A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
A figecc féle egyenlő esélyek :"Újabb ütközet Márki-Zay Péter és a Fidesz háborújában.A független polgármester felfüggesztette a hódmezővásárhelyi közgyűlés döntését a helyi újság - Fideszhez húzó - szerkesztőbizottságának felállításáról. Ezzel egy lapszámot megvédett a cenzúrától. Egyszerűen cenzúrázni akarják az egyetlen hiteles forrást" a városban." https://nepszava.hu/3023243_ujabb-utkozet-marki-zay-peter-es-a-fidesz-haborujaban
"„A magyar államot felelősség terheli, amiért nem védte meg állampolgárait a holokauszt idején, kollektív bűnösség nincs, de állami felelősség van - jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen, vasárnap Budapesten."
A kutyaúristenit, lassan még bocsánatot kérnek sorostól is. :))
Nem tudom, hogy mi lett volna, ha mindenben egyenlőek a feltételek. Az viszont a jelenlegi feltételekkel is elvárható lett volna, hogy minden szavazókörbe delegáljanak tagot, illetve, hogy a választási rendszer sajátossága miatt választókerületeként csak 1 esélyes ellenzéki jelöl induljon. Egyik minimumfeltételt sem sikerült megugraniuk.
Nem is kell majd csodálkozni a negyedik 2/3-on, ezzel a választási törvénnyel, meg a választás napján furán működő informatikai rencerrel, aminek a működését ugyi csak a fütyisz tudja ellenőrizni. :))
Miből gondolod, hogy Orbán összekapná magát? nem tudja már összekapni magát, akármilyen is az ellenzék. Egy hájas elbizakodott csúti ……., ahogy a romák mondják menuhin hegedülésére: "jó, jó, ügyes, de ásztálná' meghálná..."
Miért gondolod, hogy ez a választási rendszer orbánék alatt végig így marad, ha jönne egy másik nagy párt, aki tuti legyőzné a fütyiszt, akkor még mindig meg tudnák változtatni úgy a rendszert, hogy ne a győztest, hanem a vesztest kompenzálják a töredékszavazatokkal. :)))
A Fidesz rendbeteszi az országot
link