Nem véletlenül nyúlnak vissza Orbánék a Horthy korszakhoz, annak díszleteiből kommunistáznak.
Itt a fórumon is látszik, hogy még mindig van erre fogékonyság a mindigis kisebbrendűségi komplexusokkal küszködő magyar néplélekben. Legutóbb Kövér elvtárs adott ehhez muníciót:
"A nagyon nemzeti, nagyon keresztény kormány – vagyis annak helytartói – emlékművet avattak Budapesten. A hónapokkal ezelőtt eltávolított Nagy Imre szobor helyére felhúzott Nemzeti Vértanúk Emlékművéről van szó, amely az 1918-19-es vörösterror áldozatainak állít emléket.
A HVG egy régi filmhíradó-részlet előásásával mutatta azt be tökéletesen, hogy mit sem változott a világ közel 100 év alatt. Az akkori történelemhamisítás a mai nappal – pontosabban Orbán Viktor uralkodásával kezdődően – ismét divatossá vált. Az avatáson maga Kövér László házmester is beszédet mondott, ahol igen súlyos, sőt már-már elmebetegség jeleit mutató mondatok hangzottak el."
Mi lesz veled Magyarország?