Két elnökjelöltje van az SZDSZ-nek, és valami programfélét Fodor Gábor és Kóka János egyaránt letett az asztalra. Mivel minket a pártpolitikai részek kevésbé érdekeltek, csak a gazdaságpolitikai célokra, tervekre koncentráltunk. Nem lettünk sokkal okosabbak, hiszen a jelöltek inkább az általános liberális elvek hangsúlyozására helyezték a hangsúlyt, így gyakran elő kellett vennünk a nagyítót.
a teljes cikk: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=3&i=79730
Kóka általános orvos, nincs szakorvosi képesítése tudomásom szerint, hiszen az egyetem után rögtön üzletelni kezdett. Ha praktizálni szeretne, azt jelen szabályok szerint csak felügyelet mellett tehetné.
Két egész érdekes portré jelent meg a jelültekkel a legújabb Figyelőben.
És Fodor link érdeme az 1994-es SZDSZ-es siker is, hiszen a FIDESZ-ből kivált link társaival együtt jelentős bázist hoztak a már akkor is az öt százalékkal küszködő SZDSZ-nek.
Illene most ezt meghálálni neki. És talán jönnének még sokan MÁS-ok is!
"A párt ún. alternatív csoportjának vezetői a konzervatív-tekintélyuralmi váltásra hivatkozva, 1993 őszén kiváltak a pártból. Fodor Gábor korábbi alelnök és további két képviselő (Molnár Péter, Ungár Klára) lemondott mandátumáról, majd 1994 januárjában bejelentették, hogy az SZDSZ jelöltjeként indulnak a választáson. " link
Kóka által meg csak szavazókat veszít az SZDSZ, mert senki nem veszi be ezt a SIKER-es dumát, hacsak nem néhány buta USA polgár. Persze, ha valaki látja, hogy a sikerhez Kóka ismerete (korrupciója) kell, akkor csatlakozhat a párthoz...
Ha Kóka lesz, legalább még jobban beolvadhat az SZDkSZ az MSZgyP-be, hiszen ahol a pártvezéreket több, mint barátság fűzi össze, ott a pártérdekek elsorvadhatnak...
akkor 2:1
mert a fidesz torgyán miatt veszített választást majd ibolyka néni miatt!! :)))
viszont GY F a dübörög a gazdaság szlogennel , és az öszödi traumával örökre bekerült a "lenni ,vagy nem lenni " filozofiai kérdés ördögi körébe!!!! :)
Mit akarnak az SZDSZ elnökjelöltjei?
Ugrás a cikkheza teljes cikk: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=3&i=79730