2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.
A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.
A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.
A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.
A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Sokat forogtam ezen okok miatt múlt évben Nordban, nagy reménységem volt, nem tudom. Ebből is kiábrándultam,nem jött be nagyon nem, igaz nem csak ez a BÉT-en. Valahogy nem hiszek már ebben sem. Aztán ki tudja,járjatok szerencsével!
Sziasztok, üdv Mindenkinek! Én itt vagyok egy jó ideje a papírban, és ugyanazt gondolom mint sokan mások, hogy ezt a céget meg fogja találni egy valamire való nagytulajdonos. Akár a tőke hátterével felvesz valamilyen értelmes tevékenységet. Szerintem erre azért van bőven lehetőség. Olcsón venni felvásárolni céget, vagy részvényt azért erre volt elég példa a történelemben. Ez most egy olcsó cég és papír. Nem ér semmit? Így is gondolhatjuk, bár az a pár milliárd Ft nyugvó tőke a háttérben az is valami. Ja, és ha valaki úgy gondolja, hogy sz@r helyre pakolta a pénzét? Lehet, de mennyivel boldogabb az élete annak, aki Opus, Delta, Futur, Wallis stb tulajdonos mondjuk tavaly óta?
Én sem csípem ezt a sunyi bandát, de hogy ne tudnák miért vannak itt, azt nem gondolnám. Szerintem nagyon is tudjak, sőt sunyin tőzsdéznek is a saját papírjaikkal, de mindez csak egy feltételezés a részemről. Azt is tudják, hogy mint tőzsdei cég értéket képviselnek. Aztán, hogy mindezzel mit kezdenek, nem tudhatjuk, de én azért abban reménykedem, hogy egyszer csak eladják a cégüket egy olyan befektetőnek aki tud is majd mit kezdeni, s nem ilyen impotens módon szerencsétlenkedi tovább az elkövetkező éveket. Azt hiszem, ennek sokan örülnénk. Húzzanak a ... !
Meg arra sem szvsz. Latvanyos h evek ota meg a sajat tulajuk sem tudja h egyaltalan miert vannak ok a tozsden? Mit jelent ez,mit lehet ezzel kezdeni? A bet legfogalmatlanabb bandaja.
Belevettek penteken,mert biztak benne paran,h a nutex farvizen ez is elevickel. Emelkedni nem birt vele,viszont az elso visszaonteskor osszezakkant. Sajnos a valosag az,h ennel erdektelenebb papirt nagyitoval kell keresni a bet-en,ez a papir joforman nem alkalmas semmilyen tipusu kereskedesre.
Nem kell itt sajnalni senkit. Ebbe belevettek penteken. A mai meg egy nagy kamu. A vezetes vastagon benne van. Feltetelezem. Tehetnek egy szivesseget. Kivarjuk.
Nordtelekom
MTI, 2009. december 11. 15:15