Na próbáljuk meg ezt a topikot BUXnak és határidejének. Eros 12-13topikja teljesen kihalt, elavult, Eros befejezte a tradet. Sokan nem is tudják mi az.
"150 milliárdos kockázati tőkeprogram indul Magyarországon
2016. szeptember 8. 09:17
nyomtatás
Még idén ősszel elindul egy 50 milliárdos, részben EU-pénzből finanszírozott állami kockázati tőkealap, amelyet jövő tavasszal egy 100 milliárdos másik program követ, benne legalább 30 milliárd forintnyi piaci alapú hozzájárulással - írja mai számában a Figyelő. A lap megszólaltatta a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgató-helyettesét is, aki azt mondta, hogy az 50 milliárdos alap a kisebb, kockázatosabb cégekbe (kezdeti szakasz) teszi majd a pénzt, míg a 100 milliárdos nagyobb keretből pályázat útján várhatóan 6-8 piaci kockázati tőkealap kezelő állhat majd fel. "
"Az S&P 2016-ra szóló felülvizsgálati menetrendjében Magyarország legközelebb szeptember 16-án kerül sorra, míg a Fitch Ratings november 18-án végzi el a magyar államadós-osztályzatok értékelését. A Moody’s legközelebb november 4-én veszi napirendre ismét a magyar adósosztályzatok vizsgálatát.
Sebaj, majd visszajön ez is!
Kitartást, sok sikert!
----------------------------------------
"Tényleg a legveszélyesebb hónap jön a tőzsdéken?
2016. szeptember 6. 14:39
A szeptember a leggyengébb hónap a tőzsdéken a múltbeli adatok alapján. De a hazai alapkezelők nem aggódnak a magyar piac miatt, nem várnak nagy elmozdulást a BUX indexben a következő 3 hónapban - derül ki a legfrissebb alapkezelői felmérésünkből. A Magyar Telekom még mindig nagy kedvenc az alapkezelők körében, már kilencedik hónapja sorozatban.
A felmérésben résztvevő alapkezelők: Allianz, Budapest, CIB, Concorde, Dialóg, Diófa, Erste, Equilor, Generali, K&H, MKB.
A Brexitet hamar kiheverték a tőzsdék, az amerikai részvényindexek mindenkori csúcsok közelében mozognak, miközben a piacokon évek óta nem látott nyugalom uralkodik (a VIX index alapján). Az irányadó amerikai és nyugat-európai indexek alig mozdultak augusztusban és a BUX is csak mérsékelt, alig 2 százalékos emelkedést mutatott a nyár utolsó hónapjában.
Tényleg a legveszélyesebb hónap jön a tőzsdéken?
A kérdés, hogy meddig emelkedhetnek még részvények, különösen, hogy megkezdődött az év hagyományosan legrosszabb hónapja a részvénypiacokon, a szeptember. (A Dow Jones index 1896-os évi létrehozása óta eltelt időszak adatait alapul véve szeptemberben a tőzsdeindex átlagban több mint 1 százalékot esett, ezzel szemben az év többi hónapjában átlagosan 0,75 százalékos emelkedés volt megfigyelhető.)
A magyar alapkezelők azonban látszólag nem aggódnak - derül ki a Portfolio legfrissebb felméréséből. A következő három hónapra nem várnak nagy esést a magyar piacon, a megkérdezett alapkezelők nagy része (90 százaléka) 5 százaléknál kisebb elmozdulást jósol a BUX indexben, 10 százalékuk pedig 5 és 15 százalék közötti emelkedéssel számol. A következő egy évre vonatkozóan azonban már megosztottabbak az alapkezelők: kétharmaduk számít arra, hogy a jelenlegi szintek körül fog mozogni a BUX index, viszont 22 százalék jelentősebb, 5 százalék és 15 százalék közötti eséssel számol, míg 11 százalék vár 5 százalék és 15 százalék közötti emelkedést.
Tényleg a legveszélyesebb hónap jön a tőzsdéken?
Az alapkezelői válaszokból képzett hangulati indikátorokon az látszik, hogy míg 12 hónapos időtávon erősödött a pesszimizmus, addig rövid távon inkább kissé optimistábbak lettek a megkérdezettek.
Tényleg a legveszélyesebb hónap jön a tőzsdéken?
Tényleg a legveszélyesebb hónap jön a tőzsdéken?
A benchmarkhoz képest piaci súlyon tartja a részvénypiacot az alapkezelők döntő többsége (78 százalék), míg 11 százalék alulsúlyozza, 11 százalékuk pedig felülsúlyozza.
Tényleg a legveszélyesebb hónap jön a tőzsdéken?
A blue chipek közül a Magyar Telekom stabilan a kedvenc papírok között van, sorozatban már a kilencedik hónapja kapja a legtöbb szavazatot az alapkezelőktől. A távközlési részvények mellett szól, hogy az európai telekom cégek között továbbra is az olcsóbbak közé tartozik, miközben osztalék kilátásai nem rosszak: a tavalyi év után 15 forintot fizet, ami az elkövetkező években akár tovább is emelkedhet. Ez pedig a jelenlegi, és feltehetően tartósan nulla közelében maradó magyar kockázatmentes hozamkörnyezetben és a fejlett európai negatív kötvényhozamok mellett vonzóvá teszi osztalékhozam alapon a papírokat. A blue chipek közül a Richter és az OTP papírjait is a kedvencek között említette egy-egy alapkezelő, a kispapírok közül pedig a Masterplast, a Nyomda és a Graphisoft Park is a kedvencek között van.
Tényleg a legveszélyesebb hónap jön a tőzsdéken?
Van azonban, akinél az OTP a legkevésbé kedvelt részvény, de a Mol papírjait is említette egy alapkezelő. Az olajár nem volt túl stabil az elmúlt hónapokban, a finomítói marzsok pedig csökkennek, ami nem kedvez a Mol megítélésének."
Ma en is kiszalltam meretes bukoval. 28260-on. Lehet pont azon a napon amikor minden megfordul.. De ezt a bukot megtudom kezelni a korabbi nyeresegekbol viszont tovabb menne akkor rosszul erintene. - 2.5MM a zsebben.. Nem orulok, de jo tanulsag volt. OTI sort all 7280- rol annak adok meg egy lehetosegt hatha visszakorigal. Ami erdekes, hogy sorton nagy penzt meg sosem nyertem, csak longon es meg is megprobalom neha neha...
Bud. Ezek az alapok diverzifikálnak. A lényege, hogy banki kamat helyett, nagyobb nyereséget hozzon.
Ha garantálnák nekem a 15-20%ot, lehet betolnék minden szabad pénzt. Szerencsére sokkal jobb évem van ennél, de elég sok munkám van benne, sok kockázattal.
DE ha azt nézzük hogyha tavaly év elején megvették volna az OTP -t 4200 körül, akkor már most 7500 -7400 körül , akkor az 78 % hozam. másfél év alatt...
BUX index, BUX határidő, BÉT!
Ha valakit érdekel BUX Hajrá!