a tegnapi falbontó események is végképp feltették bennem a kérdést, hogy mi lesz az országgal?, mert véleményeket hallani a FIDESZ-ről, Gyurcsányról, holott a kérdés az, hogy mi lesz veled Magyarország?, erre kell a választ keresni!
Fretek, egyetértek:) Az anyázáson én is csak röhögök, ami kiakaszt az az írtál valamit, de az nem is a te véleményed szöveg. Így még annyira sincs értelme vitázni, mint kocsmaszinten anyázva.
Linkelek, nem szoktam beszarni:)
Viszont Szolzsenyicin után javaslok neked egy saját kutatómunkát: gyűjtsed össze a hazai zöld szeműek viselt dolgait: meg fogsz döbbenni, nagyon sokan vannak, mindenhol jelen vannak, és nagyon sok gaztettet követtek el.
ui: egyébként a "hazai zsidóság viselt dolgai" szöveg még mindig nem felel meg a saját magad által az előző hozzászólásodban elvárt név és konkrétum kívánalmaknak.
a fórum tétnélkülisége egyrészt vígasztal, sokkal rosszabb lenne, ha a valóságban is ilyen párbeszédeket kellene folytatnom. másrészt szomorú is, mivel éppen a tétnélküliség miatt érthetetlen a kunbélás érvelés technika (az ellenség megsemmisítése). az anyázás nem is zavar(na) annyira, mert az indulatot mint érzelmet el tudom fogadni.
pénznyelő, még az jutott eszembe - mivel alapvetően meggyőzni akarok és nem a másik személyét lepocskondiázni, sőt még az álláspontját sem nevetségessé akarom tenni, inkább rávilágítani arra hogy tarthatatlan (bár ez a két szép elv nálam néha nem érvényesül) - hogy megkérdezlek, olvastad-e Szolzsenyicintől a GULAGot. Ha olvastad, abszolút egyértelmű lesz mit szeretnék: összegyűjteni a hazai zsidóság viselt dolgait és Szolzsenyicin szerkesztési elvei szerint csokorbaszedni. (Nevek, dátumok, konkrétumok, okok, okozatok, stb,stb. logikusan csoportosítva)
Majd belevágni a birka_magyar_nép pofájába: lám mindent bekajoltok, mindent eltűrtök, minden és mindenki előtt meghajoltok, bekussoltok, elmenekültök, besz@rtok. Na ennyit szeretnék én. (Egyelőre)
"Pénznyelő ha már Yesterdayt szóba hoztad : elmondta a véleményét. És több a tartása asszem mint nekem. Azóta szóba sem áll veletek."
Hát igen, ahhoz kell is tartás, hogy valaki a normális hangnemet kerülje:) De azt azért tisztelem benne, hogy ha már nem megy neki úgy, ahogy kultúremberhez méltóan illene, akkor ezt belátta és inkább felhagyott vele. E tekintetben talán tényleg érdemes lenne elgondolkoznod a példáján:)
"Kanyisz kit érdekel a "Horn féle privi?"" Na ja ha ellentmondanak az adatok nem érdekel, igaz korábban az egész bagázsra rendszerváltás óta mondtad, hogy lop, de most, hogy találkozol ennek ellentmondó adattal, már nem is érdekel, mert az Horn féle.
"Ha a "privi" (hívjuk így ez olyan aranyos), elég a kamatokra, akkor nem nőhet a nettó adósságállomány."
Ennek így semmi értelme, mert általában GDP arányos adósságállományról beszélünk. A kamat egy különleges kiadási tétel. Inflációval egyező része ugyan növeli az adósságállományt nominálisan, de reálértékben már nem és a GDP-hez képest sem.
Hogy érthető legyek. Ha a GDP 100, adósság 70, növekedés 0, infla 10 és feltételezed, hogy kamat=infla, akkor 7% hiány mellett a GDP és az adósságállomány aránya nem változik, sőt az adósság reálértéke se. Mert a GDP 110 lesz, az adósság meg 77, csak úgy számtan és most már osztani is lehet:o)
Magyarul tök mindegy a kamat, nem az befolyásolja az adósság mozgását (kivéve persze a kamat inflahoz képesti spreadjét), tehát az adósság akkor is szinten marad reálértéken és GDP-hez képest ha a privatizáció (hosszabb, de komoly szó) 0.
Ezért célszerű az elsődleges egyenleget nézni.
És most nézegetheted újból az adatokat Tyrisét is.
Igazából egy kicsit kutakodnod kellene. A következők iránt:
-mennyi volt az elsődleges egyenleg
-mennyi az árfolyamváltozás hatása az adósságban
-mennyi a GDP növekedés hatása az adósság GDP-hez mért változásában.
-mennyi a nekünk tartozók esetleges törlesztésének hatása.
-stb.
Mindezt felméred meg fogod találni a privatizáció hatását.
Jószórakozást.
Ui.: 2002 óta nem a hiány a baj, hanem az elsődleges egyenleg negatívuma.Nem az a baj, hogy a kamatot nem fedezte a privatizáció, mert erre nincs is szükség, az a baj, hogy a többi kiadást nem fedezte (na meg az hogy folyó ügyekre ment el a többség és csak kisebb részben beruházásra)
Fretek:)
"megint okoskodsz. tények, tények. mindig csak a tények. mi a fenét akarsz a tényekkel?"
Igazad van:) Mindig ugyanazt a hibát követem el: higgadtan akarok tények mentén racionálisan beszélgetni. Észre kéne vennem, hogy ezzel szemben a vitapartner (akit egyébként csak én hívok így, mert a másik oldalról az én irányomban az ellenség a megfelelő kifejezés) indulatos demagóg dumákkal érzelmesen hőbörög. A kettőnek elég kis eséllyel lesz közös pontja.
pénznyelő :-)
Felvázoltam nagyvonalakban mi a véleményem (amit beidéztél az hemzseg a SZERINTEMektől), a következő hozzászólásomban elismertem, hogy ez így demagóg általánosítás, majd a kollégák segítségét kértem, hogy együtt töltsük meg konkrét tartalommal. (Amit én elkezdtem)Világosan/világosabban látszana ki milyen érdekből tesz ezt azt. :-)
Linkelek, óriási vagy. Ezt írod most:
"Kedves pénznyelő, mint alant kifejtettem konkretizáljuk melyik zsidó miért felelős. Nem általánosságokban, konkrétumokkal.
...
Hogy konkrétan NÉVvel lehessen szidni vkit, ne általánosságban"
Ezzel szemben nézzük mit írtál alig fél nappal korábban te, saját magad:
"SZERINTEM az ország anyagi, erkölcsi, közbiztonsági, oktatási, stb, stb bajaiért elsősorban a zsidóság felelős, másodsorban az őket kiszolgálók
...
Tehát SZERINTEM ami a médián keresztül felénk mint információ, hír, gondolat, világnézet, életmód - AKÁRMI eljut, annak nagyrésze zsidók által előzetesen szűrt, szerkesztett - s ha rosszindulatú vagyok - manipulált, nyilván érdekeiknek megfelelően.
...
SZERINTEM vezető szerepet töltenek be a gazdaságban és a politikában is - bár sok helyen a kirakatember nem zsidó csak a "második vonal".
SZERINTEM a lakosság kb 1%-t kitévő hazai zsidóság számarányához képest soxorosát birtokolja a nemzeti vagyonnak, soxorosát fogyasztja el a megtermelődő javaknak,
...
SZERINTEM a zsidókhoz fűződik az is, hogy minden eszközzel ösztönzik a cigány népesség erőteljes számbeli gyarapodását,
..."
Most akkor a legutóbbi hozzászólásodban magaddal vitatkozol? Mert hol vannak ebben a nevek, konkrétumok? Kerestem, nem találtam.
Mi lesz veled Magyarország?