Egyre kevesebb hallgató jár a felsõoktatásba és csökken a nappali képzésben résztvevõk száma is. A legfrissebb adatok alapján azt láthatjuk, hogy több mint egy évtizede szinte töretlen a lejtmenet, mostanra olyan kevés hallgató
Nem tudom más országban hogyan van, de pl. a hazai Diákhitel 1 az piaci finanszírozású.
Törölt felhasználó2017. 12. 28. 22:46
Előzmény:
törölt hozzászólás
#123
Bele kell törődni, hogy vége annak a kornak, amikor a tisztelet automatikusan jár, ma azt ki kell érdemelni. Poroszos módszerekkel pedig nem lehet lekötni a mostani fiatalokat. Ennek semmi köze a liberalizmushoz, ennek a technikai fejlődéshez van köze, az információs társadalomban nincs értelme az általad is preferált elavult módszereknek. Minél inkább erőltetik, annál inkább le fogja szarni az összes diák az iskolát.
Az idézett esetben -USA - én szintén piaci hitelnek tudom. Másrészt, nem valószinüsíteném, hogy nagyon csökkennének az árak. A résztvevők száma csökkenne, ami nem érdeke a társadalomnak. Ahol lényegesen kisebbek a tandíjak, azaz magasabb a tényleges állami szubvenció - pl. Nyugat Európa legtöbb államában - ott is kb. ua. a költség, csak kevésbé terhelik a résztvevőkre/hallgatókra.
Másrészt, hogy utaljak a "sportra szórt milliárdok" topikra, az oktatásra, tudományra, kutatásra költött pénz, a legtöbb elemzés szerint busásan megtérül. Ellenben a verseny sporttal. Tfh. az elköltött százmilliárdok hatására elsőrangú focicsapatunk van! Mi hasznot hoz ez a gazdaságna. Mi a különbség ha kevesebb gólt lőnek? Nem tök mindegy? "Megy ettől a világ elébb?" A másik esetben, még ha ezer olyan kutatási projektet tudunk is mutatni, ami zsákutca volt, azaz látszólag felesleges, lesz olyan eredmény, ami miatt messze megéri az egészet fenntartani. Ez történeti tény.
Továbbvíve a gondolatot, a közép- és alapszintű oktatásban is meg kéne szüntetni a szubvenciót? Fizesse meg mindenki az oktatás költségeit? Vagy tanuljanak a gyerekek az internetről?
tulajdonképpen ez lenne az ideális, de mivel az közoktatás fő profilban a társadalom feletti kontrollról szól, (eredetileg is erre találták ki) ezért ennek az esélye kb. zéró
az USA felsőoktatás esetében az állam garantálja ezeket a "piaci" hiteleket... lényegében így szubvencionálják az egyébként totálisan versenyképtelen felsőoktatásukat a pazarlás pedig döbbenetes... Is a college degree worth the cost? You decide. https://www.youtube.com/watch?v=kXpwAOHJsxg megjegyzem ez hót ziher hogy nem fog megtérülni... ez egy kolosszális buborék... melynek keretében tömegével csinálnak kisiklott életű adósrabszolgát a felnövekvő ifjúságból...
"Bele kell törődni, hogy vége annak a kornak, amikor a tisztelet automatikusan jár, ma azt ki kell érdemelni. Poroszos módszerekkel pedig nem lehet lekötni a mostani fiatalokat. Ennek semmi köze a liberalizmushoz, ennek a technikai fejlődéshez van köze, az információs társadalomban nincs értelme az általad is preferált elavult módszereknek. Minél inkább erőltetik, annál inkább le fogja szarni az összes diák az iskolát." . Jól összeszedted a problémákat, de a megoldásról eltér a véleményünk. . Annak a diáknak aki nem adja meg a tiszteletet,tanároknak, diáktársaknak nincsen helye az oktatásban! . Ahogyan azoknak sem akiket nem érdekel ami ott történik! . Nem kell erőltetni, teljesen önkéntessé kell tenni.
nem hinném, hogy az lenne, mivel korábban sem volt piaci viszonyok között ilyen termék de egy biztos ha nem lenne efféle termék, akkor: nemcsak hogy sokkal olcsóbb lenne a felsőoktatás, hanem rugalmasabb és piacképesebb is... hiszen rá lenne kényszerítve arra, hogy a piaci igényekhez alkalmazkodjon... pl. olyan termékekkel állna elő, amelyekre valóban van piaci igény, illetve olyan társadalmi csoportokat célozna meg akiket nem lehet bevonni a hagyományos nappali oktatásba mivel dolgoznak egy diákhitel nélküli rendszerben sokkal nagyobb szerepet játszana az esti és a távoktatás mint a mostaniban
csak csendben jegyzem meg, hogy az önkéntes, fizetős kurzusokon ma sincs "fegyelmezési" és "motivációs" probléma még akkor se ha egyébként a kurzus végén "alkalmatlannak" titulálva bepanaszolják a tanárt a szolgáltatónál... hogy miért? mert ilyen helyre valóban csak az megy be aki tanulni akar...
Igen, ez így lenne! Mivel azoknak akik az oktatásból élnek ( nem tanárként! :)) nem ez az érdekük. Ők a 30 éves korig kötelező oktatást tartanák kívánatosnak! :)
Igen annak kellenbe lennie! Amennyiben mindenki számára kötelezően előírják attól már mindenki okos,intelligens, magasan képzett lesz? Erre a fejlettségi szintre önkéntes alapon nem lehet eljutni?
Vannak nagyon pénzes kutatási projektek a világban. Pl matematikában ez sokszor úgy működik hogy nemcsak úgy pályáznak hogy majd lesz valami vagy nem, hanem az illetőnek van meg nem jelentetett eredménye és azt írja le. És mivel lett eredmény, kap legközelebb is....
nem az állam által garantált diákhitellel eltorzított dolgokra gondoltam, hanem olyanokra amelyek semmilyen szubvenciót nem kapnak pl. nyelvtanfolyamok
látni kell, hogy ebben az esetben nem a tanár a fő áldozat, hanem azok a diákok akik nem tudnak elmeneküli a "válogatott" társasággal rendelkező iskolákba... kb. emiatt van az, hogy a közoktatás nem csökkenti hanem inkább növeli a társadalmi különbségeket...
folytatódik........kérem ez nem hanyatlás , nem jól értelmezitek , ebben a rendszerben ez növekedés, mert megakadályozzák a túlképzettek számának növekedését...
Amit az adott iskolák adnak ki. Önreklámban már régóta verhetetlen az USA! . Pár év és mint kiemelkedő írót fogják magasztalni Bob Dylant az USA-ban. Lett neki erről papírja.
Többé-kevésbé egyetértek az önkéntességgel (alapoktatásban nem, középfokú oktatásban és felfelé igen), de hozzáteszem, az önkéntességgel nagyon hamar eltűnnének a tekintélyelvre építő oktatasi intézmények, mivel piaci körölmények között régen nem versenyképesek.
Folytatódik a hanyatlás: 20 éves mélyponton az egyetemisták száma Magyarországon!
Ugrás a cikkhez