Az alábbi hír alapján az okosok már az Ukrán újjáépítési projektekre játszanak. Ebből is ki fogunk maradni, Mo-marad az EU egyik utolsó sötét foltja. Hol lehet Ukrán részvényeket, kötvényeket venni? "Habeck elmondta, hogy Julija Sviridenko, ukrán kereskedelmi miniszterrel tárgyaltak az ország újjáépítéséről és arról, hogyan lehetne ehhez megfelelő pénzügyi támogatást szerezni. Sok
pénzre van szükség. Több pénzre, mint amennyit az országok adományai
önmagukban tudnak hozni. Szükségünk van egy olyan alapra, amely erős és
stabil befektetési lehetőséget teremt a vállalatok számára -
mondta a német miniszter. A miniszter szerint egy globális alap
összefoghatná a magánbefektetők, bankok és fedezeti alapok támogatását
is. Ukrajnának 350 milliárd dollárra van szüksége az újjáépítéshez Kijev saját becslései szerint"
Ez nem teljesen így van. Például az 1868. évi horvát-magyar kiegyezés Európában példátlanul széles körű önkormányzatot biztosított a horvátoknak, a budapesti parlamentben a horvát országgyűlés 42 küldötte képviselte a
horvát érdekeket. A kiegyezés értelmében a magyar politikai elit elismerte a horvátot, mint politikai nemzetet, és kimondta, hogy Magyarországon (Magyar Királyságon belül) a közigazgatási Magyarország, illetve Horvát–Szlavónország egy államközösséget képeznek. Az államon belül Horvát-Szlavónország külön territóriummal bíró politikai nemzet lett. Külön zászlót és címert használhattak, a horvát
honvédségnél a horvát volt a vezényleti nyelv. Az egyezmény elismerte
Horvátország területi igényét a horvát-szlavón Határőrvidékre, melynek
horvát részét később Horvátországhoz csatolták. Dalmácia azonban
Ausztria része maradt. A gyarmatok más állam uralma alatt álló, de azokkal általában földrajzilag össze nem függő területek voltak.
Ha putyint eltávolítják, akkor szerintem kisebb a valószínűsége a brüsszeli lóvénak. Amíg háború van, addig brüsszel is belátja, hogy nem kell itt a további feszkó. Jelenleg is kb ezt mérlegelik, ha MO ömlik a fos, az nem áll meg a határoknál.
Ez maximum úgy jöhet össze, ha a FED kamatemelése előtt eléri a 9000-et. De ehhez nagyon kellene pl. a Szlovén bank megvásárlási bejelentése. Én ebben bízok, remélem a holnapi napon be is jelentik.
Akik megcsinálták a kört 8400-9100 közt azok szépen eladogattak ahogy jött lefelé, most remélem lesz még egy ilyen kör, esetleg 9000 meg tudná ragasztani végre az nagyon jó lenne...
Eddig is volt kötvény a kisbefektetőknél, az arányok a lényegesek. A kisbüfi valószínűleg nem ilyen szigorú magához és sok lóvét lapátol át a kötvénybe mondjuk akár 70-30-ra is átrendezi a saját portfólióját. A lényeg, hogy az eddig bekövetkezett esés önmagában portfólió átrendező hatású, ami nem erősíti, hanem fékezi ezt a folyamatot. A kisbüfik pedig még mindig csak 10-15%-át adják a piacnak. Mérlegeljen mindenki és gondolkozzon portfólióban ne csak egy részvényben.
Sulyos teves az idorendi sorrendet osszekeverni az ok-okozat lenyegi sorrendjevel, Ez a felcsereles a lenyeg-latasnak, a fo tenyezok felismeresenek teljes hianya. Vagy politikai agenda. Trianon az 1. vilaghaboru, abban a magyar szerep es reszvetel kovetkezmenye. Es nem az a zurzavar az oka, ami utana tortent.. A nagyhatalmak a magyarokat a vilaghaboru kirobbantasa, vegigvitele, es az orszagban elo nemzetisegek sokszaz eves elnyomasa miatt buntettek meg Trianonban az orszag szetszakitasaval. Semmifele szimpatiajuk nem volt es nem is maradhatott a haboru vegere a Tisza-kormannyal.
A helyzetleírás pontos, azzal a kiegészítéssel, hogy voltak pár napos és pár hetes életű mindenféle próbálkozások, hogy a baranyai szerb-magyar államról ne is beszéljünk. Hogy a baloldal okozta volna mindezt, beleértve a tanácsköztársaságot is, az akkor se lenne igaz, ha a moszkovita hatalomátvételt a magyar baloldalhoz és szociáldemokratákhoz kötnénk, amihez erős fantázia kellene.
Csak úgy megjegyzem, hogy nem Trianon után volt "zűrzavar", hanem előtte, amit a baloldali "Őszirózsás forradalom" és a "Tanácsköztársaság" csinált. Horthyt éppen azért javasoltak a "zűrzavarban" ideérkező Sir George Clerc által vezetett Antant misszió, hogy
az
egyetlen tényleges hatalommal bíró katonai parancsnok, Horthy Miklós tegyen végre rendet, szülessék meg egy új, és az
antant által is elfogadható magyar alkotmányos rendszer terve. Clerk ígéretet
kapott Horthytól arra vonatkozóan, hogy rendet tesz Magyarországon, nem vezet
be diktatúrát legitim kormányt, parlamentet hoz létre és küldöttséget meneszt
Párizsba a trianoni békeszerződés aláírására. Ennek fejében Clerk az antant
nevében garantálta, hogy kiparancsolják a románokat az országból és Horthy az
ország első embere lehet! Az alku után Horthy Miklóst 1920 március 1.-én
Magyarország kormányzójává választották. A megegyezést Clerk és Horthy is betartották:
a románok november végén távoztak az országból, a békeküldöttség pedig 1920
januárjában elindult Párizsba aláírni a Trianoni Szerződést. Tehát kellett egy erős ember, aki rendet tett abban a magyarországi anarchiában, amelyet a baloldal okozott.
JO gondolatmenet. Csak, mivel a friss penz nagyresze, a kisbefektetoi penz, most kotvenybe menekul es nem a 50-50 aranyt tarto Alapokba, azok csak eladassal tudnak reagalni es nem vetellel. Ettol fuggetlenul, gratulalok a jo gondolathoz.
OTP részvényesek ide!