"Schmidt Pál soha nem volt párt funkci,mindig a sport diplomáciába dolgozott ( soha nem volt párttag) ." 800.000 ember volt párt tag az MSZMP-ben. Többek között ők is: Járai Zsigmond Matolcsy György Martonyi János Pintér Sándor Kövér László Csak úgy említésképpen a mai legfontosabb politikai pozíciókból. Szóval a belügyminiszter, a házelnök, az MNB elnöke mind volt MSZMP párttag. Schmitt Pál Végülis csak miniszterhelyettesi kormánytag volt 3-4 évig a 80-as években. Mondom nekem sok bajom nincs vele ki mi volt korábban. Csak ha tényleg ekkora meggyőződéssel vagy az MSZMP-sek ellen akkor esetleg ezeket is érdemes lenne felemlegetned.
Szar érzés, hogy az elevenedbe találtam ugye? Nem tudok mást mondani erre, csak azt, hogy sajnállak. De azért relax, relax. Nehogy elveszítsünk egy ilyen nagy koponyát amilyen te vagy. Ámbár biztos vagyok benne, hogy agyvérzés veszélye téged nem fenyeget.
Ahogy azóta se tudtad megindokolni hogy 2 éve nyereséges 30 milliárd tartalékkal rendelkező Mátrai erőmű hogy érhetett akkor 8 milliárdot Mészárosnak. Majd két év múlva amikor láthatóan átfordult durván veszteségesbe kivettek belőle 11 milliárdot (és már eladták a napelemparkját is ami egyedüli "modern" része volt), még úgy hogy érhetet 17 milliárdot az államnak? Ez hogyan is fogalmazzunk... Nem tiszta lopás, mert az állítólag nem jó megfogalmazás rá egyesek szerint ezért keresem a jó szót rá. Te minek neveznéd?
Azért az közbe akkkor látom leesett hogy hova került a Közgép vagyon és hogyan keletkezett az. Remélem úgy csütörtök környékén nem kell újra elmagyarázni miközben értetlenkedsz.
"A felsorolás utolsó három tagja egyik sem volt fizetett,függetlenített párt funkci mint az előzők" 1983 és 1986 között a Magyar Népköztársaság sportot irányító központi hatóságának, az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak (OTSH) az elnökhelyettese volt miniszterhelyettesi rangban." Ennyire nem volt párt funkci. Gyurcsány egyetemi Kisz titkár volt igen. Ki mondta hogy NEM VOLT az? Dehogynem volt. Itt csak te tagadod le pár ember múltját. most hogy A 12 egységig volt párt funkci B mweg igazából belülről bomlasztva csak 8 egységi szintig jutott az legyen a te problémád. Nekem egyik politikussal se az a bajom hogy volt valami pozíciója az előző időszakban. Csak azoknak szoktam felemlegetni akik ezt nagyon hangoztatják de aa saját kedvenceiknél meg elfelejtik.
Figyelj gizgaz. Te akarod itt meggyőzni azokat az embereket, akik olvassák ezt a fórumot és minden szinten sokkal okosabbak, intelligensebbek, tájékozottabbak és efogulatlanabbak nálad? Ne ide járj köpködni, arra ott a fészbúk, az a te világod. Ott találod meg a marinéniket meg a pistabácsikat akik vevők a baromságaidra, meg Orbán apjukra. Szóval azt tanácsolom, ne erőlködj feleslegesen. Pesze ha ezzel keresed meg a zsíroskenyérre valót, akkor bocs. Annak is meg kell élni valamiből aki nem ért semmihez, csak pofázni tud. Megértelek....
"A felsorolás utolsó három tagja egyik sem volt fizetett,függetlenített párt funkci mint az előzők" 1983 és 1986 között a Magyar Népköztársaság sportot irányító központi hatóságának, az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak (OTSH) az elnökhelyettese volt miniszterhelyettesi rangban,[15] ebbe az időszakba esett a Magyarország által politikai okokból bojkottált 1984. évi nyári olimpiai játékok (Los Angeles) is. Az olimpiai részvételről szóló szavazáson azonban nem vett részt. Szóval már miniszterhelyettes az nem volt pártfunkció? miket nem tudd meg az ember. Mondjuk Schmidt amolyan győzteshez dörgölőző volt mindig is. Indult volna ő MSZP-s szinekben is főpolgármesterségért 98-ban. aztán 2002-ben tejesen függetlenként, hogy 2003-ban Fidesz alelnök legyen.
Kövér nem fizetésért dolgozott a Központi bizottságnak pl? Schmidt Pál nem fizetésért volt pozícióban? Mellesleg Gyurcsány se kapott semmit a Kisz titkárságáért. Pont olyan Kisz titkár volt mint Orbán pl. Gyurcsány és Orbán között kommunista múltban kb semmi különbség nincs. Gyurcsány is és Orbán is amúgy jól privatizált anno. Orbánnál persze apuka nevére ment a dolog. Mert akkor Orbán épp Soros fizette liberális lázadó volt.
"Az a Közgép akinek a Simicska volt a tulaja? Az akiről 2015-is (O1G) az hablatyoltátok ,hogy Orbán strómanja ? Mi van ,ma már erről minden Orbán fóbiás elfelejtkezett , Simicska vagyona elpárolgott ,hogy-hogy nem Orbán lett milliárdos ? A Kolontár ujjáépítése" Jaj ne tettesd már hogy nem tudod hisz pont 2-3 napja írtuk meg neked. De látszik nem érteni akarod. Simicska vagyona nem "elpárolgott" hanem szépen ment a következő strómanhoz szépen Nyerges Zsolton kerwesztül. Keresd ki ki most a közgép tulajdonosa és meglátod Szíj László és Mészáros érdekeltség lett újra. És igen nagyon látható volt ahogy amíg pikszisben volt a közgép kilőtt a közbeszerzéseken. 2015-ben jött a szakítás. Közgép azóta egy fillér új pályázatot nem nyert. Mészáros ellenben pár pár száz millióról 100.000 milliós tételekig száguldott. Tavaly hogy végül minden volt Simicska érdekeltség átkerült a megfelelőkezekbe ezek a cégek újra hasítanak a közbeszerzéseken. Simicskának meg maradt egy szem kis cégecskéje ahol most lovakat tenyészthet ha jól emlékszem. Megmaradt egy kis hallgatási pénz. Amúgy Simicska nem volt igazi stróman. Ő még maga intézte az ügyeket és Orbán adta hozzá a politikai hátszelet. Meg is tanulta Orbán hogy erős kezű embert nem szabad ennyi pénzzel ellátni. Ezért lett a nagy üzletembernek semmiképp se mondható Mészáros a kiválasztott. Meg persze a családon belül is maradjon valami így jutott a Tiborcz vő-nek is és a lánynak is pár milliárdocska. Dehát ezt tudod te is, de most megint halgatsz 3 napig és újra előjöszz a szöveggel mintha nem írták volna le neked vagy 10-szer azóta.
Azt szétdarabolták és a Mészárosod és köre zsebelte be! Talán nem a Fake News médiát kellene szajkoznod, hanem a valóságot. Nem ártana! tudni mi a valóság. Troll gyerek!
"És a volt függetlenített MSZMP ,KISZ kádereket (Lendvai Ildikó,Varjú László ,gyurcsányi,)" Miért áltál meg itt. folytassad csak nyugodtan a sort. tehát: (Lendvai Ildikó,Varjú László ,gyurcsányi, Orbán, Kövér, Schmidt Pál. stb.... )
"Az nem zavar a tisztánlátásban ,hogy Orbánék teljesen ujjá építették Kolontárt és a kárt szenvedett falvakat sok tíz mrd. Ft.ért." 1. Egy szóval se mondtam hogy nem volt rendberakás. 2. Ettől függetlenül ezek adományok voltak a rászorulóknak. Nem vasút és autóút felújításra ami amúgy is az állam dolga azért izetik az emberek az adót. 3. A károkért a MAL ZRT-t tették felelőssé és a céget államosították a károkat velük fizetteti meg az állam. "Bár a helyreállítás költségeinek döntő részét az állam közvetlenül magára vállalta, az adományoknak csak egy kisebb részét adták a károsultak kezébe, inkább közösségi célokra fordították: megújultak iskolák, épült csatorna és formálódik egy új ipari park is." Ha én adakozok a vöröskeresztnek, vagy Bélának a leégett házának a helyreállításáért akkor abból miért ipari parkot meg iskolát építenek ami az állam dolga lett volna. Én Bélának szántam nem az állami feladatok ellátására. Amúgy mit ad isten a helyreállítási közbeszerzéseken itt is az akkor favorit Közgép jeleskedett megint kb 10 milliéárdos megrendeléssel.
Amikor a vorosiszap kazasztrofa volt adott ugyanigy 1 millio eurt a kormanynak. Evek mulva se kaptak meg az aldozatok ahogy a tobbi adomanyt se. Talan ez is kozrejatszik. Meg a 4 ev folyamatos sorosozas hogy nem a kormanyhoz megy akik el se fogadnak.
És hányan lettek öngyilkosok Soros 97-es délkelet-ázsiai short ügyletei nyomán? Meg hány embert tett tönkre? Aztán jön a látszat segítségeivel, amikor a pénzének megfelelően manipulál kormányokat, választásokat. Aki elhiszi azok után amiket csinált ez az ember, hogy ő egy kedves segítőkész bácsi az vak. Ő maga mondta, hogy az üzletben nem ismer kegyelmet, és számára minden üzlet.
Remélem senkire nem annyira naiv, hogy nem látja, hogy ez befektetés. Miért nem Magyarországnak adja, miért pont a libsi Budapestnek? Miért különb a pesti ember a szemében, mint bármelyik másik? Hát mert majd bőségesen be tudja majd vasalni Karácsonyon azt, amit most ad neki... Nincs ingyen vacsora, pláne egy ilyen mocskos uzsorásnál...
Akár mennyire is fáj a hozzád hasonlóaknak, de Soros sokkal többet tett a szegények felemeléséért, az emberiség fejlődéséért, mint az összes Orbán-közeli oligarcha együttvéve. Mészárosnak az alapítványa mennyi pénzt oszt szét évente? :)))
A kis ártatlan, de undorító kisöreg csak nem nyughat. Globális egyetemet, klíma és autoriter? Hát maga az öreg az egyetlen autoriter már! Egyedül az emberiség ellen a sorosmaffiával.
Kire gondoltál, ha nem magadra amikor a pénzzel foglalkozó, tanult értelmes emberek jutnak eszedbe? Azt hinné az ember, hogy ez nem elég a propagandád beteljesüléséhez! Neked a politika zsákutca! Könnyen megvezettek! Miért nem lehetnek veled egyenlők az egyenlők között? Hol pszichológus után ácsingózól!
Sűrgősen keress fel egy pszichológust, hogy kikezeljen a sorosizmusodból, sorosfóbiádból! Elképesztő es vegtelenül szomorú, hogy egy olyan fórumon, ahol pénzzel foglalkozó tanult, értelmes és ertelmiségi emberek fordulnak meg (elvileg, de tudom, naívság ezt hinni), a propaganda által ilyen könnyen megvezethető személyiségek is felbukkannak. 😕
Ejnye de hamar okos lettél! Talán el sem olvastad, csak megnézted ki írta és készen is vagy a válasszal? Ássad mélyebbre magad az ügyben, ne lehess felületes megmondó!
Nem is a szülők indították, nem is a szülők kérésére önkényeskedett az IE. - Egyetlen szakvélemény alapján ítélkeztek! - Nem volt tárgyalás CSAK ítélethirdetés! Sem szülők, sem önkormányzat nem volt tanúként meghallgatva! - Szegregált iskolákban még írni és olvasni sem lehet megtanítani a diákokat? Gyöngyöspatán! - Annyi itt a hazug ideológia, hogy tengert lehetne rekeszteni az ilyen "bírósági" döntésekkel. Inkább esélyegyenlőtlenséget idézhet elő az ilyen láthatatlan bírósági eljárás! És mi legyen akkor a fővárosi szegregált iskolákkal? Ott persze törvényesen zárhatják ki a pénztelen, de tehetséges tanulókat!
Gyöngyöspatai Önkormányzatnak 100 milliót kell fizetni,egy ítélet alapján,mert a roma diákok külön tantermet kaptak, szegregáció miatt.De a pénzt,mindenképp ki kell fizetni az Önkormányzatnak, viszont nem forgatják vissza a helyi romáknak persze. http://www.cfcf.hu/r%C3%B3lunk/t%C3%A1mogat%C3%B3ink
Nem tehetek róla, hogy ez a Soros olyan mámorító! Egy nyílt életérzést sugároz! Bódítólag hat már az emberiségre is! Nehéz kivonni magunkat a hatása alól!
Hogy lehet az, hogy a fideszben elkezdődik egy szó vagy név mantrázása és beleálltok ezerrel több éven keresztül toljátok ezeket a szavakat és neveket. Miközben a valós problémákhoz nincs érdemi és érthető reakció a fideszes komment hadsereg részéről. Nem fellelhető ilyen.Csak az, hogy Soros, migráns Brüsszel, Gyurcsány stb. Olyan kormány, olyan hatalom soha nem volt, jelenleg sincs és soha nem is lesz, amelyik ellen nem lehet kritikákat megfogalmazni. Ha jön egy ellenzéki kritika bárhol a neten, akkor jönnek a propagandisták és benyögik Soros, migráns, Gyurcsány elkúrók stb.Ezek aztán hatalmas érvek a jelenlegi és jövőbeni problémák megoldására! Szerinted ez milyen értelmi színvonalat képvisel? Ennek az országnak miért erre van szüksége?
Neked nem kell elkullogni, mert folyton égeted magad a nemlétező kérdéseidre való várakozással. Itt kullogsz egész nap, feleslegessé téve az értelmes vitákat.
Ma már mindenki Soros, mert ha nem Soros, akkor ki van tiltva minden közösségi portálról. A többi fidessz ellenes hülyeségekre szót sem érdemes vesztegetni! Unalmas propaganda szöveg.
A TASZ sohasem volt kiváló civil szervezet, mert nem is lehetett soha civil szervezet. Viszont százszázalék, hogy SOROS által preferált kitalált jogvédő! Csak azt nem tudjuk, hogy miért a Soros által gründolt szervezetekért aggódik a jog nevét megcsúfolva!!
Ha Magyarországon valaki elvette a józan ítélőképességet, az csak is a fideszes propaganda, amely 2002-től kezdve arra épül, hogy neveket és szavakat papagáj üzemmódban kell naponta ezerszer ismételgetni a médiában, TV-ben, rádióban, interneten, írott sajtóban. Gyurcsány, Bajnai, MSZP, komcsi, Brüsszel, migráns, Soros, libsi, bolsi, bibsi, stb.Ebből áll a szánalmas kis nyomorult életetek, ennyit tudtok meg a neveteket 3 X-el.Nem vagytok magatoknál, félig hibernált állapotban léteztek. Egy nem demokratikus rendszer kiszolgáló rabjaivá degradálódtatok le miközben ezt fel sem fogjátok.Narancs ködben vagdalkoztok mindenről anélkül, hogy adott esetben bármilyen területen bármilyen kritikát is megfogalmaznátok a kormánnyal szemben. Isten megverte a magyar népet az orbánnal, mert a saját pártjában sem mernek szembemenni vele. Vagy ha valaki szembe megy vele, akkor hamar partvonalon kívül találja magát. Gondolkodás és ellenkezés nélkül toljátok a fidesz háborúját - amely orbán háborúja - a magyar lakosság arcába, hogy hatalomban tartsátok ezt az idiótát. Mit sem foglalkoztok azzal, hogy ez az ország egy jottányit is előrébb jusson. Különben is orbán a soros!
Ekkora süketelést! Nem Orbán lépett fel! hanem a hatalom (Igzsáügyi Minisztérium) szerette volna perbe fogni! A TASZ meg megvédte volna, szembemenve az állammal. CAPITO? Annyiszor elkullogtatok már a sok-sok kérdés elől, amire soha nem tudtok választ adni, mert alkalmatlanok vagytok érdemben vitázni. Csak a propagandát nyomjátok 0-tól, 24 óráig! Ja és mindenkit személyeskedéssel vádoltok, akik véletlenül a hülyeségeitekre mutatnak rá! A szegregált iskolák hagyományai szerint meg soha nem adhattok igazat azoknak, akik nem a pestirackák elveivel értenek egyet.
A kérdés még maradt: amíg a szoci kormánnyal szemben lépett fel a TASZ, addig kiváló civil szervezet volt, most, hogy értelemszerűen csak a fidesz kormánnyal szemben tud, most már álcivil Soros-szervezet?
Senki sem kullog itt el, bármennyire is szeretnéd így beállítani. Csak belátja, hogy felesleges az erőfeszítés, mivel mindenre a szokásos gúnyolódás és fideszezés a válasz. Így aztán mivel ő az okosabb, otthagy mint Szent Pál az oláhokat. Sajnálatos, hogy még erre sem sikerült rájönnöd és azt gondolod te okosságaidtól futamodnak meg itt páran. Pedig mindössze annyi történik, hogy nem pazarolják rád tovább az idejüket, nyilván van értelmesebb elfoglaltságuk.
„Magyarország választott kormányát akarod szembeállítani Magyarországgal!?” Tele vagy tévképzetekkel. Magyarország választott kormányát a választópolgároknak nagyjából az egyharmada választotta meg. nagyjából ugyanennyi áll vele szemben megosztva, és van egyharmad, amelyiket nem lehet az urnákhoz cipelni. Magyarok helyett helyesebb magyar társadalomról beszélni, amelyik viszont ezer érdek mentén oszlik meg. Ha magunkat úgy kell meghatározni, hogy „magyarok”, akkor nagyon nagy baj van.
Persze, neked vicces! Dehogyis nem Magyarország ellen képviselt nem is bárkit. Elfelejtetted az örömködésedben, hogy a Magyar Igazságügyi Minisztériummal szemben. Magyarország ellen. Semmit nem változott ez a TASZ!
Kerítést bontott! Mi lehetett ebben Magyarország ellenes? Ti viszont nem tudtatok a mai napig kerítést bontani, bontatni! Pedig Magyarország ellenes hangulatot támogattok.
Neked nem ugyanaz! De a magyaroknak ugyanaz! Magyarország választott kormányát akarod szembeállítani Magyarországgal!? Régi lemez, senki nem veszi ezt már érdemben elfogadhatónak.
Nem üldözik, csak nem támogatják! Ezer okuk is lehetne rá! Amíg Magyarország ellen képviselnek hottentotta ügyeket, nem lehet megbízni az ilyen "civiljogvédőkben" !
Beszéltünk róla! Hogyan is zajlott le az a per, amiben a TASZ nagylelkűen a védelmet képviselte? Az Igazságügyi Minisztériummal szemben? Akkor a Minisztérium csak erőből akart példát statuálni? Olyan törvények voltak, amihez a TASZ sem kellett volna! Na de a már az akkor is független bíróságok milyen ítéletet tudtak volna hozni, ha nincs a TASZ?. Ja senki nem merte vállalni az Orbán (Fidesz) védelmét, mert annak az ügyvédnek a karrierében bármi is megtörténhetett volna! Mint ahogy (ma) már valószínűsíthetően meg is történhetett.
Konkrétan, kiknek nyújt a TASZ jogi segítséget? Annak akinek akar! De leginkább a kormányt veszi célba! Akár sikerül. akár nem az akciója! Mert nem a magyar jog alapján akadékoskodik! Ráadásul nem is a magyar bíróságokat keresi a jogok érvényesítéséhez. UNIOs, Helsinki, Hágai stb.
Hamar kiderült, hogy elfelejtettél értelmezni a kérdéseket, amik neked lettek címezve! Ja ez már a személyeskedést is kimeríti! De akkor minek folytatsz propagandát a kormány ellen, ha nincs is értelme?
MIért helyezné magát a paréament fölé. Már nagyon sokadszorra írod ezt a demagóg baromságot. minden esetben JOGI segítséget nyújt, amelyet BÍRÓSÁGI úton érvényesít. Te persze megmaradhatsz a kis kitalált világodban. Azt hiszel, amit akarsz.
A civil szervezetek nem csupán jogvédőkből állnak. Lentebb írtam, hogy a civilszervezetek sokszínűek. A TASZ 1994-ben alakult, nem most lett rá hirtelen „szükség”. Egy civilszervezet nem bíróság, nem helyezheti magát a bíróságok fölé, egyszerűen csak jogvédelmet lát el. Miért hallunk róluk most többet? Mert több a jogsértés az állam, a kormányzat részéről. Sok esetben jogsértő módon működik az állam.
„Ugyan milyen törvények által helyezi magát a parlament fölé egy "civiljogvédő". A parlament törvényeket hoz, a bíróságok pedig alkalmazzák a törvényeket. Egyszerűen félrebeszélsz.
Na persze egy civil jogvédő jobban tudja kiket kell ok nélkül fogva tartani! Ugyan milyen törvények által helyezi magát a parlament fölé egy "civiljogvédő"? Milyen törvényeket talál, amit felhoz az állammal szemben? És kik adnak hitelt az ilyen "civil jogvédők" nem létező törvényeinek? csak egy másik hatalmat képviselő "civiljogvédők".
De, éppen eszembe hoztad, hogy"ezek" a civil szervezetek éppen a regnáló kormányt támogatták, akkor, amikor civilek szálltak szembe a kormánnyal. Civil jogvédő? Csak a nevében jogvédő! Civileket véd a kormánnyal és az állammal szemben? Nem kell ahhoz ellenzékinek lenni, vagy maradni! Van ~90000 civil szervezet Magyarországon. Mennyi is ebből a civil "jogvédő"? Úgy egyszerűen?
Az emberekért, kormányokkal szemben. Nincs ellentmondás. Pl. ok nélkül ne tarthassanak fogva, láthasd az állam költéseit, stb. szükség szerűen csak az állammal szemben tudod érvényesíteni. Meg amúgy majdnem mindent, amit az állam szabályoz.
Az nem jut eszedbe, hogy kormányok jönnek-mennek? :) Vagyis a civilszervezet nem egy kormánnyal szemben határozza meg magát. Ettől civil, de nem ellenzéki. Egyszerűen csak civil jogvédő.
Olyan civil "szervezet", amely konkrétan az állammal, kormányokkal szemben határozza meg magát meddig lehet civil? Nem az emberekért civil, hanem állammal és kormányokkal szemben! Ezzel meddig lehet civil?
Sajnálatos, hogy a SOROS nem az embereknek adta!? Pedig nekik adhatta volna személyre szabottan! A helyreállítást a tározók szabálytalan működtetésére meg az adófizetők pénzéből és nem a felelősök felelősségre vonásából. Meg azt a pénzt is az "emberek" kaphatták volna! Segíthetsz még az elfelejtett számonkéréseddel is! Mit is akartál ezzel bizonyítani?
Ha egyszer egy civil szervezet az állami túlkapasok ellen, az egyenlő bánásmódért vagy az állam átláthatóságáért küzd, az hogy tudja ezt nem egy állammal szemben megtenni? Még jó, hogy támad egy államot, kormányt, amelyik visszaél hatalmával, korrupt. Ettől még civil. Nagyon is.
Soros takarodj
link