Most kb minden lutri DAX-ot szivatják fel le. Richter tegnap még szenved a gyengülő Rubel miatt ma meg céláremelés UBS-től 5400-re. Az kell venni amin fókusz van és megy rá a speki.
Kiemelkedő forgalommal 03.30-dikai 1,7 HUF-ról 2,9 csúcsig emelkedés pontosíthatunk úgy is. De lehet hogy az 1,7-ről ha egy részvény ár felmegy 2 HUF felé az nem minősül emelkedésnek. Érdekes :)
Több 10 millás emelkedés után 1-2 millás visszacsorgás természetes korrekciónak vehető. Én tartom a véleményem, hogy ilyen kiugró emelkedés nem a véletlen műve :)
ezek már nem túl lényeges pontok. az árfolyam szempontjából. a döntés megszületett, elfogadták a beszámolót, az alapján pedig amit olvashattunk, tőkerendezés szükséges.
Szépen az ügyeskedők kikapkodják a maradék részvényt a remegőkezü zsebpénzező kisbefektetőktől.Szerintem várj még amig 3 ft lesz majd vegyél utána. Ezt ajánlom a T-rexnek is.
10/2015. (04. 30.) sz. határozat
A Közgylés 5.476.993 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás
nélkül úgy határoz, hogy ülését a 8-10. napirendi pontok
tekintetében a Ptk. 3:275. § (2) bekezdése alapján 2015. május 11-én
10 óráig felfüggeszti. A felfüggesztett ülés folytatására 2015.
május 11-én 10 órakor a jelen ülés színhelyén, a 1137 Budapest,
Szent István krt. 16. szám alatt (KINO Mozi, nagyterem) kerül sor.
8. Könyvvizsgáló választása, díjazásának és a megkötend
szerzdés lényeges elemeinek megállapítása.
9. Döntés az Alapszabály módosításáról a 8. napirendi pontra
figyelemmel.
10. Az egységes szerkezet Alapszabály elfogadása.
Kisbefektető nem vesz egy tételben(nagy tételben) 3Milliáért kispapírt. Szerintem nem véletlen.Nyilván itt most a 11-ei kétségek játszanak közre. A háttérből már úgyis tudják mi lesz az új formáció.
Jó lenne... De az a baj, hogy ha "valamit kezdenek úgy is az egésszel" dolog pozitív irányú lenne, akkor a vezetőség haverjai részéről most erős vételi szándék jelentkezne... Ettől a rv-től én már semmi korrekt lépést nem várok. De ne legyen így...
ESTMÉDIA.HU
és kellő komolyságot az uraktól
(hi-hi..............:)))))))