Passz.
Sokan nézik az osztalékhozamot. Néhányan elolvassuk és értelmezzük a jelentéseket és kombinálunk.
KBC fair értéke ha kijön, arra a piaci reakcióra kíváncsi leszek. Az 1160-as stop-loss azért árulkodó....
(Ha vkinek van friss Concorde elemzése azt is szívesen venném az is sokakat útbaigazít majd.)
Talsit adunk-kapunk folyamatosan. Kérdés, mennyi a hírértéke. Más a polidili és más a tőzsde. Ezt sokan összekeverik, és tán be is dőlnek saját maguknak. A látszat szintjén legalábbis. Nem azok osztják a lapokat a tőzsdén és az eus diliházban - bár szokás ennek az ellenkezőjét állítani, az csak csácsogás. Ha jó nagyot szellentenek, az kissé hatásos lehet pár napig, de aki a pénzét fekteti be, másként gondolkodik. (szvsz)
Másodszor fordul elő, hogy 0 részvényem van :) Az első fél napon és ma. Ezt nem így terveztem, csak így jött ki.
De Nyomdát, azt akarok!
Ha 1300 megkapom osztival már nagyjából jó, 1250 király lenne. Persze ezek fikciók, vágyak és elnézve a tegnapi és mai napot jönnek rá a vevők, igaz egyre lejjebb.
Egy más kérdés az, ha esetleg kapnánk kintről egy taslit és jönne egy 1700-2000 pontos lebux:-)
Biztos nem az oszti előtt. Nem is állítom biztosra, hogy addig megy le, de az eredmény alapján 70 Ft alatt lesz az osztalék. Nézd meg, mennyi volt az ára, amikor ennyit várt a "piac". Addig persze durranthatnak egy nagyot. Van rá esély, de azt látni is kellene. Q2 augusztus 15! Sok víz lefolyik addig a Dunán.
Nos, ha ma beállsz 1k alá, akkor azért várnod kell. De nem tartom kizártnak a nyáron...
Én azért 11XX-nél már spekulálok beszállni. Most épp ezt gondolom, de meglátjuk.
Engem ugyan nem ráznak ki a pakkomból. Ha még esik, talán még bővítek is.Kell a portfólióba egy stabil osztifizető papír (is). Akik most dobálják, azok elteszik a nyerőt, de ezzel le is mondanak az osztalékról, és a későbbi árfolyamnyereségről egyaránt.
Ha ezt az eredményt folytatólagosan szállítja, akkor sokáig a legstabilabb osztalekfizeto marad. El vagyunk kenyeztetve, csak növekvő bevétel+eredmény+osztalék triót tudjuk elfogadni, lehetőleg 2 szamjegyut!
Nem tudjuk mit hoz Q2-3-4. A növekvő export miatt én emelkedést várok. Afrika, Ázsia is hozhat megrendeléselet, mert arrafelé nyitottak. Nem most fog kiderülni kinek lesz igaza :(
Én ha valamiben nem vagyok teljesen biztos akkor azt leírom. Te viszont tényként közölsz valótlanságokat. Süt belőled a rosszindulat. Itt be is fejeztem a veled való vitámat.
A mai hozzászólók közül ki erősíti meg, hogy ott volt a közgyűlésen és találkozott tru64-gyel?
Nem azt írtam be, hogy mikor regisztráltál, hanem hogy mit mutat a rendszer ha rányomok a nevedre. Neked kéne magyarázatot adni arra, hogy minek regisztráltál 10 éve, ha csak 1 napja szóltál hozzá először.
"A fórum tagja voltam, mert a beírásom előtt néhány órával már írtam." Ezt gondold át még egyszer :).
Valótlanságokat állítottál és azért vársz nagyobb osztalékot.
Beírtad mikor regisztráltam, de látom nem emlékszel. Pedig csak vissza kellene lapozni. A fórum tagja voltam, mert a beírásom előtt néhány órával már írtam.Lényeg, hogy én tudom ki volt a fórumról, neki nem kell felfednie magát. De ma is írt.
A többi felvetésedre? Mindenkinek lehet véleménye, nekem az, hogy jövőre több lesz az osztalék.
A rövid lejáratú hitel 1 milliárddal nőt. Ha csak nem fog hirtelen nagy mennyiségben beérkezni követelés akkor bizony a hitelből fizet idén a nyomda osztalékot.
Emlékeim szerint a tavalyi cash flow nem teremtette meg a kellő fedezetet az idei osztalékra.
Tegnap írtál először a fórumra. Gondolom nem sokkal előtte regisztráltál, tehát ha voltál is a közgyűlésen akkor se volt a fórumról 2 ember, mert te nem voltál a fórum tagja.
Honnan tudod egy közgyűlésen ki a fórum tagja és ki nem?
Ki volt a másik aki meg tudja erősíteni az ottlétedet?
Látom a többi felvetésemre már nem tudsz érdembe válaszolni...
Én azt már számoltam, hogy hozzávetőlegesen a ki be ugrálásokkal annyit kerestem mintha tartottam volna, viszont közben a pénz amíg nem voltam benne nem pihent, és más papírokban fialt addig , azt nehéz lenne kiszámolni, hogy mennyit, de az biztos hogy megérte.
Igen, toke kerdese is, ha en eladom reggel nyitoban, az megy is akkor kb. also limitre.
Persze nekem is van spekis pakkom, lehet, hogy majd bedobom. Vagy kozvetlen oszti utan.
Törölt felhasználó2017. 05. 16. 18:08
#12259
nekem már igy is magasabb lett mint vártam 1370- 80
Neked tökéletesen igazad van, ráadásul az általános tapasztalat is egybevág a Te véleményeddel. És valóban, az utsó 5 évben a benne ülés nem kicsit hozott. De én szeretem megjátszani az éves ciklusokat is. Sok munka lenne összeszámolni, mi lett volna, ha nem spekizek éves távon. Úgy becsülöm, megérte összességében. Azért hozzá kell tennem, hogy nincs nagy tőkém, és ezzel könnyen ugrálok. A Nyomda, vagy a 2. számú kedvencem, a Park likviditása nekem tökéletesen elég.
Stabilan szállítja a casht, pár darabokkal én is szoktam spekizni rajta, de a számomra a tapasztalat azt mutatja, hogy az utóbbi 5 évben legjobb volt csak benne ülni és nem foglalkozni vele.
Ez sajnos így van. Én az egész múlt évben azt hittem, hogy az egyszeri tételt nem osztják ki osztinak. Azt csak valami könyvelési tételnek gondoltam, ami növeli kicsit a BV-t. Csodálkoztam is, hogy mitől ilyen magas az oszti. Csak nem régen esett le, hogy egyszeri tétel nélkül csak kb 72 forintra jönne ki az osztalék. A tavalyihoz is hozzácsaptak - úgy emlékszem - pár forintnyit tán az eredménytartalékból.
Ha az idén nem lesz "csak" a nyereség, könnyen 70 forint alá mehet az osztalék. Jövőre ugyan pár forintot jelenthet a választás, aztán 19-ben az önkormányzati. Az export növekedése is biztató, és konkurencia sem nagyon akad.
Továbbra is az egyik legkiválóbb cégnek tartom a magyar tőzsdén. Ráadásul a kedvencem lesz mindig, mert ez hozta meg a sikert nekem a tőzsdén. A vezetése is jó. Ez azonban nem szerelem..., a jelenlegi árfolyamot kissé túlzónak találom pillanatnyilag. Bevallom, a Q1 átfutása után kiadtam a megbízást. Nyitóban elment.
Alig várom, hogy visszavehessem. Sztem lesz rá alkalom.
Ja, tegnap óta azért ugrott fel a tapasztalati pontod 3-ra és lett a regisztrációd dátuma: 2006-06-08 14:26.
Tavalyi q1 nettó profit "kiegészítő tétel" nélkül 263 millió, idei 246 millió. Pedig idén már javítja az eredményt, hogy nem bérelik az ingatlant, hanem saját tulajdon.
Már az idei osztalék egy részét is hitelből fizetik, jövőre biztos 100Ft-os osztalék lesz.
Dehogy voltál te közgyűlésen.
akik eldobják csak a kisbüfik akik a rövidtávú profitért ugrottak be mint Mari néni.
a korábbi elemzések mindig azért sírtak, hogy gyenge az export arány.
Végre indul egy év amikor nő az export. Ja, hogy tavaly brutálisan jó év volt idén meg eddig "semmi" extra bevétel vagy eredménynövelő hatás nem volt? hahaha... azért itt az is baromi jó, hogy hozzuk a tavalyi számokat, eddig... a hazai piacból ennyire futja extra nélkül... de azért láthatóan a nyomda megindult külföldre... ha megindul Afrika lehet itt még bőven további exportorientált növekedés... nekem vannak pakkjaim 480- 1270-ig terjedő beker árral a legtöbbje már osztiból is szépen hozott különösebb izgalmak nélkül. jövőre választás is lesz és akkor meg addig is jól fog jönni az a "kis":) osztalék...én ráadásul mindig visszaforgatom az osztit nyomdába
Néhányan azt gondolhatták, most majd jól bevásárolnak alacsonyabb áron, de már tavaly megmondta az ANY, hogy a 2016 első negyedév eredmény javító tétele csak egyszeri hatás. A következő év mégis majdnem olyan jó lett kiegészítő tétel nélkül is.
Törölt felhasználó2017. 05. 16. 09:40
#12240
azért milyen má ,nem volt 30 % profit és máris dobálják,eszméletlen türelmetlenek a magyarok,mondjuk megértem.ez a legjobb részvény mégis dobálják
KBC-s elemzés a Q1-ről:
Hasít az export, de megtorpant a Nyomda bevétele
Nem mondható túl erősnek az ANY Biztonsági Nyomda első
negyedéves gyorsjelentése. Bár az export növekedése biztató lehet, a teljes
bevétel mindössze 1 százalékkal tudott emelkedni a tavalyi negyedévhez képest.
Ez leginkább annak köszönhető, hogy a leghangsúlyosabb nyomtatvány szegmensben
megállt az elmúlt negyedévekben látható lendületes növekedés, és a biztonsági
termékek terén látott növekedés sem volt elég a többi szegmens gyengélkedése
mellett. Első körben tavaly decemberben megfogalmazott kereskedési ötletünk az
1025 forintos vételi árfolyamhoz képest már 36 százalék feletti pluszban van,
így érdemesnek tartjuk a stop-loss szint 1160 forintra való emelésével még
nagyobb profitot bebiztosítani. Fair érték becslésünket a legutóbbi
gyorsjelentés tükrében a következő hetekben felülvizsgáljuk.
Stragégia: korábbi stop-loss: 1120 forint, új stop-loss: 1160
forint.
Nem lett túl acélos a Nyomda első
negyedéve, a cég mindössze 1 százalékos bevételnövekedést tudott felmutatni,
ami eltörpül a 2016-os negyedévekben látott, rendre 10 százalék feletti
bővüléstől. A tavalyi első negyedév tisztított számaihoz képest az üzemi
eredmény valamelyest javulni tudott, ami jelentős részt a személyi költségek csökkenésének
köszönhető, ugyanakkor a nettó margin tavalyhoz képest visszaesett.
Az egyszeri tételek nélküli EPS-sel
számolva 1 forint a visszaesés a tavalyi negyedévhez képest, ami azért
korántsem mondható tragikusnak. Ha a gördülő EBITDA sort nézzük, akkor sincs ok
nagy pánikra, hiszen a gördülő EBITDA margin valamelyest romlott, a gördülő
EBITDA a rekord közeli szinteken maradt.
Az egyes szegmenseket tekintve aggasztó
lehet, hogy a 2016-ban rendkívül erősnek számító kártyagyártás szegmens csak
minimálisam tudott nőni az első negyedévben. Ez természetesen nem túl pozitív,
de azért azt is fontos kiemelni, hogy a tavalyi, igen magas szinteket sikerült
megragadni, ami azért biztató. A többi üzletág esetében viszont egyedül a
biztonsági termékek terén lehetett felfutást látni, ami nem volt elég ahhoz,
hogy a teljes bevételt magával húzza.
Üde színfolt
lehet a gyorsjelentésben az export további felfutása.Az export bevételek aránya az első negyedévben elérte a 2,4
milliárd forintot, ez a tavalyi első negyedévhez képest közel 14 százalékkal
volt magasabb, és már a teljes bevétel 43 százalékát képviselte, ami rekordnak
számít.
A Nyomda
részvénye rendkívüli menetelésen van túl az elmúlt hónapokban, így már fair
értékünket is meghaladva, 1400 forinton áll az árfolyam, ami 36 százalékos
pluszt jelent az eredeti, 1025 forintos vételi szintekhez képest. Ugyanakkor
ezeken a szinteken már nem árt óvatosnak lenni a papírral, hiszen az RSI
indikátor is túlvettségre utal, ami hamarosan eladási jelzésbe fordulhat.
Érdemes lehet a stop-loss szint újabb, 1160 forintra való felhúzásával további
profitot bebiztosítani.
A 84 forintos
egy részvényre jutó osztalék (a saját részvényekkel együtt 86,6 forint)
kifizetésére június végén kerül sor, amit még kellően vonzónak tartunk a
jelenlegi alacsony hozamkörnyezetben (6 százalék feletti hozam a hétfői
záróárhoz képest).Ugyanakkor fair
értékbecslésünket hamarosan felülvizsgáljuk a legfrissebb számok tükrében.
Egy hozzaszolason belul kb 3x mondasz ellen sajat magadnak. Most akkor szerinted tobb v kevesebb lesz az osztalek? Arfolyam emelkedesre szamitasz vagy esesre?
A tavalyi évben elszámolt, az ingatlanok vásárlásával összefüggő tétel miatt volt a tavalyi első negyedévben magasabb az eredmény. A 17 millióval alacsonyabb idei eredmény azt jelenti, hogy 1 Ft-al alacsonyabb lesz az éves osztalék. Az ingatlanos tétel nélkül növekedés volt tavaly óta és ez később is így lesz. Ez azt jelenti, hogy várhatóan az év többi hónapjában magasabb lesz az eredmény, mint tavaly, ezért az osztalék is 100 Ft-hoz közel várható.Ez a jelentés már be van árazva, majd láthatjátok a holnapi reakciókon is.
Az biztos, abból a szempontból jó cucc, hogy pl nekem jobb ötletem most nagy hirtelenjében nem biztos, hogy lenne saját vállalkozásra. Így meg, hosszú távú befektetésnek ideális.
Egy kisebb lakás árát beletéve hoz egy átlagbért úgy, hogy nem kell különösebben aggódni semmi miatt, hozzáértő emberek viszik a céget.
Még így is, hogy megkérik az árát 6% feletti osztihozamal kecsegtet. Mutass még egy olyan céget a BÉT-en, amelyik ilyen stabilan termeli a casht és vissza is adja a befektetőinek. :)
Ha a kövi jelentés alátámasztja meg fogom venni.
Sosem okozott gondot magasabban visszavenni ha volt rá okom.
Most látva ezt a jelentést nincs rá okom 1350 felett megvenni.
Szép eredmény, de a piac már sztem ennél többet árazott be. Rosszul írtam, mert a választási év után is csökkent az eredmény, de ezt mindenki tudta előre. Én persze jól vagyok az 1108-as beker átlagommal, de aki 1400 körül vette, az kicsit rinyálhat. Persze még az mindig 6,14 osztalékhozam az idénre.
87-1 (de változhat)
"(A közgyűlés által meghatározott részvényenkénti osztalék 84,- Ft. A saját részvények jelenlegi mennyiségére jutó osztalékkal módosított egy részvényre jutó osztalék 86,- Ft, mely azonban az osztalékfizetés napjáig még változhat.)"
Nehezen megy az 1400 tartós legyűrése. Jó lenne egy pozitív hír, mondjuk váratlanul jó Q1.Sajnos az a helyzet, hogy ennél a cégnél mindenki jobbnál is jobb eredményeket vár, el vagyunk kényeztetve. Egy várakozásoknak megfelelő eredmény - akármilyen plusszos is - már csak fanyalgást vált ki.Mindezek ellenére várom a Q1-et és remélem, megkapaszkodunk 1400 felett, onnan az oszti előtti rally már könnyen repítheti az árfolyamot akár 1500-ig is.
Állami Nyomda