Mindenki ismeri az elmúlt félév történéseit MOL kapcsán TA mentesen irnék pár gondolatot először, előre bocsájtom, hogy fundához semmi közöm csak józan paraszti ésszel gondolkozom:
Adott a MOL ami tele tömte a zsebeit 27k és 30k között egy rakás részvényel egy részét hitelből fedezve a másik részébe a készpénz állományát ölte bele. Ergo akvizícióra terjeszkedésre fejlesztésre nyista pénz, akvizíciót lehetne részvényel is de azt már nem fog kiadni a kezei közzül és nem is 1 osztalék papír az is kilőve. Tehát a menedzsment egyre nagyobb buktában csücsül a részvényeivel ahogyan esik az árfolyam. Másik összetevő a globális piaci környezet amíg az olaj papírok szárnyaltak -az olaj árfolyam miatt- a mol folyamatosan esett. Most hogy esnek az olaj papírok a MOL is belehúzott, de lefelé. Ami a legfeltünőbb a lecsökkent forgalom, ami szabad papír volt a piacon azt a MOL felszívta, a hedge fundok szépen kiszáltak 30k körül maradtak a nagy alapok amik még 10k alatt vételeztek. Most hogy kezd egyre magasabb lenni a szar adnának ám és itt jön a bökkenő: Nincs kinek! Szép lassan adogatták eddig ezért volt a kis forgalom és a csorgás, de most pénteken bele csaptak a lecsóba -3,4% 8 milliárdal nevetséges, egy éve unalmas napokon volt benne ennyi forgalom. Ha az alapok úgy döntenek kiszállás akkor kiszállás lesz limit nélkül, láthattunk ebből egy keveset most pénteken, 10k alatti papírokkat lehet ám szórni . Venni 3 okból sincs értelme, növekedésre esély nem sok van és a felvásárlást is -a törvényekre tojva- megakadályozták az állammal karöltve és nem utolsó sorban globálisan kopogtat a maci.
Itt van még a reménykedők örök Jolly Joker-e Rahim bácsi ő meg nem hülye, hogy máris elkezdjen venni hisz a show még csak most kezdődik.
TA indoklást holnap kaptok.
Az Európai Bizottság szóvivője sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta szombaton a Népszabadság értesülését, hogy a magyar kormány elküldte válaszát Brüsszelbe a lex Mol ügyében. Oliver Drewes ügyeletes szóvivő az MTI megkeresésére azt mondta, hogy "érkeztek ugyan levelek, de azokat csak hétfőn bontják fel". Hozzátette, hogy emlékezete szerint e hó 14-e a válaszadás határideje. Az EU legfőbb végrehajtó testülete, a bizottság november 13-án intézett figyelmeztetést Magyarországhoz a lex Mol néven emlegetett jogszabály miatt, amely védeni hivatott az ellenséges felvásárlástól a stratégiai fontosságú vállalatokat. A magyar kormánynak két hónap állt rendelkezésére, hogy válaszoljon. A bizottság azért vetette vizsgálat alá a közellátás biztonságának szempontjából különösen fontos vállalatokról szóló magyar szabályozások módosítását, a lex Molt, mert aggódik, hogy az esetleg méltánytalan korlátozásokat tartalmaz a tőke szabad mozgásával kapcsolatban. A magyar kormány szerint a törvény megfelel az uniós előírásoknak.
A jogszabályt azért emlegetik lex Mol-ként, mert előzőleg az osztrák olajcég, az OMV bejelentette, hogy megvenné magyar versenytársát, a Mol-t, de a jogszabálymódosítás nyomán az üzlet mindeddig nem jöhetett létre. link
Nem tudom mennyi részvénye lehet az OMV-nek ,de az biztos , hogy nem 22%, egészen biztos , hogy strómanoknál parkoltat még egy adagot, hacsak nem eldöntött tény , hogy kihátrál a felvásárlásból, de ezt megint csak nem tarom valószínűnek. Ezen kívül ott van a többi nagyobb befektető, így együttesen képesek lehetnek nyomást gyakorolni a menedzsmentre.üli közgyűlés) Ha pedig ez a terv akkor sürgeti őket az idő, a MOL sem áll messze az 50%-tól és bármikor újabb vásárlásokba kezdhet...
"A MOL-tól kb. ezt vártam. "
Akkor egy valóban piacgazdasági, demokráciában működő vállalatnál: a managemet 15-20 %os felvásárlási prémiumot is nehezen tud eliminálni. Itt itt lassan már 50% lesz ez. Ötlet? Nem is valódi paicgazdaságban és demokráciában élünk?? :)
"A fordulat esélyét reálisnak tartom a közeljövőben"
"Egy esetleges OMV lépést mi támogatna hatékonyabban mint egy alacsony árfolyam" Magyar sajtó, pártok kussolnak. Itt ez dönt, nekik ez egy pénzgyár. Minden magyar autótulajdonos a befizető.
"10k-s vétel szerinted tényleg megmentett valamit" Persze. Mivel további esés valószínű (szerinted is) magasabb árról tolhatják hétfőn. Ez már spekuláció, esélye csak +50%. persze szvsz minden
Ok Gepida, amit írsz lehetséges mint még ezer más verzió. Ha ez így igaz lenne akkor élnünk kéne azzal a feltételezéssel, hogy a vezetés célja a cég elzüllesztése volt. Ebben pedig nem hiszek. (persze igaz, hogy egyes lépéseik ebbe az irányba mutatnak, el akarják érni, hogy túl nagy falat legyenek az OMV számára). Nem hiszem , hogy mindenféle jövőkép nélkül össze-visssza vásárolták volna a részvényeket. Persze az sem valószínű, hogy mindent előre láttak volna. Az OMV viselkedését viszont teljesen illogikusnak tartom, én miattuk buktam és nem a MOL miatt. A MOL-tól kb. ezt vártam. A jövőt illetően pedig ugyanezt várom: valami meglepőt az OMV tájáról....
A fordulat esélyét reálisnak tartom a közeljövőben, mint ahogy simán elképzelhető az is , hogy az esés tovább folytatódik. Most nagy a csönd, eddig azt láttuk, hogy a szereplőknek fontos , hogy a közvélemény előtt is napirenden tartsák az ügyet (sok reklám- ez ügyben nem tudom mi a helyzet nincs tv-m, egyéb sajtó megjelenések, vélemények mindkét oldalról). Szóval a csöndnek oka van. Vagy belátták , hogy most nincs esélyük, vagy olyan dolog következik amihez az a kedvező helyzet ami most van. És egy esetleges OMV lépést mi támogatna hatékonyabban mint egy alacsony árfolyam?
tele volt pénteken tdt longgal és shorttal is.
a nettó forgalmat kéne megnézni és azt hogy ki adta és ki vette nagyobb mennyiségben (equi levonva, mert az főleg tdt); sztem.
ha viszont a nettó relatíve kicsi, akkor nem is volt olyan nagy forgalma a papírnak....
forint erős maradt.
hatit nem adták be, hanem vették 600-700 közt.
szép lassan fel lehetne jelenteni a MOL vezetését, mert ennyi pénzt ilyen rosszul befektetni (MOL részvények vétele 28 k- átlagáron) még nekem sem sikerült volna :-)
MOLly tulajok topikja
Ha az Otisoknak is van gyűjtőtopikja, ne aprózódjanak el apró témákba a Mollysok se.