Aki 2018-ban megy nyugdíjba, annál a 2017-es valorizációs szorzó kb 12-13%-kal lesz magasabbak, mint 2017-ben. Ez gyakorlatilag azt jelenti, olyan, mintha a 2017-ben kiszámított nyugdíj 12-13%-kal lenne magasabb. Aki még 2017-ben megy nyugdíjba, a 2018-as nyugdíjemelés reményében, annak 3 %-kal fog nőni a nyugdíja. Ez a 9-10% különbözet olyan nagy, hogy érdemes akár 1 hónapot is
felvállalni, hogy sem nyugdíj, sem fizetés. TB ellátás a munkaviszony
megszűnése után még 45 napig jár. A nyugdíjintézet ügyintézőinek nem
nagyon tetszik, de ragaszkodni kell a 2018. jan. 1-én kezdődő
nyugdíjazáshoz. A valorizációs szorzó mindig a decemberi nemzeti nettó átlagfizetéssel egyezik meg, a nyugdíjemelés pedig az inflációval . Esetleg (választás előtt kegyet gyakorolva) kicsit nagyobb. 2017-ben 1,6%+ visszamenőleg még 0,8%, összesen 2,4% volt. 2018-ban 3% lesz. A KSH által kiadott utolsó ismert nemzeti átlagkereset a szeptemberi 12,8%. Holnap fog megjelenni az októberi, februárban a decemberi. A valorizációs szorzók pedig március végén a Magyar Közlönyben. Ezért januárban csak nyugdíjelőleget számítanak, majd áprilisban az új valorizációs szorzókkal megállapítják a 2018--as nyugdíjat, és a különbözetet visszamenőleg kifizetik. Mindenkinél így járnak el, aki jan-márc között megy nyugdíjba.
A célár gyakorlatilag csak rövid speka fel/lehúzásokat eredményez, szuperjól lehet vele a piacot (kisbüfiket) befolyásolni... Valahogy véletlenül mindig olyankor jönnek ki a szupet/fosh célárak, mikor okosban valami nagy üzlet is megköttetik.
Azért gyomorforgató és alpárí az Origó stílusa is, amit próbálnak újságírásnak beállítani... Lajcsit nem sajnálom, de amíg körön belül volt, addig messiásként tisztelték... napraforgók, napraforgók mindenhol :)
OFF - CIG Pannoniára vonatkozik: "Az elemzés persze megjegyzi, hogy a Konzummal való együttműködésből eredő várható többletértéket nem tudta figyelembe venni, és a potenciálisan kialakuló szinergiák miatt megtörténhet, hogy a Concorde becslései később túl konzervatívnak bizonyulnak." Na, pont ez a probléma az összes elemzéssel, hogy a jelenlegi, pontosabban a közelmúlt eredményeiből elemez. Nem veszi figyelembe, hogy jelentősen (!) megváltoztak a körülmények, egy cégbirodalom részét képezzik ezek a cégek, ahol a színergia működik és az egy részvényre jutó eredmény hónapról hónapra drasztikusan emelkedik.
Dettó ugyanez jut eszembe ah.elolvastam.. leégett az a cigi. ide legalább jönnek finom hírek folyamatosan, igaz nagyon nem húzták meg a papírt. talán mert ennyi hírrel és eszközzel kb. ennyit érhet?:) a sztori elején járunk. cseperedik Opuska:) aztán majd erősebb lesz már jövőre..
OPUS Global Nyrt.