2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.
A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.
A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.
A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.
A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Igen, a mostani pozink szerintem jó, az eladás-tartás a jövő kérdése, a pakkom egy részvel itt viszont meg fogom próbálni a hullámokat elkapni, aztán lehet egyszer nem fog sikerülni, és inkább maradok a seggemen.
Hat igen, nem egyszeru. En ugy ertettem, h amennyiben ide egy komolyabb telekom ceg jonne akkor "erdemes" lenne taertani. Persze, ha a tulzas fazisaba esnenk, adni kell. En sem tettem Estnel, pedig sok lehetoseg volt a kereskedesere. Azt akarom csak mondani, h aki alacsonyan vesz es hossz tavon birja tartan, annak eselye van 5-50 szerezesre is. Amenyniben jol lovagolsz, meg tobbre. Viszont, ott a kockazat, h kiesel a pozibol. Nem konnyu. Itt azt erzem, jelenleg jo helyen vagyunk.
A "hosszú távra", nem tudom látjuk a Mészáros papírok mozgását, abból ki be kell ugrálni, sajnos én nem ezt tettem, Opusom 2016 óta van, és a fejem verem a falba, hogy miért nem léptem 800-nál. (Kapzsi voltam)
Nordtelekom
MTI, 2009. december 11. 15:15