Erről beszéltem, hogy ha üres az eladói oldal és 100 k van vételen , akkor a kereslet-kinálat viszony elvén már ugrania kellett volna az árfolyamnak. Mi az, hogy nem sürgős a vevőnek? Sorban állnak nagy tételekkel. Értelek, hogy taktikai tartó pakk, de az inkább 1 db nagyobb tétel szokott lenni és nem a teljesen megtöltött 5-ös könyv.
Ezért gondolkodom, hogy rányitok ugyanannyi shortot, aztán a csapkodásban zárom a két poziciót. De igazából a vevői oldal feltöltése egy kicsit üzenetjellegűnek tűnik, hogy gyertek, próbáljátok csak lenyomni, úgyse fog menni. Ha csak simán venni akarna, akkor azt tehetné úgy is, ahogy az eladó csinálja, 360-ra áll csak be, aztán időnként ráönti, ha sokáig nem veszik meg.
10 100-ig van kb 100k vevő. Eladói oldal ehhez képest szinte üres.
Ha a vevők nem jönnek fel, inkább rövid távú shortzárókat gondolnék mögéjük. Longos szempontból nem rossz. :) No persze, ha nem akarnak ennél többet eladni ...
Gyakran csak tartó pakkok szoktak lenni, de most egyértelműbb a vételi szándék. Igaza van a brokinak. Minek siessen? Majd lejönnek az eladók. Egyelőre nem sürgős a vétel. Inkább a beker ár számít és nem az idő.
No ebből szok az lenni, hogy valami miatt (hír, sürget az idő, .. stb) eldurran az eladók agya, és ráborítják a piacra pakkjukat. Az meg elsöpri az óvatoskodó vevőt. Majd néhány száz pízzel lejjebb magukhoz térnek a vevők. Ott aztán beindul a vétel és pillanatok alatt 150 fölött találjuk magunkat megint.
Óvatos realizálók is lehetnek.
Az tuti, ha a 150 elesik 14.00-15.00 között (alámegy és alatta is marad) és netán 150 alatt zárunk, hétfőn könnyen 10k alatt találjuk magunkat.
Elvileg el kellene indulni felfele majd rászakadni a 150-re és vinni mindent.
Tudom, sok tf longos képet mutat, gyakorlatilag naposig minden. A napos és hetes viszont még nem ért le a forduló zónába.
Azt is látom támaszon mozog amiről pattanhat egy jó nagyot. De nagyon nagyot. Mégis .... Ez inkább lefele kívánkozik még néhány napot, még akkor is, ha lesznek közben long csapdás felfele körök.
Valami nagyon nem kerek..Ha ilyen 5-10k-s tételek állnak sorban a vételi oldalon, akkor normál esetben az egekbe kellene mennie az árfolyamnak. Ezzel szemben unalmasan oldalaz.
Amúgy a Groupama eladás folytatása egyáltalán nem egy lejátszott akció, még ha bróker cégek már árfolyam védő bankot is társítanak hozzá.
Törölt felhasználó2017. 09. 22. 12:10
#1038033
Ha viszont az eladói oldalon a bux shortos csapat áll (nagyon úgy tűnik a tegnapi nap végéből), akkor érdekesen alakulhat a helyzet. Szerintem a Molt nem nagyon tudják lenyomni felaprózás előtt, így marad az Otp és a Richter. De ha a DBK tényleg megtartja itt az otit, akkor nem nagyon tudják lenyomni 38 ezer alá a buxot és előbb-utóbb zárniuk kell... Persze ez csak egy lehetőség, nem biztos, hogy shortos csapatról van szó.
Szerintem lényegtelen, hogy épp hol van az árfolyam, mert múltkor sem számított, hogy volt 9.400-on is. Ha valaki nagyban akar venni, azt diszkonttal akarja megtenni. Funda alapon érjen mondjuk 11k-t. Te hol mernél nagyban belevenni? Mekkora nyereséget céloznál meg? 1000 ft-ot és akár 10k-ért átvennéd? Múltkor mínusz 1.500 ft-ot céloztak be a lokális csúcshoz képest, de akkor minden happy volt, nem volt orosz, olasz, koreai para. Most jobb az eredmény, ami alapján a múltkori 7.800-hoz képest lehetne egy ezressel feljebb (ahogyan a lokális csúcs is egy ezressel tolódott feljebb), viszont több a kockázat, ami miatt pedig lehetne egy ezressel lejjebb. A sáv így 6.800-8.800. Ezt nézzük meg egy hónapon belül. A tippem, hogy 8.500-ért fogják átvenni. Majd meglátjuk, hogy bejön-e.
Törölt felhasználó2017. 09. 22. 11:23
#1038030
Dax már pluszban, ideje lenne most már elindulni felfele.
De sokat láttam beviszik Otp-be(GYEREKEIKNEK) Ebbe bíznak.. na meg jogok visszafelé is kapcsolódnak
BEVA OBA.. Garanciális jogok.. mégha minuszos lesz is az egyenleg..NEGATÍV KAMAT
De kérem EZT TARTJÁK BIZTONSÁGOSNAK..::))
Törölt felhasználó2017. 09. 22. 11:18
#1038028
Erősen gondolkodom, hogy kiszállok, nem jó benne lenni, ha a nagyok ennyire birkóznak (vagy nyitni egy ugyanekkora shortot, aztán a meccs vége után zárni a vesztes irányt).
Szerintem a rövid távú mozgásoknak semmi közük a hosszútávon gondolkodókhoz. Vegyék, tartsák! Részben igazuk van.
Évente fognak kapni befektetésükre 2-5% kamatot (beszerzési átlagártól nagymértékben függ). Árfolyammal kár is foglalkozniuk. Biztos lesz olyan időszak amikor pluszban el tudják adni.
De mi van azokkal a nagybüfikkel, akik végig vették az elmúlt három évet? Van kb 4k árfolyamnyereségük és kb 500 ft osztijuk. Nekik is megéri tartani a további három évre? Árfolyam megy még 2-3 ezret. (Ehhez már bőven 100 md-s negyedéves nyereség tartozna Q2-Q3-ban.) Kapnak még 600 forint osztalékot. Átlaguk pedig emelkedik kb 2 k-t.
Vagy érdemesebb időnként valamennyit eltenni az árfolyamnyereségből?
Tuti van rá valami képletük. Ki kéne szaszerolni ...
Törölt felhasználó2017. 09. 22. 10:52
#1038026
Lehet, hogy a DBK lesz a groupama lebonyolítója és azért akarja fent tartani?
OTP részvényesek ide!