Még egy utolsó, ha már szóba került a napos rsi. Igaz, hogy normalizálódott és long határ felett van, de van némi divergencia is, ami meg lefelé mutat.
Alakzatokhoz nem annyira értek és nem is szoktam azok alapján kereskedni, de azért a napos grafikon alapján nézhetem zászlónak (vagy akár fülescsészének), akkor meg ott figyel a 12 ezres célár is.Ha tényleg grafikont rajzolnak (vagy másképpen néhány nagy szereplő az alapján kereskedik funda helyett), akkor ki fogják bizony töretni és majd jóval 11 ezer felett tömik ki a most vett adaggal a kisbüfiket (kivéve, ha az eladó erősebb). Napos rsi alapján továbbra is long trendben vagyunk és szépen normalizálódott, tehát simán belefér a felfele. Maci nagyon bátor szerintem a full shorttal (szurkolok, hogy bejöjjön neki), én a 16 %-ra bővített shortot levittem újra 8 %-ra némi veszteség realizálásával, a többi kp.
Törölt felhasználó2018. 01. 20. 10:50
#1044478
Maradt a maszatolás, a kitöréshez szerintem ennél lényegesen nagyobb forgalommal kéne átvinni a 11 ezret. Nekem továbbra is a vevői oldal tűnik a grafikon rajzolónak (az eladói meg inkább realizálónak), úgy tűnik, hogy azt várják, hogy mikor fogy el a 980-as eladónak (időnként tesztelik a 11 ezer fölé szúrásokkal) és aztán fogják kitöretni. Most arra saccolok, hogy a dax (futures) nagyjából már megcsinálta azt a szintet, ami ebben a körben max várható volt, ráadásul az usában nincs megegyezés, ezért lehet, hogy a dodo gyengülni fog az euróval szemben, így hétfőn elképzelhető egy dax korrekció. Ha így lesz, akkor elvileg hétfőn még ez sem fog kitörni. (Persze az is lehet, hogy később sem, ha az eladók vannak többen.) Nekem funda alapján továbbra is a 11400-11700 a max tető, de a tavalyi 11,4 körüli p/e csúcsból kiindulva inkább 10830-11115. Most nagyjából itt vagyunk, a nagyobb elemzők többségénél 11 ezer körül van a célára, de van asszem két 12 ezer körüli és egy-egy 9600-as és 10600-as (a két utóbbi a legfrissebb, ha jól emlékszem). Mivel ezért nekem itt már inkább drágának tűnik (bár tavaly időben innen még volt egy kb. 5 % emelkedés), marad az eddigi taktika, a short jelet tekintem megbízhatóbbnak, de mivel úgy érzem, hogy ki akarják töretni, csak kis-közepes (max 40-50 %) tételekkel játszom meg, a long jelet viszont csak akkor, ha korrekció után jelez (mint múltkor a 10600-os leszúrás után). Annak viszont van esélye, hogy ha áttöri a 11 ezret, akkor sokan megjátsszák a kitörést, tehát lehet egy nagyobb fel. Nagyobb esést továbbra sem tartok valószínűnek januárban, mivel egyrészt longos hónap szokott lenni, másrészt eltelt annyi idő, hogy a q3-t már kb. beárazottnak tekinthetjük, így az éves jelentésig már ez a tényező nem játszik.
Törölt felhasználó2018. 01. 19. 22:26
#1044477
Hétfőn nyitóban a mai zárót hátha visszakötik esetleg még 900 alá is néz reggel ha onnan újra vissza jön 900 felé lezárom a shortot mert elhamarkodottan nyitottam majd újranyitom
Azért nem találkoztál túl gyakran ilyennel,mert azt ne felejtsük el,történelmi csúcs áttörése vagy nem áttörése előtt vagyunk az eddig lévő pszichés akadájok eltünhetnek más módok dolgok jöhetnek,mint amikor áttöri a víz a gátat és új soha nem látott területeket hódít meg,vagy megijed az újjtól vagy tovaszalad.
Pontosan ez egy nagyon fontos dolog,így tudja az ember kizárni az érzelmeit ha képes függetleníteni magát az aktuális poziciójától,nem utolsó sorban így a már szinte biztosan bukó trédek elbukott pénzének a nagyságát is mérsékelni tudja,hisz elfogadja,hogy veszteséges lesz az az üzlet csak a veszteség nagyságán próbál javítani nem a csodát várni.
-ítt is esést szeretnének egyszer,egyszer kihallatszik/kicseng a hírekből..(aztán ki van a hírek mögött mégjobban megnehezíti a pályát) https://finance.google.com/finance
OTP részvényesek ide!