CBank: 12 éve tartó újabb és újabb stratégiai tervek, de semmi érdemi eredmény... most ismét új CEO van év eleje óta és persze újabb világmegváltó tervek... a konkrétumok pedig feb. 11én -2.9(!) mrd eurós veszteségről, 10 ezer munkahely megszüntetéséről, 790 hazai fiók 450 db-ra való csökkentéséről és a céges ügyfelekre összpontosításról szólnak. A Verdi természetesen veri a nyálát a jelenleg kirúgások ellen, ami a német bankszektor versenyképességét is hosszú évek óta blokkolja, nemcsak az ipari szférában (mint pl. a Thyysnkruppnál az ig metall). Az új 2024-ig szóló stratégia keretében a költségeket 1,4 milliárd euróval, vagyis 20%-kal csökkentik, ami kb. 7% sajáttőke-megtérülést eredményezne... ennyit tud(ná)nak és ez is 2024-re, miközben az amcsik jóval messzebb járnak ma is... https://kepkuldes.com/image/1vg9X2
Közösségi tőzsdézők III. https://g7.hu/kozelet/20210204/a-tozsdezes-jobboldaliva-tesz-egy-kiserlet-eredmenyei-szerint/ "A kísérletben az derült ki, hogy a részvényekkel kereskedő csoport a hat hét elteltével jobbra tolódott olyan általánosabb témákban, mint a személyes felelősség, az érdem és teljesítmény kapcsolata vagy a szerencse szerepe a gazdasági sikerességben. Emellett a gazdaságpolitikában is jobbosabb válaszok születtek, a résztvevők nagyobb arányban támogattak kevesebb szabályozást és piacbarát intézkedéseket, mint a kísérlet előtt." Ez eddig is egyértelmű volt !
Törölt felhasználó2021. 02. 04. 18:39
#8154
„Gondoskodnunk kell arról, hogy a pénzügyi piacaink megfelelően és hatékonyan működnek, illetve hogy a befektetőket megfelelően megvédjük. Át fogjuk beszélni a mostani eseményeket és egyeztetünk arról, hogy szükséges-e további beavatkozás a fényükben” – mondta Yellen. Kicsit rosszul fogalmazott, jelen esetben a befektető szót shortos szóra kell cserélni, így helyes az, amit szabályozni fognak. Azt gondolom továbbra is, hogy ezzel nagyon csúnya irányba terelik a tőzsdei folyamatokat!
Nehéz jó választ adni... miután nem extrém up kilövés esélyes, illetve dt eseteket követek, így nemigen van sejtésem. Az összeomlás(1) utáni brutális felhajtás(2) korrekciójában(3) vettem, illetve bővítettem, így van pl. alvg, hnrg, morg, muvg, vagy aw, sixt, tkag... a beragadtak mellett tehát jelenleg ezeken profitálok, aztán majd meglátjuk másokkal együttes - idővel való kiolvadás utáni - eredőjét... nehézkes most már a tőke mozgatása a folyamatos tőkebővítéssel (bár ezt idén már nemigen terveztem), próbálom konzervatív üzemmódban folytatni. Én is úgy látom, hogy a nép iszonyatosan rámozdult az alkalmi jellegű up hullámokra, aztán pedig szabad esés vagy lecsorgás... sztem komoly tőkével már a nyugisabb pályák a megfelelő választások... :D
A shortos műveletet nem fogják korlátozni, emiatt nem aggódom... Szerintem ez az egyes részvények vételi korlátozása jogellenes dolog volt. Mivel pont olyan, mint a shortosok összehangolt munkája.
Nehéz lesz szabályozni mert ahhoz globális szabályok kellenének.Tözsde válságot akkor okozna ha hirtelen durran, ha csak simán szép lassan leereszt nem érezzük meg.
Nem lesz jó a Santanderé sem volt az.De a befektetőket nem fogja igazán érdekelni,tavasz van mindenki előretekint,a kamat a 0 hoz konvergál.A piac örülni fog hogy túl van egy nehéz időszakon.Én igy látom.
... azt pl. üdvözölném, hogy egy adott papírt csak max. X %-ig lehetne shortolni short oldalról és alaponként is max. Y%-ig lehetne adott papírban shortot felvenni... és ehhez hasonlókat, sőt a shortolást még akár időlimithez is lehetne kötni, hogy ne mondjuk 1 év mire a shortot felszámolja a brutális pozimérete miatt, stb... egyszóval a shortoló alapok rendkívül súlyos erőfölényét drasztikusan korlátok közé szorítani...
... és szted lesz ennek vmi messzemenő következménye ami beépül a mai szabályokba vagy ami már "sosem lesz olyan, mint amilyen volt" eddig ? Érzem a bizonytalansági faktort, de még nehezen lehet körbeírni, jól meghatározni és hogy hatóságilag mi lesz erre a válasz... illetve, hogy ez "minket" mennyiben fog érinteni, képes lesz-e egy újabb tőzsdeválságot generálni ?
Igen az érdekes lehet amikor a bangladesi befektető a felturbózott 500usd val napi 100 usd keres miközben a társai cipőt pucolnak.De nekem tetszik az új világ.Régen 2007 ben ha benézett a tözsdére az ember csak túlárazott papirt talált mert a profik a pénzbőség keretében indexeken keresztűl szét teritették a pénzt igy nem maradt más mint a távolmaradás vagy a short.Most a gigantikus lufik néhány papirra korlátozodnak,igy adott a lehetőség hogy alkalmi vételekre bukkanjon az ember.A piac törvényei ma is érvényesek amiben van nektár azt előbb utóbb a méhecske had felfedezi.
Ma reggel javuló kilátásokat fogalmazott meg a q4 jelentésében a MELEXIS.Növekedést várnak idén az autó iparban és erős q1-t, 160 millió eurós eredménnyel.Jó hir ez a X-FAB számára is ami nem csak az autó ipar felfutásából tud profitálni (+15%) hanem az autónként eladott chippek számából is ami autónként 11-ről 13 ra nő, közel 20% keresletet generálva önmagában.Az X-fab több mint 100% árfolyam növekedése ezáltal megerősitést nyert.Az X-fab febr 11én jelent ...hát izgalmas lesz.
12:01Jogában áll-e világszerte több millió fiatalnak egyszerre hülyének lennie?
Igen, jogában áll és igen, minden valószínűség szerint a nagy cápák és trv. alkotók megtalálják a módját az új jelenség megregulázásának... Kszi Richárd, kibaszott jó cikket írtál, bennem is helyreállt 1-2 puzzle darab a teljes képhez !
Maximálisan egyetértek veled, mindenki maga döntse el h miben hisz és kit támogat. Ugyanúgy ezer érthető oka lehet annak, hogy ha valaki külföldre kényszerült, valamint nem minden fiatal idióta, dologtalan mamahotelos. Értelmes ember vagy, rendkívül hasznos szakmai tudással, kár az energiádat ilyen értelmetlen frusztrációkra elpazarolnod. Mondom ezt úgy, hogy lehet hogy pár évvel idősebb is lehetek nálad és soha nem éltem életvitelszerűen külföldön. Kösz, a mindennapos tőzsdei elemzéseidet, igaz ritkán, de néha elolvasom őket. A legjobbakat!
Kíváncsi vagyok meddig korlátozzák a szabad kereskedést... Tehát, hogy egyes amcsi részvényeket ne csak eladni lehessen, így kedvezve még jobban a short pozícióban ülő pénzes hatalomnak...
WDIG: Újabb következmények hulláma elsöpörte a Bafin főnököt (Felix Hufeld) és az értékpapír-felügyelet ügyvezető igazgatót (Elisabeth Roegele), továbbá a CoBa is ajtót mutatott a WC elemzőjének... most az ígéretek szerint "világszínvonalú" Bafin-t terveznek... Akit érint gondolom továbbra is követi az eseményeket, számomra a bajor Mulzer szigorúan titkos, kérdéssel teli jelentése volt a csúcs, amit csak úgy e-mail formában a Postfach@bafin.de címre küldött... :D:D:D
CIGP: "Valószínűsíthető a jól ismert irányjelző gyertya megjelenése, hogy az altatásból felrázza a speka réteget az összeszűkült bolik alapján, masszív eladási jelzés mentén, amiből lefelé lenne "ésszerű" a kilendülés."
1 nappal rá már meg is történt az első komoly erőpróba, ami döntetlenre végződött egy hammer gyertyával, ami utal az up fordulatra, de korai még ebben bízni... a 21MA, down trendvonal áttörés az első feladat, addig csak maszatolás van és erre még a héten bőven van terep... https://kepkuldes.com/image/1IEDLu
TKAG: Nagyon erős a bika... a stop elhelyezés a felhalmozott profit kérdése. Sztem Martina második komoly húzása jöhet hamarosan... :D https://kepkuldes.com/image/1ImSRZ
AUTOWALLIS: Kivárás még mindig, de a bolialj rohamtempóban jön fel, az 50MA, rés már védhető és egy feltételezett újabb markánsabb zöld gyertya után már az up trendvonal is meghúzható lenne, meglátjuk ez több nap is lehet még... https://kepkuldes.com/image/1ITdfq
EURoHUF: Jöhet még próbálkozás, sztem sikerülni is fog, de nagyon korlátozottnak vélem a erősödés lehetőségét jelenleg a már említett környékig... https://kepkuldes.com/image/1ITPbc
Clint, lszi hagyjuk ezt, lehet hogy teljesen más a politikai világod, engem nem zavar. Engem az érdekel, hogy itt ezen a parányi kis hazai földön ne bal(fasz) kis noname aktivisták mondják meg, hogy mi legyen a politikában és a gazdaságban, ne lehessen órákon belül az utcákon randalírozni, tüntikkel blokkolni békés polgárokat és ne a jelenlegi "összefogás" legyen a leendő uralkodó elit. Maradjon így jobbközép vonalon minden, annak minden(!) hibájával együtt és ha majd lesz jobboldalon választási lehetőség, ígérem (sok más kompromisszumos szavazóval együtt), hogy mérlegelésre kerül. Mindenki látja a problémákat, de sokak gondolják úgy, hogy 22-ben is a jelenlegi elit lesz a kisebbik probléma és nem az ellenzéki harmatgyenge, senki vezérelemekből és ultra baloldali elborult agyú aktivistáival megtámogatott csoportosulásból kéne felelős bábokat megválasztani. Ezt döntse el mindenki 22-ben és ne egy noname fórumon, ahol egy-egy beírás egy fűszálat sem hajlít meg, nemhogy bármit is befolyásolna. Minden jót ! :D
Köszönöm a jókívánságokat! Bár szeretek utazni, de a következő hetekben nem tervezem :D RE: "Minden jobb egy bal(fasz) csoportosulás utcai randalírozásánál, tömegek minden napjainak megzavarásánál, aktuális kiemelt politikusok nyílt, ocsmány gyalázásánál, üres semmitmondó követeléseiknél, polgárháborús hangulat szításánál, stb" Kicsit össze vagyok zavaŕodva, segíts kérlek. Ez a 2002-2010 ellenzéki tevékenységre vonatkozott? Idén a birkameneten vagy a szivárványos felvonuláson veszel részt a brüsszeli esőcsatorna akrobatával?
A Belga X-FAB Silikon grafikonja egyre szebb.Nem csoda úgy néz ki eljön a szilicium öntödék aranykora.A költségek fixek a kereslet óriási.Herbert Deiss VW vezér szerint az autóipar chip igénye 18 havonta megduplázodik.Rudi de Winter Xfab Ceo szerint 140 milliós negyedéves forgalomig 0 szaldósak felette viszont minden dolláron 70 cent a nyereség.Az elemzők 600 milla forgalommal számolnak idén figyelembe véve a körülményeket a 13-14 euró nem ördögtől való az év végére.
Minden jobb egy bal(fasz) csoportosulás utcai randalírozásánál, tömegek minden napjainak megzavarásánál, aktuális kiemelt politikusok nyílt, ocsmány gyalázásánál, üres semmitmondó követeléseiknél, polgárháborús hangulat szításánál, stb.., diktatúrából menekülnöd kell, jó utat, Clint ! :D
Óriási szerencsédre és örömödre sajnos a xxi. század is kitermelte/kitermeli a önkényuralmi rendszereket/diktatúrákat, demagóg tekintélyelvű politikusokat. Igy nem kell esténként telesírnod a kispárnádat az elmùlt "dicső" időket sajnálva.
Kétségtelenül nem lesz egyszerű, de a nyugati mintára élő diákok nem fognak meghalni a celeb Navalnijért... keress rá erre az alábbi szösszenetre, órási a videó, szakadtam a röhögéstől ! twitter.com/kevinrothrock/status/1355717440026648576
"pár óra lehet tüntetéseket szervezni, amire a hatóságok alig bírnak időben összerakni rendfenntartókat... sztem nagyon hamar lesz ennek a közösségi cuccnak vmi korlátozása, mert szédületes iramban kezd minden ellenőrizhetetlen állapotba kerülni..."
https://index.hu/kulfold/2021/02/01/kozossegi_media_oroszorszag/ Életbe lépett Oroszországban hétfőn az a törvény, amely a közösségi média működtetőit tartalmak blokkolására kötelezi, egyebek közt arra, hogy ne tegyék lehetővé résztvevők toborzását nem engedélyezett tüntetésekre.
ez tényleg gyorsan ment... 2021 a vírus visszaszorításának és a közösségi média megregulázásának éve lesz mindenhol ! :D:D:D
DBank: A tavaly februárban indított óriási esésben nyitott rés idén januárban került végleges betöltésre, majd megfordult a trend és immár a 61.8% fibo, 200MA teszt van a terítéken. Innen egy újabb csúcstámadás sztem nem valószínűsíthető...
SIXT: Megsérült az up trendvonal, de a 21/50MA, 100% fibo, up trendcsati alsó él lelemek alkotta zónában van az árfolyam, határozott gyertya jöhet a napokban, nem lenne jó a letörés...
TKAG: 5-én virtuális KGY és 10-én Q_1 jelentés... kibaszott nagy a tét... spekáknak érdemes lehet egy stop limit beállítása... az up trendvonal tesztelésre került, záró bolik, határozott vételi jelzés, egyelőre jól mozog, de csalódás esetén a 8 euró napon belül is meglehet első körben, majd akár a 6 euró 200MA támaszon... kibaszott nagy a reménykedés... https://kepkuldes.com/image/12CMnd
OPUSG: Ahogy várható volt az 50MA megfogta, de a neonkék 270-es vonal igen erősnek néz ki... 1 hétre való mozgástér lehet itt a 21/50MA, down trendvonal hármas zónában, utána mindenképpen dönteni kell az (up) irányról... a 200MA(250) letörése nagyon rossz üzenet lenne... https://kepkuldes.com/image/12CTDc
TUIG: Drasztikus német lezárások, "polgári felelősség" sulykolása, pénzpuffer további égetése... sajnos az árfolyam-grafikont még mindig nem rakták rendbe, így nem korrekt az ábra, de a kockázattudatos spekák bizonyára bíznak a tavaszi(?) nyári ralliban, míg a csúnyán beragadtak csak éves távlaton reménykedhetnek, hogy egy eufória során kiléphetnek, mert fundásan hosszú évekig nem lesz itt osztalék...
APPB: Óvatos fordulat lehet megint, de "csúszásveszély van az ónos eső miatt"... bolik záródnak, a kanócpálya elég nagy, hogy akadálymentesen nagy tér legyen bejárható, ha úgy döntenek a fiúk, ami egyben a 61.8% fibo szignifikáns megugrása is lehetne zöld vételi jelzés mellett... https://kepkuldes.com/image/12Ysb2
Van, csak az nem a proletárok jövőképe... viccen túl pedig az amit látunk: Ner oligarchák, kiterjedt (választásra gyúró) támogatási rendszer (értsd politikai ajánlat a középrétegnek) (itt jegyezném meg, hogy a "senkit sem hagyunk az út szélén" reklám nekik szólt, csak sajnos "sokan körön kívül is magukra vették", akiknek nem kellett volna) és a összeszerelő műhelyek-, multi telephelyek dolgozói... végül a leszakadt rétegek a szakadékban, akiknek a felemelése nagyon drága lenne ár-érték szempontból és sosem térülne meg... Matolcsi megint hülyíti a fogékony rétegeket... :D
AUTOWALLIS: Tetszetős összefoglaló, biztató kilátások, emelkedő árfolyam... szerencsére nem lőtték ki az űrbe, nincs azonnali korrekció igény, a műszerek még egészséges vételt jeleznek, remélhetőleg hamarosan célár frissítés is jön Vágó mestertől ! Természetesen a 200-as spekák még valszeg sokáig várhatnak a kiolvadásra, de az 50-80 zónajegyesek elég tisztes profitra számíthatnak, ha még tartják... https://kepkuldes.com/image/12YACg
EURoHUF: Ahogy várható volt a múlt hét eseményei megmozgatták az árfolyamot a 21/50MA, 74.6% fibo zónába való visszateszteléssel, majd határozott erősödéssel ismét a trendcsati alsó élét, a 200MA környéket környékezi... még mindig bízom a meglepiben, de ez a feltételezett erősödés limitált lehet (max. 348) és valszeg Kuszaszem sem igényel ennél szignifikánsan erősebb árfolyamot, de egy devizaváltásra jó lenne a manőver. https://kepkuldes.com/image/12OiGd
15:50 Ismét tünetés volt a Hősök terén a korlátozások feloldásáért
pár száz életművész a földön ülve...
16:04 Nesze neked, koronavírus: megteltek a bárok, presszók és éttermek teraszai Olaszországban megteltek a bárok, a presszók és az éttermek teraszai hétfőn a három hónapja tartó szigorú korlátozások oldásának első napján, és hosszú sorok álltak az újraindulást ünneplő múzeumok bejáratainál is. A vendéglátás és a kultúra további enyhítést követel.
3-4 hét múlva megint sírni fognak ? vagy már mindegy? jó esetben nem lesz baj a vakcinázás révén... de csodálkoznék, ha ennyivel megússzák...
számodra az a jobboldaliság amit a "jobbik" képvisel? számomra az inkább politikai szélhámosság, kb. az egykori szdsz-szel egyenértékű. egyébként nagyon úgy tűnik h vagy két nicked van, vagy megtévesztésből választottad ezt. elvileg mindkettő miatt lehetne törölni...
Elgondolkodtat, hogy a tavaly tavasszal belépett fiatal tőzsdés réteg, valamint a "reddit horda" jelenség milyen következményekkel fog járni az idén, miután alaposan felkavarta a vizet... hatósági oldalon már láthatók a kezdeményezések a "régi rend" visszaállítására, de vajon ez elég lesz-e vagy tényleg beindul a csoportok törlése, limitek, stb...
137,8 vettem kisebb csomagot délelött.131 ért vennék még de óvatos vagyok mert fundásan drága papir de a Tesla óta tudom ,olyan hogy drága nem létezik.Ápropó Lang&Scwarz papirjait követi valaki...Brutál mi megy ott...Aki meg fogta 10 euróért az kitöltötte a lottóötöst.
"Már megint jössz a nagyképű, arcos, pökhendi, cinikus és lenéző stílusban osztva az észt, és mosol össze dolgokat," "Jegeljük a témát inkább." Sztem is fejezd be itt... messze nem érted sem a jobboldali hitet, sem a jelenlegi megvalósult, alternatíva nélküli jobboldalt, sem azt, hogy mit is jelentenek az általad megadott tulajdonságok és végképp nem értheted mit jelent az Ungváry Krisztián által írt, általam abszolút alapműnek tartott "kompromisszumos Fideszes szavazó".
olyan nincs, hogy a munkát, gyerekvállalást támogatja adókedvezményekkel és mellette nincs nyílt színi lopás, meg fenyegetés politikailag, gazdaságilag és kopaszokkal, továbbá nem épül villa, stadion, kisvasút a gyerek nevén? sok jobboldali azért van meghasonulva, mert érzi, esetleg tudja is, hogy ez egyáltalán nem oké, de nem akar újra magasabb adókulcsot meg emelkedő elvonásokat.
Ez igy van de nem ez volt a kérdés hanem hogy mely kormány alatt boldogul a jövedelemmel rendelkező ember.Vannak akik eszerint szavaznak valamint hogy adott kormány kiket támogat és hogy az igéretek mennyibe fognak kerülni.
Már megint jössz a nagyképű, arcos, pökhendi, cinikus és lenéző stílusban osztva az észt, és mosol össze dolgokat, mint a mostani regnáló hatalom, akiket a végtelen és korlátlan hatalom megrészegített és elvakított. A jobboldali hit - ahogy te fogalmaztál - nem egyenlő a velünk vagy ellenünk gondolkodásmóddal. Attól még lehet jobboldalinak lenni, hogy nem ért valaki egyet a holdudvari kapitalizmussal, vállalkozások és cégek, gazdaságok beszántásával és ellehetetlenítésével a haveroknak odaadás érdekében, stb-stb., mindezt egy közös, kreált ellenségképek (Soros, Brüsszel) zászlója alatt cselekedve. Történelem könyveket, történelmi műsorokat kellene egy kicsit a közönségnek nézni, hogy észrevegye, a jobb oldali hit alatt mi minden mocsokság került véghezvitelre, és mi minden módszert másolnak most finomítottra hangolva. (És továbbra sem a bal oldalról beszélek, mint ahogy arra terelted a szót). Jegeljük a témát inkább.
AUTOWALLIS: A Q_4 szép lövés volt, ahogy azt a decemberi bennfentes vételek, a közlemény és az Ormosy interjú már sejtetni engedte... továbbra is pozitívak a kilátások az idei évre és ennek az árfolyamban is előbb-utóbb komoly jele lesz...
"a szavazóbázis nagy részét kitevő agymosott "egysejtű" szavazóknak" Ez a probléma (csak nehogy 2022-ben ismét a kispadon üljön az ellenzék, a végtelen lenézés miatt) ennél összetettebb, de a lényege, hogy egy jobboldali hitű ember nem szeretne eltartója lenni millió és millió kis bal(fasz) prolinak, akik egyenlősdit szeretnének polgársággal és mint a mesében "elszámoltatni" a gazdagokat. Egyszerűen tudomásul kell venni a társadalmi hierarchiát és nem a középosztály durva megadóztatásából szórni a alsó rétegeknek a pénzt, ami soha nem térül meg társadalmi értelemben. Egyéni erőfeszítést kell tenni az előbbre jutás érdekében, nem az államtól várni a segélyt és eltartást. Nem a családi pótlékból kell felnevelni a gyereket és nem a ilyen-olyan címeken lévő támogatásokból, ezek csak igénybe vehető eszközök, de nem erre kell alapozni a megélhetést, ettől a görcsbe rándul minden jóérzésű ember gyomra. Abszolút rövidre fogva ez egy hitvallás, ideológia... és nem szeretném a nincstelen prolikat megemelt adóval támogatni, ahhoz tenni kell, nem is keveset, rengeteget, hogy ezen társadalmi rétegbe felemelkedjenek ! Ez az amit az Oktogonon fetrengő fiatalok nemigen tesznek meg és társadalmi értelemben a legfeleslegesebb emberek az aktivista őrjöngők. No de hagyjuk is a témát, ez nem politikai fórum, és amik vannak azok is abszolút feleslegesek egy gazdasági oldalon. :D
Ez nem "sorosozás", kár hogy nem értetted meg... tájékozódj, nézz utána milyen új jelenség van a tőzsdéken és utána próbáld összerakni... a viccet is érteni kell tudni ám... az egó... hát az is megérhet számodra egy alapos utánajárást a jelentéséről... :D
A hatalmasra hízott egód mellett neked is agyadra ment már a sorosozás, mint a szavazóbázis nagy részét kitevő agymosott "egysejtű" szavazóknak. Ennél azért bölcsebb embernek tartottunk. Kevesebb M1-origo-pesti srácok, stb. jót tenne.
BLUE topic