A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
Mindig mondtam, de sosem esik le nektek, hogy mennyi baromságot vagytok képesek megemészteni. Na de ezt ne várjátok el másoktól! Szánalmas a logikátok, beteges jobban mondva.
Pillanatfelvételek, időpont megjelölés nélkül. Azt írnak alá, ami jólesik !Nekik! Akár hiszik, azt a szöveget, akár nem! Vannak aki az aláírásoktól a sapkájukat dobálják az égig. Én meg megvárom azt, amit az igazság mondani fog.
Orbiról ez jutott eszembe: "A 2012. évi C. törvény a hazaárulásról a 258. §-ban - a korábbi szabályozással lényegében azonos módon - a következőket rendeli:
Az a magyar állampolgár, aki Magyarország függetlenségének, területi épségének vagy alkotmányos rendjének megsértése céljából külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntett miatt öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.[10]
A büntetés tíz évtől tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a hazaárulást
a) súlyos hátrányt okozva
b) állami szolgálat vagy hivatalos megbízatás felhasználásával
c) háború idején vagy
d) külföldi fegyveres erőnek behívásával vagy igénybevételével követik el.[11]
Aki hazaárulásra irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt egy évtől öt évig, háború idején két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.[12]"
Ha Orbán nem magyar akkor igazad van. Ha egy kicsit árnyaljuk, akkor ebben az országban minden az egyszemélyi vezető érdekében, főleg hatalmának fenntartása érdekében történik.
Majd mindjárt jön sk és letagadja. Mert ugye a képeket is meghamisították. Biztos bábukat tettek oda, hogy ilyen cikkeket írhassanak. Lehet trollkodni, de beteg embereket meghazudtolni már felháborító. Sk, get out!
Onkológiai Intézettel kapcsolatban még csak annyit, hogy az is figyelemreméltó, hogy Kasler nem szólalt meg, vagyis nem védte az intézetet, mind a mai napig!! (tudtommal)
Akkor olvasgasd még egyszer a valóságot, ismétlés a tudás anyja: "A szervezetlenség, a tájékoztatás és az egyértelmű szabályok hiánya miatt áldatlan állapotok alakultak ki az Országos Onkológiai Intézetben. A kemoterápiára váró betegek hajnali 5 órától állnak sorba egy szűk lépcsőházban, hogy 7 órától sorszámot húzhassanak maguknak az aznapi vizsgálatokra. Kameránkkal ott voltunk szerdán kora reggel, amikor olyan beteggel is találkoztunk, aki már reggel fél 5 óta állt sorba. A lehetetlen helyzetben a betegek maguk vették a kezükbe az irányítást: saját maguk által gyártott cetliken osztogattak sorszámokat. "
A Fidesz rendbeteszi az országot
link