2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.
A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.
A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.
A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.
A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
te mit is műveltél a konzum topikban tavaly?
Kijelentetted hogy 54 forinton tulértékelt, sohasem lesz tízezerszám kereskedhető papír.
Most számold ki,eddig mennyit nyertem a Konzummal, tavaly még sikerült
Sok sikert mindenkinek! A negativ lebeszelo emberek hangulatat nem szabad felvenni. Mindenhol kitaraztatasra hivjak fel a kisbufik figyelmet piaci aljaknal, duplazosaknal, 5szorozoseknel. Kb 20-50szerezesnel hagyjak abba, es 100szorozasnal elkezdenek tisztan latni es venni
Ez a fórum és bolt nem a lelkiismeretről szól! Aki korán kelt,akár milliárdos is lehetett már ebben az évben,de minek kiabáljon.Inkább sikerrel forgatja a megszerzett vagyont,mert vannak gyermekek,unokák,lehet jótékonykodni,alapítványt létrehozni.Főként az állam felé ADÓZNI,mert az itt szerzett nyereséget nem lehet offsot cégekbe kimenteni.HS!!!!%
Nem tort le. 5Fton tort ki. Konszolidal.Itt gyujtogetunk, meg csak most indult, nutexben meg javaban kitores van es megy fel, az nem tetszik a szaktarsaidnak. Mindig ott trollkodtok ahol mennek a papirok, most eppen ott. Ennyi
Na felnyamiztuk 6ig az eladokat.
Inkabb ezeket veszem, mint a szazszoros papirokat. Azokat meghagyom masnak, picit sem erdekelnek, de ettol mehetnek fel.. sot orulnek ha mennenek meg fel
Ez a nord, es a Nutex kis papir spekim van most. Ha egy vagy ket even belul triplaznak, az nekem megfelelo. Nincsenek husszorozasi vagyaim, de meglatjuk a kereslet kinalatot a jovoben. Lehet csak zsakolni kell mindent tovabb. A kis papirok jobban teljesitenek, mint a bluek. Lehet az MNB kkv programja is bejatszik mar ebbe, es csak az ev masodik feleben indul a hazai tozsdei inteevencio a kis es kozepes papiroknal.
En sem kaptam lentebb, igy kikaptam 6 es 6.1et. Ha lentebb megy dupla pakkot veszek, ha felmegy, 100.000darabokkal bovitek forintonkent kb, vagy 0.5Ftonkent. Meg nem tudom. Dupla vagy triplat elvarnek egy even belul
...azért vettem mert én úgy láttam jónak.vételen álltam még 5,7 és 5,4-en is mert úgy láttam jónak.:))))
átírom ide a másikból: ...tudod mindenki másképp csinálja...én sem foglalkozom a fundával meg charthoz sem értek, de az évek során arra a következtetésre jutottam, hogy a szemétben vagy a szemétnek hitt dolgokban van vagy lehet a legnagyobb üzlet...és persze ez később vagy bejön vagy nem...ha bejön jó ha nem akkor kuka...itt a találkozási pont Hathor véleményével, stílusával. vételre senkit egyikben sem akarok buzdítani. a pénzével mindenki azt tesz amit akar. mindenkinek magának kell ismernie a határait...amikor én veszek azt a tőkét szinte azonnal nullára írom, mert annál kevesebb nem lehet...a többi meg már a piacon múlik...kb. ennyi:) ez az én véleményem:)
nem értem ... hogy jön ide, hogy miattam vettél vagy nem miattam?
csak próbálok töprengeni, hogy 5.8 alá nem küldték, elég sok forgott 6-6.2 közt, tehát még nem veszett el az a lehetőség, hogy 7 fölé megy
...félreértettél...nem miattad vettem...a meglévő mennyiség kezelhető tartható eladható hígítható..nem konyhapénz van benne nem is hitel...stop! Menni fog!:)
trump bácsi, hát ma sem tündöklött ez a papír, de 5.8 alá nem tudták lökni, tehát lesz folytatása jövő héten
én ma adtam nutexet 75-ön és beálltam "viccből" 66-ra venni .... és kaptam:)
Raerunk! Nem kis tetellel tort ki 5alol!! Ott a fulescsesze nyakvonal. Annak a kitoresi fiboja teljesult elso korben, de nincs vege. A nagy emelkedes konszolidacioja van. A napi vilaggazdasagban olvastam en is a cegrol.
Mi a véleményed a tegnapelőtt Trump által álmodott "jövő héten kitör"-ről?
Szerintem idővel (a többi kicishez hasonlóan) ez is megindul, de lehet, hogy 1-2 hét inkább.
3xos arfolyamon tulvett lett, akadozott es illikvid is lett, a kereslet is lanyhult, es a nagyobb tulajok is eladtak a forumrol... Kb ennyi. Nem bankodom miatta. A tozsden egy toke duplazas is szep, nem hogy tobbszorozes. Nem kell telhetetlennek lenni. Pl most is vannak ott jelek, de beirni nem merem oda, mert leharapjak a fejem. Vegulis nekem jo, ha emelkedik minden papir, az a kicsiknek mind jo, de nem tudok ilyen tobbszorozeseknel racionalisan gondolkodni benne, mert az ertekhataraim, chartjaim, pszchiom, dow elmeletem mast mond, es nagyon euforikus azokban a hangulat. Megegyszer mondom ettol mehet fel, meg lehet orulni, meg lekopni akinek mar nem jok a jelenlegi, de meg a sokkal lentebbi szintjei sem. A hajo elment, nekem mar lentebb is. Szamomra nincs ezzel baj.
gyerekek, óvatosan ezzel a nutex-el
az ősrégi , legrégibb tolvajpapír
klasszikus lehúzásokkal, klasszikus cégkiürítéssel, értékkilopással, behülyítéssel
mielőtt beszálltok, olvasgassatok a topikjában
Nem kétlem, persze amellett, h ehhez rengeteg pénz kellett, szinte főfoglalkozásként kellett űznöd.
Áruld már el, hogy a túróba nem tetted el talonba egyiket sem? Van 2-6 papírod, ahol chart alapján beszállsz majd 3x után kiszállhatsz, nem hiszem h minden alkalommal rezignáltan nyomkodtad a billentyűt és nem gondolkodtál el (vagy a chart nem jelezte volna) a tartáson....
Hatiznod sem kellene mára....
En konzum opimus elejeben ugyanugy benne voltam ugyanilyen chartokra. Pont piaci aljakrol. Nekem ott 3szorozas ugyanaz, mint itt fent masnak tobbszorozes. 3%os tulaj voltam majd minden kicsi papirban. Tslan opimusban nem
Szerintem ha valaki, akkor Te érted....Nem arra célzok, hogy Te tetted ezt, inkább arra, hogy számodra nincs új a nap alatt..
Persze ez sem igaz, mert Opim és Konz mégis az
Azt a Nutexet kellene mar megvenni 80ig. 120 es fole mehetne.. a ceg se es mas sem ad el. Napok ota semmi eladas le pedig lokalis teto fele van. Nordban, futureban, ott1ban egy speki megcsinalta ma. Nem is ertem...
Figyu én abból indulok ki, hogy Hathor elkezdte venni 38-on a Nutexet, és vette 75-ig, akkor ha vele együtt elkezdi az ember venni, amit kinéz, akkor túl nagy rizikó nincs. :)
ahogy egy régi komikus mondta :" itt válámi ván"
a leginkább érdekes, hogy a megszokott napi fél milliós forgalom helyett / és akkor sokat mondtam/, 40, 20 milliós forgalom van
erre figyelni kell , ez nem semmi
én a tegnapi 6,4-es eladásomat ma visszavettem 6,2-őn, bár, amikor 6-ra adogatták, egy kicsit elgondolkodtam, de, hogy ne remegjen meg a kezem, kimentem barackot szedni a gyümölcsösbe :D
én mondtam, hogy 6.6 és 7.7 közt nem lesz könnyű
de szerintem /és most komolyan írom/ elmehet 8.5---9-ig
mikor? nem tudom, talán jövő héten, ha nem lesz semmi komoly korrekció a világban
...én meg nálad is kisebb vagyok és szerény:) majd arra megy amerre akar...ráérek......senki ne adja senki ne vegye...az idő majd megmondja ki döntött jól:)
ma volt 7, ott én is adtam reggel
kicsit még félve is, hogy most fogok lemaradni a vonatról -- de nem
nem lesz ez hónapok kérdése -- mármint hogy újra 7 legyen -- szerintem
bár a mai nap lehangolónak tűnt, de már írtam, hogy semmi értelme nem lenne egy 4.5-től 6.4-ig futamnak
a forgalom azt mutatja, nemcsak páran vagyunk benne, hanem sokan
én relative kicsi vagyok, szerintem sok ilyen lehet, mint én, de akármibe fogadok, egy-két nagyjátékos is színre lépett
látszik
Igen arra ìrtam a konzumot:)
AZÉRT 4.5-5ft között max 300-400k volt csak,5.4 és 6 között 1 milló darab volt az igaz,de itt a limitig 2.2 millió állt és nem volt vevő szinte senki,csak alacsonyan akikre adták...(meg hát ez itt már magasabbon van, mint 4-5 között)
úgy érted, konzumban nincs beragadt, mivel csúcson a papír:)
írtad, hogy nord-ban 2milla eladó állt ma
annyi állt 4-től 5-ig is:)
azért írtam, hogy meglepően "kevés" az eladó -- jó, én 7-ig néztem csak az eladókat
a szintenkénti 60-130k megszokott itt
Szia!
A könyv és a vételi erő(főleg délután) sok jót nem mutat elòre:(
..de ki tudja,a konzumod viszont nem semmi,egyre közelebb a negyedik számjegy(mondjuk azért hír nélkül nem hiszem,bár ezt se gondoltam volna..)
Beragatt meg ezeken a szinteken már nincsen/nem lehet..
trump bácsi, hát nem lett diadalmenet, de egyből feladod?
ne felejtsd el, még sokaknak lehet 4-5 -ről, új még ez a 6 feletti árfolyam
nekem például már nincs lentebbről /6.1 alattról/azt reggel eladtam
nekem mindegy volt az árfolyam,de nekem már tegnap is erőtlennek tűnt(hiába zárt 6,4-en),az erő akkor van,amikor egy ilyen papírnál felső limiten legalább millió darab számmal állnak venni este,de inkább többel,ha eszt láttam volna ,akkor veszek.
Törölt felhasználó2017. 06. 29. 18:21
#1324
szegény blogos kellene egy nyűgtex/zordtelekommm közös topik hogy bírja a nyomni a bögréit , ne külön))
Na ki nyerte a fogadast?! En biztos nem. En jobb napra szamitottam napi csuccsal. A fulescsesze nyakvonal joval lentebb.Jo voltal hali gondolatban. Gratulalok!
most az van, amit tegnap írtam, hogy itt vannak sokan beszorulva régről, az eladói könyv is jól megtelt
nap elején nekem elment 6.8-- 6.9-- 7-en eladásom, 7.1-en bent állok, de akkor még üres volt szinte a könyv
kaptam vissza 6.4-től 6.1-ig minden szinten:)
és még lejjebb is állok vételen
hát, ultraspeki a papír:)
Last, figyeld a ritmust
tegnap ugyanez volt
fel, aztán le, .....még nincs vége a napnak, de tegnap csúcson zárt...
ma ugyan nehezebb ügy, itt vagyunk a kritikus szinten
ha nem zuhan vissza , és pluszban zár, akkor jó lesz, amit mondtam, hogy jövő hétre meglehet a 8,5-9 --de ez csak az én véleményem, egyáltalán nem biztos!
Hát ha nem hinnék benne, nem vettem volna 120Kt 6.2ön ma... :)
Nem is értem mire kellett bedönteni..
de a piac dönt. Mi meg várunk a sorsunkra.Megyek is, nagy izgalmak nincsenek. Poziciók meg vannak nyitva. Lentebb olcsóbban kapok, fentebb drágábban adhatok. Mi bajunk lehet? :)
Nordtelekom
MTI, 2009. december 11. 15:15
2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.
A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.
A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.
A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.
A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.