a tegnapi falbontó események is végképp feltették bennem a kérdést, hogy mi lesz az országgal?, mert véleményeket hallani a FIDESZ-ről, Gyurcsányról, holott a kérdés az, hogy mi lesz veled Magyarország?, erre kell a választ keresni!
Júdás Jézus legközvetlenebb munkatársa volt, aki Isten akaratát teljesítette be Jézus jóváhagyásával azzal, hogy elárulta őt. Jézusnak ugyanis mindenképpen kereszthalált kellett halnia, hogy általa minden ember bűne megbocsátasson.
Megint provokálsz. Nem jön össze kiskuki, az irtsunk ki minden arabot szövegeddel helyre kerültél. Nem csak nekem.
Hogy te is olyan vagy mint pénznyelő?
Még egy lapon sem lehet említeni vele. De csak szövegelj. Júdás.
Nár lassan pénznyelő is kiismer, hogy nem lehet veled értelmes beszélgetést folytatni. Csak hőzöngeni, kioktatni, alázni tudsz mindenkit, aki nem olyan mint te, nem úgy gondolkodik, mint te.
Pedig pénznyelő egyáltalán nem a kormányt vagy a baloldalt védi, csupán az a típus - akárcsak én -, hogy a túlzó, alaptalan és általánosító minősítéseket nem szereti, ezért óhatatlanul is veled szemben a másik oldalra kerül.
"Ha ilyen jól emlékszel hogy 1998 és 2006 között Fideszes képviselő volt, akkor tán az is rémlik, hogy elég élesen kritizálta a Fideszt a Fidesz soraiból."
Tokos írta.....akkor most nekiesel?
Ha én írom (céloztam rá) mindjárt elkezdesz hőzöngeni...
Nem is akárhogy. Az szdsz-t. ÉS roppant sokszor jogosan.
A mai "kormányt"- így nevezi saját magát., nemkülönben.
Ettől zsizsikes a pofa...a szadeszes haza el és kiárulóknak.
"Wednesday, September 26, 2007
Hazugság – Pofátlan Hazugság – Statisztika?
Egyetemi statisztika előadások kedvelt nyitó poénja az alábbi: „Tudják kedves hallgatók: van a hazugság, van a pofátlan hazugság, és ezután pedig van a statisztika…”. A vicc természetesen nem arra céloz, hogy a statisztika, mint tudományág, lenne hazugság. Ehelyett ironikusan arra hívja fel a figyelmet, hogy statisztikával mindent meg lehet magyarázni, akár a legnagyobb hazugságot. Ennek legprofibb művelőit megtaláljuk a politikai pártok kampánycsapataiban."
Az öszödi beszéd óta minden illúzióm elveszett. Ha azt meg lehetett úszni, akkor bármit. Ez már így nem demokrácia az én fogalmaim szerint. Bármit megtehetsz, ha hatalomra kerültél.
Az ország morális állapotán is meglátszik.
"Csak mert írtad, hogy elmebeteg és hogy ez a menő a szadeszhívők között. Erre írtam, hogy '98 és 2006 között inkább Fideszhívő volt, de simán lehet, hogy ezalatt a 8 év alatt viszont pont nem volt elmebeteg, csak előtte és utána:) "
Ha ilyen jól emlékszel hogy 1998 és 2006 között Fideszes képviselő volt, akkor tán az is rémlik, hogy elég élesen kritizálta a Fideszt a Fidesz soraiból.
Természetesen a kérésem ironikus volt, mert te minden esetben számokkal próbálsz a szocik segítségére sietni. Kiragadott számokkal persze, de ez most mellékes.
Más megértette az iróniát, te kevésbé.
Mellesleg nem gondolom, hogy a faszság szó ide illene. Ennél komolyabb ügyet nehéz elképzelni egy demokráciában. Video felvétel arról, hogyan nyúljuk le és juttassuk vissza a pártnak az állami pénzeket. Azonnali kormánybukádhoz kellene vezetnie.
Mi lesz veled Magyarország?