Az ingyenes, kizárólag hirdetésekből fenntartott média területén csak az működhet eredményesen, aki a reklámozói
oldal teljes vertikumát - ide értve az állami szférát és az ahhoz kapcsolható hirdetőket is - meg tudja szólítani vagy
a termék előállítását leszűkített, mikrovállalkozásszerű (költség)struktúrában képes megoldani. 2010. második
felétől kezdve az EST MEDIA cégcsoport termékei az előbbire minden ésszerű erőfeszítésünk ellenére nem
képesek és mára az is világossá vált, hogy nincsenek olyan folyamatok, amelyek ennek a helyzetnek a
megváltoztathatóságát jeleznék előre, ami egyben azzal a felismeréssel is jár, hogy ésszerű feltételek mellett a
korábbi évek veszteségei teljes körű rendezéséhez szükséges mértékű tőke- vagy pénzpiaci finanszírozást nem
tudunk bevonni. Emiatt az említett leszűkített struktúra felállítása körében a Társaság a cégcsoport hitelezői, illetve
az EST MEDIA Nyrt. részvényesei érdekeinek védelme végett a következő hónapokban a 2013. november 21-én
és 2014. február 11-én közzétett épéseket, illetve azoknak a közbenső időben bekövetkezett változások miatt
várhatóan a 2014. II. és III. negyedévében újratervezett változatait tervezi megtenni.
Mindazon folyamatok ellenére, amelyek a magyarországi tőkepiacon – és az EST MEDIA Nyrt. piacán – zajlottak
és zajlanak, a tőkepiaci jelenlét meggyőződésünk szerint hozzáadott-értéket képvisel.
ESTMÉDIA.HU
és kellő komolyságot az uraktól
(hi-hi..............:)))))))