Valódi közkéz nagyon minimális, ezért ideális ML részvény. Kis mennyiséggel óriásira felfújható az árfolyama , így a cég értéke kis kápé igény mellett könnyen többszörözhető.
A nagy tulaj a Takarékbank, ha jól emlékszem kb. 88% körül. van még vagy 4% MNV, aztán volt valami kis svájci tulajdonos és azon kívül már szinte nincs is közkéz.
A Takarékbank Gránitbank , MKB és a BB teljesen természetes szövetséget tudnának alkotni úgy hogy a versenyfelügyeletnek egy kutya szava nem lehetne az egyesülés ellen. Ezen bankok igazgatósága már keresztül kasul ül egymás igazgatóságában, tehát titkok nincsenek.
A Takarékbank informatikai szolgáltatója a Takarékinfo, ami hamarosan egyesülni fog ML informatikai cégével a 4IG-gel.
Tehát itt nagyon sok minden összeér, csak mivel ML-ék egyre nagyobb cégeket kapnak be, ezért először volt az üres Konzum és Opus (vagy Opimus vagy Phylaxia) , aztán jött az Appenin, CIG, aztán a 4IG. És elő lett készítve az FHB is, csak az valamiért akkor még túl nagy falat volt. Ezért ML ki is ugrott belőle, de a Takarék azt hogy az ajánlattétellel a közkezet minimálisra tegye- azt végigjátszották.
Szóval lassan (idén sztem már nem, de 2019 legkésőbb végéig) azt várom, hogy sikerül begombócozni az Alfabankot is, amely a fenti bankok összeolvadásával jön létre.
Ezek közül az egyetlen tőzsdei cég a Takarék jelzálog bank... Leglogikusabb és legolcsóbb megoldás az lenne ha a TBJ részvényeit felfújnák többszörösére (mondjuk 15-20 -szorosára) és ennek részvényeivel fizetnék ki a BB és az MKB vásárlási árát....

TAKAREKJZB