Az oktatásról kérdezett kormánypárti képviselőket a 24.hu riportere az Országgyűlésben, azonban két fideszes honatya név nélkül az egészségügyről fogalmazott meg durva kritikát. A portálnak név nélkül két fideszes politikus is nyilatkozott a...
a teljes cikk: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=3&i=227591
Most kapták meg az egészségügyi dolgozók az első fizetésüket azóta, hogy megtörtént a kormány által bejelentett 12 százalékos béremelés. Jó részük alaposan meglepődött, mert nem vihetnek haza több pénzt – írta a 444.hu. A kormány által most bejelentett 12 százalékos béremelésnél emelték ugyan az illetményeket, de ez sok esetben még így sem éri el a bérminimumot. Így aztán papíron annyi történik, hogy az állam továbbra is kipótolja az illetményeket, csak most már kisebb mértékben, mint eddig. Tehát azok az egészségügyi dolgozók, akiknek a fizetése még így sem éri el a bérminimumot, pont ugyanannyit visznek haza decemberben is, mint novemberben, írta a lap. https://24.hu/fn/gazdasag/2017/12/05/csak-papiron-kap-tobb-penzt-az-egeszsegugyi-dolgozok-jo-resze/
"Egyszeri bérjuttatásként két-, három- vagy négyheti alapbérüknek megfelelő összeget kaphatnak az egészségügyben dolgozók karácsony előtt – értesült aMagyar Idők az erről szóló, már elkészült előterjesztésről.Ezzel, valamint a jövő novemberben esedékes újabb fizetésemelés júliusra tervezett előrehozatalával kompenzálnák az egészségügyben dolgozókat.Az idén januárban meglépett, illetve a jövő januárban esedékes általános minimálbér-, illetve garantált bérminimum-emelés ugyanis elsorvasztotta a 2016-os ágazati bérmegállapodással elért eredmények egy részét."
nagyon beszédes a kép , és tényleg így van , az egyik rokont éppen most operálták ( mell rák) és már elkezdték a kemot is németországban ... 3 féle menüből választhatott az étkezésnél, és persze nem gond hogy gluténmentes laktózmentes ételt kért az csak hab a tortán hogy a lakhelye és a kórház között ( 40km) fizetik a taxit amikor a kezelésekre megy oda vissza
Egyre többen vannak, akik azért nem jutnak orvosi kezeléshez, mert az túl drága, túl messze van, vagy pedig túl hosszú a várólista.„Az mind semmi, amit írtak, mert az én feleségem hét hónapra kapott időpontot endokrinológiai szakrendelésre” – reagált Bajzát László olvasónk a Népszava minapi ábrájára, amin az látszott, hogy átlagosan csaknem egy hónapot kell várni a hormonális betegséggel küszködőknek a szakorvosi konzultációra. Az említett beteget, aki Ormosbányán él, miután 18 milliméteres göböt találtak a pajzsmirigyén, a háziorvos szeptember 12-én beutalta a megyei kórház endokrinológusához. A településen élőknek ezért az ellátásért elvileg csak Kazincbarcikáig kellene utazniuk, ám az ottani szakrendelés szünetel, évek óta nem találnak oda orvost. Így a betegeknek a miskolci megyei kórház szakrendelései maradnak. Bajzát Lászlóné föl is hívta őket, hogy mikor mehet a leleteivel, mire mondták, hogy várják, április 11-én 10 óra 45 percre. „Először el sem akartuk hinni, hogy 210 nap múlva derülhet csak ki, mekkora a baj ” – mondta a férje.link!
Törölt felhasználó2017. 09. 25. 10:54
#566
Életekben mérhető a magyar egészségügy pénzhiányaMagyarország képtelen javítani relatív helyzetén a társadalom egészségi állapotát illetően. A magyar népesség egészségi állapota pedig lényegesen rosszabb, mint ami a gazdaság fejlettsége alapján elvárható lenne - állapította meg legutóbbi tanulmányában Orosz Éva és Kollányi Zsófia, az ELTE kutatói. Anyagukban azt is bemutatták, hogy Magyarországon kiugróan magasabb a halálozás azokban a halálokokban, amelyekre jelentős hatást gyakorol az egészségügyi rendszer működése.link
Törölt felhasználó2017. 09. 15. 13:58
#565
Megkérték a fekvőbeteg nénit, hogy szálljon be a mentőautóba, majd hamburgerezni mentek a betegszállítók, végül otthagyták a folyosón
A magyar egészségügyi ellátó rendszer tele van rémtörténetekkel, a Hvg osztotta meg a legújabb esetet: egy 73 éves trombózisos asszonyt meglehetősen rideg körülmények között szállítottak át a Szent János kórházból a Jahn Ferenc kórházba. A délutánra ígért szállítás csak másnap hajnali egy után kezdődött, ekkorra ért csak az AMS mentőautója a kórházhoz, ahol a trombózisveszélyt figyelmen kívül hagyva az asszonyt kerekesszékkel vitték az autóhoz, majd megkérték, hogy szálljon be.
Útközben a betegszállítók elfogyasztottak egy hamburgert, és megálltak cigit vásárolni, így végül csak fél három környékén érte a dél-pesti kórházhoz, ahol viszont nem adták át a beteget, hanem egy folyosón hagyták. A szigorúan csak fekve szállítható asszony végig ülte a kétórás utat. Mindez a társadalombiztosítási rendszeren belül, annak kontójára történt.
Az AMS elismerte a késedelmes kiszállást, és azt is, hogy a betegszállítók megálltak ezt-azt vásárolni, de szerintük ez teljesen normális.
Márpedig aggódásod a magyar egészségügyről ennek a véleményednek szöges ellentéte! Sokszor le is írtad!
Most meg letagadod azt is, a magyarjaidra hivatkozva!
Fideszesek fakadtak ki: halálgyárakká válhatnak a kórházaink
Ugrás a cikkheza teljes cikk: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=3&i=227591