portfolios szavazógépen a 3. legtöbb szavazatot kapta az eco a rabaval egyutt.
persze ez nem jelent semmit.
azonkivul,hogy sok kisbefektetö ul benne.:))
Ha az Econet egy amerikai papír lenne, akkor technikai alapon biztosan nem foglalkoznánk vele. Azonban a magyar piac jelenleg nem bővelkedik lehetőségekben, ezért a merészebbek próbálkozhatnak. Ehhez szeretnénk segítséget adni.
Megjegyzés:
Az ábrákba beírt szöveges részeket a jövőben az elemzés végén külön is leírjuk!
Tesszük ezt azért, hogy látássérült olvasóink is használni tudják ezeket az elemzéseket, ugyanis számukra a képként megjelenített szöveg nem mindig érzékelhető.
1. ábra
Amikor csak technikai alapon figyelünk egy ismeretlen részvényt, akkor az első szempont, hogy a képen látott összeállításban az árfolyam a kék mozgóátlag felett helyezkedjen el, és a piros mozgóátlag közelítse, majd keresztezze a kéket. Az Econet esetében ennek két útja lehet:
Első: A következő hónapokban a piros/kék átlagok között történik a kereskedés. Jelenleg 65-80Ft. Az így kialakított bázisból léphet át az árfolyam a 2-es mezőbe, amely 80 és 110 Ft lehet, majd a harmadik lépcsőben elérheti a 124 Ft-os célárat.
Második: Az árfolyam átgázol a kék átlagon, és így éri el a második sáv tetejét (110 Ft). A negatív kimenetel az, hogy az árfolyam a kék mozgóátlag alatt marad, és végül újabb mélypont alakul
Forrás:www.bekesingatlan.hu
A Carnation az Econet-tel együttműködve elsőként tervezett és vásárolt olyan kampányt, ahol médiafelületként személyes blogok egy csoportját alkalmazta.
Magyar blogsite-okon először fordult elő, hogy egy kimondottan fiataloknak kommunikáló márka kampánya során nemcsak az egyik blogszolgáltató címlapján, és nem csupán egy-egy jól ismert blogon, hanem bloggerek bevonásával a személyes naplókban is megjelentek fizetett banner hirdetések.
"A Freeblog örömmel állt a Carnation kezdeményezése mellé. A megkeresett bloggerek nagytöbbsége érdekesnek ítélte a kísérletet, és pozitívan reagált a felvetésre." - nyilatkozta Papp László, az Econet üzletfejlesztési igazgatója.
Egyes nemzetközi blog szolgáltatóknál fizetni kell azért, ha a blog írója nem akar hirdetést a naplójában. Ezzel ellentétben, ebben a kampányban a bloggerek részesültek a kampány bevételéből.
Szabó Erik, a Carnation kereskedelmi igazgatója kiemelte: "Az online médiában egyre nagyobb szerephez jut a felhasználók által generált tartalom. Elengedhetetlen, hogy ezeket a trendeket beépítsük a médiatervezési folyamatainkba, hiszen a véleményvezér bloggerek bevonásával még személyesebbé tehetjük a kampányokat."
A djuice kommunikációja 2 hétig futott a tucatnyi blog oldalon, melyek minőség, tartalom, stílus, látogatottság és arculati szempontokat is figyelembe véve kerültek kiválasztásra."
Már azthitteem, hogy nem vagyol itt. Te! Nem tucc valamit Tüskés bökkencsről?
Szóval vegyek? Szerinted jó 5let, ha eladom a házamat+kocsit, és elzálogosítok mindent, és azon is veszek Ekkot. Holnap felmehet 92ig. Vajon tudok annyiért venni?
holnapután már triplázni fog vagy állítólag azthallottam hogy négyszerezni mert akkkkkkora bejelentés jön de tényleg !!!!!!! :)))))))))))))
a nőgyogyászom barátnőjének az anyjának az anyósának a húúúúga monta :)))
Figyejjjed!!!!!! :))))))
egész nap nézzed a tvben, nézzzzed egész nap az árfolyamot,
húúúúúúúúúúúú!
úgy nézzed hogy kifolyjon a szemed appppám
akkora szárnyalás lesz holnapután,
(vagy azután vagy azután vagy ........ azután :))))
vagy a f ... om tuggya mikor, csak vegyed megfele ne hagyd esni
mert akkó nem tudom eladni a csíraovismesemondóhejjapalántakiscsákóknak :)))))))))))))
:))))))))) :O)))))))))))
Törölt felhasználó2006. 11. 23. 20:17
#7461
én is egy hete szálltam be, azt mondtam magamnak, h a nov 30-at megvárom. sztem jó eredménye lesz idén, és ha a cégcsopból még egyet fel tudnának nyomni/fejleszteni, nagyban átrajzolná az ecóról alkotott képet, miszerint a többi csak eszi az externet nyereségét. akkor változhat sztem a sentiment.
Econet topik