Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
bruszvillisz007
bruszvillisz007 2018. 01. 15. 12:15
Előzmény: #7979  exmnbs1
#7980
Egy üveg pezsgőt követően.
exmnbs1 2018. 01. 15. 12:14
Előzmény: #7978  bruszvillisz007
#7979
Tulajdonosi bejelentés mikor lesz?
bruszvillisz007
bruszvillisz007 2018. 01. 15. 12:12
#7978
Hát gyerekek,ez ma nem lesz se 20,se 30,se 40.Itt oldalazgat ma 50-60-65 között,nem rossz ez így.
exmnbs1 2018. 01. 15. 12:04
Előzmény: #7968  sly36
#7977
Bteles testvérpár nem ugrik be?)))
exmnbs1 2018. 01. 15. 12:04
Előzmény: #7968  sly36
#7976
Most látom, tényleg...
Törölt felhasználó 2018. 01. 15. 12:03
#7975
Sajnos a Netfone-t még kevesen ismerik, hiszen nem egy külföldi multi tulajdonú társaság.   Az pedig, hogy 100 %-ban magyar tulajdonú, mint itt is látható, nem mindenkinek  jelent pozitívumot.   Viszont elvileg bármikor létre lehet hozni egy szolgáltatót, amihez már nem szükséges frekvencia sáv birtoklás.   Ehhez, egy MVNO szerződést kell kötni egy frekvenciával rendelkező vállalattal ilyen a UPC és a Netfone is.   Bár ez nem egy egyszerű folyamat, több évig tart amíg a végére pont kerül.   Csak Európában már közel 600 ilyen mobilszolgáltató létezik.   Persze nem kevés pénzbe kerül,  és nem mellesleg  nagyon komoly fejlesztő gárdára van szükség a CRM rendszer létrehozására és üzemeltetésére.    
Konzumocska 2018. 01. 15. 11:59
Előzmény: #7973  exmnbs1
#7974
RFV jó cég volt.
exmnbs1 2018. 01. 15. 11:57
Előzmény: #7970  Konzumocska
#7973
Nem mondod, a tegnapi névváltoztatókhoz
Rfv-E-Star-Enefi
thibi99 2018. 01. 15. 11:57
Törölt hozzászólás
#7972
bruszvillisz007
bruszvillisz007 2018. 01. 15. 11:56
Előzmény: #7970  Konzumocska
#7971
Alias RFV,emlékszem.Tizenezerrőll ...
Konzumocska 2018. 01. 15. 11:54
Előzmény: #7969  HoStrucc
#7970
nehogy E-star legyen :)))
HoStrucc
HoStrucc 2018. 01. 15. 11:48
Előzmény: #7966  Konzumocska
#7969
Én majd akkor örülök ha megint mindenki venni fog. Csak figyelj !  :)
sly36
sly36 2018. 01. 15. 11:46
Előzmény: #7955  Törölt felhasználó
#7968
Mi köze ennek a nordtelekomhoz?
Vagy csak reklámozni jöttél a garázscégedet? :o))
bruszvillisz007
bruszvillisz007 2018. 01. 15. 11:42
Előzmény: #7964  Konzumocska
#7967
Nem is rossz
Konzumocska 2018. 01. 15. 11:42
#7966
Most örülgettek, de amikor mindenki elakar adni :))))) Azok a többszázezres pakkok röpködnek.
bruszvillisz007
bruszvillisz007 2018. 01. 15. 11:41
Előzmény: #7963  HoStrucc
#7965
Ez egy lengőajtó,vagy harmónika :)
Konzumocska 2018. 01. 15. 11:41
#7964
HoStrucc
HoStrucc 2018. 01. 15. 11:39
Előzmény: #7962  bruszvillisz007
#7963
Ilyen amikor záródik az ajtó? :D
bruszvillisz007
bruszvillisz007 2018. 01. 15. 11:38
#7962
r 60
HoStrucc
HoStrucc 2018. 01. 15. 11:37
Előzmény: törölt hozzászólás
#7961
Lelkük biztos van. A színét nem tudom, csak sejtem :)

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek