Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Kvasztics_Fedor
Kvasztics_Fedor 2017. 08. 24. 13:45
Előzmény: #2236  almafa111
#2240
Attól függ, visszajön e Metwolf felhúzni ;) De az nem lesz egyszerű, ki vannak tömve a szintek és most mindenki adná. Csak nincs vevő: erre mondják, hogy "szűk az ajtó"
almafa111 2017. 08. 24. 13:44
#2239
Szerintetek meddig megy vissza? És mi értelme 12-őn venni?
cupi76 2017. 08. 24. 13:06
Előzmény: #2237  Törölt felhasználó
#2238
12Ft most -20%
Törölt felhasználó 2017. 08. 24. 12:59
Előzmény: #2235  sly36
#2237
Persze hogy nem! :))))
almafa111 2017. 08. 24. 12:59
Előzmény: #2229  Kvasztics_Fedor
#2236
Üdv Kvasztics! Nem vettem szerencsére! :) De ha van valami jó tipped mit érdemes venni, szólj! :) Egyébként akik beálltak 12-re abban mi a logika? Nyilván nincs tapasztalatom nagy, ezt úgy kérdezem. Mert akik most fent állnak ők is jó eséllyel lentebb akarják eladni. Tehát aki 12-ön bevásárol az hol adja el?
sly36
sly36 2017. 08. 24. 12:58
Előzmény: #2234  Törölt felhasználó
#2235
Ezt ugye nem gondoltad komolyan, hogy így működik? :o)
Törölt felhasználó 2017. 08. 24. 12:49
Előzmény: törölt hozzászólás
#2234
Akkor meg minek beverni 16 ról 13 ra? Menne hetente szépen 1-1 ft fel. Aki akar és eléri a szintjét kiszáll a másik meg épp akkor fedezi fel.és be. Stabilan a kicsik számára is emészthetőbb volna.
Törölt felhasználó 2017. 08. 24. 12:46
Törölt hozzászólás
#2233
cupi76 2017. 08. 24. 12:39
Előzmény: #2230  Kvasztics_Fedor
#2232
Ha indokalatlanul felmegy , 100% hogy napokon belül vissza is megy!
feel
feel 2017. 08. 24. 12:36
Előzmény: #2229  Kvasztics_Fedor
#2231
Remeljuk nem vett.
Kvasztics_Fedor
Kvasztics_Fedor 2017. 08. 24. 12:19
Előzmény: #2216  Törölt felhasználó
#2230
ahha
Kvasztics_Fedor
Kvasztics_Fedor 2017. 08. 24. 12:18
Előzmény: #2228  Törölt felhasználó
#2229
Én már tegnap is borítást sejtettem, egy napot tévedtem... Almafa remélem nem vett
Törölt felhasználó 2017. 08. 24. 11:46
Előzmény: #2227  Kvasztics_Fedor
#2228
13 milyen kitörés?
Kvasztics_Fedor
Kvasztics_Fedor 2017. 08. 24. 11:44
Előzmény: #2213  sly36
#2227
Ja, nem :))
kimpaa
kimpaa 2017. 08. 24. 11:39
Előzmény: #2225  feel
#2226
Enefiben, Opimusban legalább van valami sztori, de itt nem tudunk semmiről
feel
feel 2017. 08. 24. 11:29
Előzmény: #2223  kimpaa
#2225
Ilyen ez a popszakma:-)
feel
feel 2017. 08. 24. 11:28
Előzmény: #2222  kimpaa
#2224
Ott varjak a gyj-t
kimpaa
kimpaa 2017. 08. 24. 11:25
Előzmény: #2220  cupi76
#2223
itt 14-15-n beragasztottak most egy csomó embert a nagy semmire, ez a durva inkább
kimpaa
kimpaa 2017. 08. 24. 11:22
Előzmény: #2221  feel
#2222
Ott1 a következő
feel
feel 2017. 08. 24. 11:16
Előzmény: #2220  cupi76
#2221
Olvasd vissza forumot ugy szokott kezdodni,hogy valaki elhinti ez emelkedni fog olcso stb.....persze o mar gyujtotte honapokig utana meginditja a rallyt a tobbiek meg elkezdik venni.Itt ez tortent meg nutex ben is ezt akarjak.

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek