasárnap Egyiptomban két keresztény templomnál, legalább 43 ember meghalt, és a sebesültek száma a százat is meghaladja. A támadások elkövetését az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vállalta magára. Úgy fogalmazott: “nem lehet nem észrevenni” annak szimbolikáját, hogy az Iszlám Állam a kereszténység ünnepére, a nagyhét kezdetére, virágvasárnapra időzítette a támadásokat. A szakértő hangsúlyozta, az egyiptomi hatóságok komolyan veszik a keresztények védelmét, ha az öngyilkos merénylő bejutott volna Alexandriában a templomba, sokkal nagyobb tragédia történik. Medvegyev: bűncselekmény történt Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő barbár bűncselekménynek nevezte a robbantást, hangsúlyozva, hogy a bűnösöket felelősségre kell vonni. Az egyiptomi koptok, akik a Közel-Kelet legnépesebb és egyik legősibb keresztény közösségét képviselik, évek óta a radikális iszlamisták megtorlásainak célpontjai. Az egyiptomi állami média egy másik támadásról is beszámolt: Alexandriában a Szent Márk ortodox katedrális előtt robbantotta fel magát egy öngyilkos merénylő. Sérültekről és halálos áldozatokról egyelőre nem tudni. Robbanás történt egy rendőrség közelében is, az M1-en megszólalt szakértő szerint ez arra utal, hogy az Iszlám Állam robbanthatott. Virágvasárnap robbantottak A Kairótól északra, a Nílus deltájában fekvő Tanta város Szent György templomában a virágvasárnapi mise idején elkövetett merénylet, amely a legutóbbi az egyiptomi keresztény közösség elleni támadások sorában, néhány héttel Ferenc pápa tervezett egyiptomi látogatása előtt történt. A robbantás idején mintegy kétezren tartózkodtak a templomban. A CBC televízió felvételein látni lehetett a templomban fekvő, élettelennek látszó, papírral letakart véres testeket. Két embert őrizetbe vettek Az al-Arabíja arab hírtelevízió és az egyiptomi állami televízió értesülései szerint a robbantással kapcsolatban két embert őrizetbe vettek. Az egyiptomi kormány terrorcselekménynek minősítette a tantai robbantást. “A terrorizmus ismét lecsapott Egyiptomra, ezúttal virágvasárnapon” – közölte a külügyminisztérium szóvivője, Ahmed Abu Szaid vasárnap Twitter-üzenetében. A merénylet elkövetését egyelőre senki sem vállalta magára." link

Topik gazda

szivacs
szivacs
3 5 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek