Én benne vagyok a Ricsiben és a Mol-ban is bőségesen, nem adtam el egyiket sem, és ha a beker áram alá mennek (a MOl már jó ideje ott van) akkor sem fogok sírni :).
Nem tudom miért, de mostanában olyan érzésem van, hogy ez az év jó lesz a magyar tőzsde szempontjából. Egyre komolyabban javulnak a gazdasági kilátások, van egyfajta növekedés is, mégha nem is teljesen természetes (hanem gerjesztett), de mégis van, infláció nincs, a munkanélküliség csökken. Persze ez nem az uralkodó kormányuknak köszönhető, de attól még látható tények. Az év vége felé jöhet egy felminősítés is szerintem. A devizahitelek kivezetésének módja is megkérdőjelezhető, ugyanakkor egy kockázati forrás csökkent.
Egy biztos, a MOL-t 20k alatt nem fogom eladni (fölötte meg már minek adnám? :))). Persze tudom, hogy ehhez komoly önuralomra lesz szükség mondjuk 16-17k közötti árfolyamnál. A lejtmenetről nem beszélek, evidens, hogy lefelé nem adni fogok, hanem veszek még hozzá, ha nagyon mélybe esne.
Ne is mond. 11340-es Mollyt eladtam 11080-on, hogy majd lejjebb visszaveszem, aztán végig moziztam, mert annyira nyomtak le (még 10600 alá is ment), pedig Otit is figyeltem 3400 körül, de azt se vettem. Most megint elcsábbított valami kispapír:)
Az enefi most gázos, jobb nem kockáztatni. Appenin majd kiderül, ha megy lejjebb, veszek még. Akörül legalább nincsenek ilyen veszélyes sztorik, mint enefinél.
Igen, ez mindig ketelu fegyver, es siman benne lehet egy ujboli beragadas. De ne igy legyen. Mindenesetre most egy kicsit inkabb a partvonalra alltam en is. Viszont az mtel-t levettem a polcrol, keszenletbe helyezem.
na hat az pl beszaras. 54cent a profit reszvenyenkent, el van mindenki ajulva. az arfolyam meg 76dodo... nalunk meg 10 koruli profit/ar aranyokkal se kell senkinek a mol...
BLUE topick