Időszakosan vagyok aktív a szobában, de az utóbbi időben feltűnt, hogy többen támadjátok Balint, ha lefelé megy az árfolyam, mintha ő lenne a felelős emiatt. Egy jó tőzsdéző, mindkét mozgási irányt meg tudja lovagolni eredményesen. Én nem ez vagyok, én az árfolyam emelkedésben vagyok érdekelt, mivel hosszú távon vagyok érdekelt a MOL árfolyam kedvező, vagyis emelkedő trendjében. Én szelvényvágó vagyok, vagyis nálam a fő mozgató rugó az osztalék fizetés mértéke, nem pedig a napi árfolyam változásból kihozható nyereség hajszolása. Éppen ezért megdöbbent, ha valaki arra építi a tőzsdei kereskedelmi stratégiáját, hogy éppen ki mond a itt, a beszélgetési topokban. Mindig lesznek olyanok, akik az árfolyam folyamatos ingadozásában találják meg a számára kedvező kereskedési stratégiát, mint ahogy olyanok is, akik inkább csak az árfolyam emelkedésre játszanak. Balain, szerintem elkötelezett MOL részvényes, aki hozzám hasonlóan, érdekelt az árfolyam emelkedésben, de aki az ő beírásai alapján tényleges tranzakciót indít és nem jön be neki néhány nap, vagy néhány hónap alatt, és ezért Balint hibáztatja, az nézzen magába mélyen. Sosem szabad egy fórumon elhangzott beírás alapján kereskedni, mindig saját döntést kell hozni és nem másokat hobáztatni, ha éppen nem volt jó a saját döntés. Aki mások beírása kereskedik a tőzsdén, az hagyjon fel ezzel, mert csak a kapkodás miatt veszeteséget fog realizálni, amit senki sem szeret.
Akkor miért 51%-ot írsz? Arra utaltam, hogy különmegállapodás esetén vétó joga lehet a szerbeknek. Formalitás lenne? Részvényesi szempontból nem elhanyagolható tény, ahogy a folyamatos fejlesztési kötelem sem . Túl sok a ha...... szerintem, de majd az idő eldönti jól érzékelem e?!
Vagyis már nem abban van amit linkeltél, hanem a MOL honlapján. Persze felmerül a kérdés, akkor minek linkelted amit, pláne hogy abban nincs MOHU adat, de nyilvánvaló, csak azt szeretted volna hogy az emberek lássák hogy válaszoltál valamit. Nem tudom mit védesz? Hitelességed már rég nincs.
Ha valóban érdekelbe, és nem csak trollkodnál, megnéznéd a MOL által kiadott jelentést, amiben a MOHU is részletezve van. A MOL honlapján elérhető bárki számára.
MOLly tulajok topikja
Ha az Otisoknak is van gyűjtőtopikja, ne aprózódjanak el apró témákba a Mollysok se.