Előre bocsátom, hogy kétségeim ellenére aláírtam a tűzijátékkal kapcsolatos megtakarítással foglalkozó felhívást.
De itt és most a kétségeimet közreadom.
Államalapító Szent István ünnepét nem sikerült eltörölni, nem sikerült átkeresztelni, nem sikerül a nemzet összetartozását megbontani, felemelt fejünk lehorgasztására rábírni a Nemzetet!
Nem akarunk KICSIK lenni, csak MAGYAROK Európában!
Voltak éveink, amikor az ünnep szép és vidám volt, akadtak tragédiák és tiltások…
A tűzijáték bizonyos mértékig szennyezi és rongálja a környezetet. A Gellérthegy dolomit tömbjének növényzete megsínyli bizony!
De ez egy kiemelkedő pont a város szívében és - általában - felemelő, vidám és lelkesítő lezárása egyik legnagyobb ünnepünknek!
Talán az egyetlen ünnep, amely nem a bukásunkról szól.
A szponzorált tűzijáték, a felajánlás elfogadásával - véleményem szerint megtartható.
A napi szokássá vált születésnapi és más indokolatlan tűzijátékokkal kapcsolatos zajszennyezésről az a véleményem, hogy ideje lenne az egészséges önkorlátozásnak!
Még néhány észrevételem van:
- Az idegenforgalomban és ezzel a gazdaság élénkítésében érdekelt cégek támogassák, hogy ne csak az államkasszát terhelje, elfogadom, hogy a bevételek, amelyeknek adóbevétel-vonzata van, nagyságrenddel meghaladják a kiadásokat!
- Nem tartanám illendőnek a túlzottan hangsúlyos, vidám ünneplést, amikor az ország legalább egyharmadán az emberek helyzete tragikus!
- Van mit ünnepelnünk, ami az elmúlt ezer évben ritkán mondható el!
Véleményem szerint a VÁLSÁG eltúlzott folytonos emlegetése, aránytalanság! A pénzügyi világ magának kereste!
Jóllehet nem vagyunk okozói - a globalizált világban hazánk életére kihat, méreteink, földrajzi helyzetünk és a gazdasági kitettségünk és sebezhetőségünk okán!
Szerettem volna, ha azok a nemzetközi szervezetek, amelyek szemet hunytak a "válság" kifejlődése idején, a felelőtlenségek naiv optimizmusa idején, a mesterségesen fűtött "fejlődéshez" asszisztáltak - AZ ÚJ KORMÁNY MOZGÁSTERÉT
INDOKOLATLANUL NE SZŰKÍTSÉK, lehetővé tegyék a gazdaságunk egészséges működését és munkahely-teremtést!
VÁROM A KORMÁNY JÓZAN ELHATÁROZÁSÁT, FELELŐS DÖNTÉSÉT - és az ÜNNEPET, annak méltó megünneplését!
...csak nehogy úgy járjon a felajánlkozó cég, hogy ajándékozás jogcímén még meg is adóztassák. Az lenne csak a "móka"...sajnos.
Törölt felhasználó2010. 06. 27. 00:03
#4
Érdekes volt annak a cégnek a felajánlása . Attol függetlenül ugy gondolom nem lessz belöle semmi . A szokásos magyar mentalitás fog bejönni . ( Bár ne igy lenne )Keresztbe tesznek nekik vagy csak 21 edikére lesznek meg az engedélyek .
Más : válság van , tölem 200 m re most költöznek vissza az elárasz(tat)ott területen levö házaikba az emberek , de a városba tüzijáték volt . GONDOLOM nem szponzor álta . Megkérdem ( bár legszivesebben a polgármestertöl tenném ) KELL NEKÜNK EZ A RONGYRÁZÁS ? Nincs elég hely ahova kellene a pénz ? Ráadásul sokkal komolyabb célokra .
Törölt felhasználó2010. 06. 27. 11:58
#5
Attól óvnék, hogy a politika, most is, mint a külhoni állampolgárság esetében - A SAJÁT PECSENYÉJÉT..(sütögese EL)
és a másik fél (párt) lejáratására menjen az egész cécó - a végén még kiderülhet!
nem a mi jószándékú csatlakozásunkra értem, hiszen egyetértettem..
Árvíz és tűzijáték?
Előre bocsátom, hogy kétségeim ellenére aláírtam a tűzijátékkal kapcsolatos megtakarítással foglalkozó felhívást.
De itt és most a kétségeimet közreadom.
Államalapító Szent István ünnepét nem sikerült eltörölni, nem sikerült átkeresztelni, nem sikerül a nemzet összetartozását megbontani, felemelt fejünk lehorgasztására rábírni a Nemzetet!
Nem akarunk KICSIK lenni, csak MAGYAROK Európában!
Voltak éveink, amikor az ünnep szép és vidám volt, akadtak tragédiák és tiltások…
A tűzijáték bizonyos mértékig szennyezi és rongálja a környezetet. A Gellérthegy dolomit tömbjének növényzete megsínyli bizony!
De ez egy kiemelkedő pont a város szívében és - általában - felemelő, vidám és lelkesítő lezárása egyik legnagyobb ünnepünknek!
Talán az egyetlen ünnep, amely nem a bukásunkról szól.
A szponzorált tűzijáték, a felajánlás elfogadásával - véleményem szerint megtartható.
A napi szokássá vált születésnapi és más indokolatlan tűzijátékokkal kapcsolatos zajszennyezésről az a véleményem, hogy ideje lenne az egészséges önkorlátozásnak!
Még néhány észrevételem van:
- Az idegenforgalomban és ezzel a gazdaság élénkítésében érdekelt cégek támogassák, hogy ne csak az államkasszát terhelje, elfogadom, hogy a bevételek, amelyeknek adóbevétel-vonzata van, nagyságrenddel meghaladják a kiadásokat!
- Nem tartanám illendőnek a túlzottan hangsúlyos, vidám ünneplést, amikor az ország legalább egyharmadán az emberek helyzete tragikus!
- Van mit ünnepelnünk, ami az elmúlt ezer évben ritkán mondható el!
Véleményem szerint a VÁLSÁG eltúlzott folytonos emlegetése, aránytalanság! A pénzügyi világ magának kereste!
Jóllehet nem vagyunk okozói - a globalizált világban hazánk életére kihat, méreteink, földrajzi helyzetünk és a gazdasági kitettségünk és sebezhetőségünk okán!
Szerettem volna, ha azok a nemzetközi szervezetek, amelyek szemet hunytak a "válság" kifejlődése idején, a felelőtlenségek naiv optimizmusa idején, a mesterségesen fűtött "fejlődéshez" asszisztáltak - AZ ÚJ KORMÁNY MOZGÁSTERÉT
INDOKOLATLANUL NE SZŰKÍTSÉK, lehetővé tegyék a gazdaságunk egészséges működését és munkahely-teremtést!
VÁROM A KORMÁNY JÓZAN ELHATÁROZÁSÁT, FELELŐS DÖNTÉSÉT - és az ÜNNEPET, annak méltó megünneplését!
2010. május 27-én, Szent László ünnepén
Radnai István
Költő, író, gazdasági újságíró