Én úgy emlékszem TP az interjúban is célzott rá, hogy van az igazgatóságban valaki, aki nem oda illik, de nem nevezte név szerint. Sőt emlegette, hogy ha nem lesz "rombolás". Tehát én nem érzem úgy, hogy sumákolt volna ezzel kapcsolatban. Különben meg akkor nyiltakozta, hogy a cég likviditásával nincs gond, mikor még azt sem lehetett tudni, hogy mi lesz a jegyzéssel.
Ha már irogatsz itt, akkor ne gyere már te is itt fals infókkal, és félremagyarázással. De úgy látom neked is a nevedben a hitelességed.
Szerintem ha egy cég nem készpénzel fizet valamiért - felélve a készpénz álományát - hanem hitelt vesz fel, ne adj isten részvény cserével jut valamihez, az nem olyan gáz.
Ha minden beruházást csak kézpénzzel oldanának meg, akkor semmi nem történne. Nemcsak a phyl-nél, hanem sehol sem. Itt említhetnék ennél jóval hatalmasabb cégeket.
Hosszabb távon biztos, hogy jobb megoldás egy potenciálisan kedvező jövővel rendelkező cég esetében hitelre bővíteni, mint készpénzre.
kimazsolázol a tartalomból ezt-azt, kiragadod az összefüggésből ?
szerintem most likviditási problémák kinullázva!
kp a cégben, racionalizálás indul!
új termék indul!
veszik a papirt, a leglikvidebb papir a tőzsdén!
a kapitalizáció egy hét alatt jelentkezik a forgalomban: vagyis a papirok egy része folyamatosan gazdát cserél, míg a nagyok és mi fórumozók ülünk benne.............nem tudnak a trükközők kirázni :)
ÍGY IS LEHET OLVASNI A HÍREKET !
és még a szinergiákról, az egyéb szempontokról még nem is beszéltem !
szerintem vannak itt témák tárgyalás alatt, de idő előtt senki nem jön ki vele, csak aláírás után..........
ha engem kérdezel BM vagy nem adott el egy darabot sem, vagy azt csinálta, amit az OTP vezérkar>>>>>>>>>>>>>saját tulajdonában, vagy baráti tulajdonban lévő cégnek adta!
ha meg lombard hitelből finanszírozott, akkor
miért nem cseppenként realizált, ideje volt rá a 113-ig emelkedő fázisban!
és akkor kik öntögetnek és szedegetnek itt a tőzsdén, mert valaki manipulálja az árfolyamot, pl nem engedi emelkedni!
Tudja vki, hogy mikor elsz már anegyedelés , mert kellene 1 kis pörgés a paerbe és addig tuti nem lesz.
Törölt felhasználó2007. 07. 03. 14:21
#11022
"A mostani alaptőke-emelés egyébként zártkörű volt és nem érinti a nyilvános forgalomba lévő papírokat." Papócsi Katalin jogi képviselő nyilatkozata tőzsdefórumnak. De nem fogják önteni a részvényeket. Annál azért nagyobb dolgok vannak itt kialakulóban, és azért van ez a sok herce-hurca, mert pont most akarnák különböző érdekcsoportok magukhoz ragadni a "többségi tulajdont".Tudja mindenki mostmár, hogy kezdődik a "buli"......
Szerintem nem kell már megint a dolgokat túl misztifikálni.
Az , hogy egy igazgatósági tagnak van-e részvénye, az nem sokat jelent. Nyilván erre sokan felkapják a fejüket és majd jól megírják, hogy az aztán milyen fontos. Nyilván egyfajta bizalmat adhat a befektetőknek, ha az igazgatósági tagoknak van, kvázi bíznak a cégben, de ettől függetlenül az a cég is mehet szarul, sőt tönkre is mehet, ahol az igazgatósági tagok ki vannak tömve részvénnyel.
Egy részvény ára - azon túl, hogy milyen az üzemi eredmény - sokban inkább az önmarketingen múlik, ami a phyl részéről az utóbbi időben a 0-val volt egyenértékű, de lehet, hogy még az alatt volt. Azt hiszem TP nyilatkozta nagyon régen, hogy őt nem érdekli a részvény árfolyamat, stb. Nyilván ez meg is tette hatását, rányomta bélyegét az árra.
Mostanában tanulgatják szerintem ők is ezt, még nem megy nekik olyan jól, de jó pályán mozognak. És ez (is), ami sokat és pozitív irányba változott.
Erősödő Phylaxia