Fene se tudja.
9270 alatt majd esetleg elhiszem, hogy megállt az emelkedés 8731-ről. Azért csak jöttünk 600 forintot egyhuzamban. Ez olyan átlagos sprint táv az otinál.
Év végi zárótól meg majd 1000-et. Másfél hónap alatt ez is elég lehet. Hagyjunk már egy keveset májusra is. Esni is kéne februárban, de hiába dobolunk nem gyűlnek azok a felhők.
Egy dolog már megint kimaradt a számításból. Hati-zárás van pénteken. Ilyenkor vagy szuttyogunk, vagy száguldunk. Most száguldottunk. Shortosokal zárattak, longosok még nem léptek. Bár ők simán átkötik - broki díj ellenében - bízva a további emelkedésben.
Nincsenek eladók. Alig akarnak zárni a longban csücsülők. Amíg így lesz megyünk fel.
A kiszálltak visszavesznek, a korai short nyitók zárnak. Sima ügy. Piramisozzuk az árfolyamot, nyújtjuk a hullámokat. Az indiket meg némi oldalazással helyretesszük.
Nem igazán van még itt az ideje komoly pozíció váltásban gondolkodni. Longokat érdemes tartani, ezeket a kis (50-60 netán 150-200) forintos visszajöveteleket meg rövid shorttal megjátszani. Sanszos, hogy eladom a reggel vett certit is...
Egyébként ha megnézitek visszamenőleg az Otp grafikonját, akkor 2015-ben is, 2016-ban is február végén-március elején indult meg és április végéig csinált mind a két évben egy kb. 1500-1800 forintos emelkedést. Tehát 2015-ben kb. 40 %-ot, 2016-ban kb. 25 %-ot. Ha jó lesz a jelentés, akkor simán benne lehet innen még egy 10 % (vagy több) április végéig.
Írtam az - - elszabadult - türelmetlenségről ("rég eladtam, mert nem bíztam benne" - nem én, hanem itt sokan - "essen már egy jót, hogy újra beszállhassak" ...stb. gondolatok vannak. Ez a türelmetlenség/csalódottság most már itt a FÓRUMON is heves vitákba torkollott - ma is. Ennek nem kellene így lenni ! Arra gondoljatok, hogy 11k körül lezuhant 1500 alá és még csak 8900 járunk, hogy visszalendült az inga. Miért ne lehetne 11k felett? USD-ben is hasonlítva/számolva talán 14k is lehetne, ha kitart a TRUMP rally.
Tehát türelem, megfontoltság, nyugalom. Nem kell mást verni a saját elszalasztott lehetőségek miatt.
Nagy a vita a várható árról.Megismétlem a 2017.02.02, 10:12 hsz-omat:
A 10 évvel ezelőtti OTP árfolyamhoz (8810 Ft)viszonyítva %-ban:
Papír,10 éve, 2009 válság minimumnál, ma
OTP, 0, -80, 0.5
SnP500, 0, -45, 58
DAX, 0, -40, 70
(Stooq. com Grafikonból leolvasott értékek,+/- 2-3% eltérés lehet, de ez messze hibahatáron belül van.)
Ebből a viszonyításból látszik az OTP hatalmas lemaradottsága.
Ha USD-ben számolom, még gyengébb az OTP teljesítménye, pedig kezd már ugyanakkora profitot termelni, mint akkoriban. Úgy, hogy most a kamatok és az ebből származó bevétel sokkal alacsonyabb. De mi lesz, ha a kamatok megindulnak felfelé ?
Egyetértek, hogy elbújtak a világvége cikkírók/elmezők szerencsére részben látva, hogy Trump intézkedések és kamatemelés oldalszelén mennek a piacok nem kicsit tovább. 9870 JP Morgan célára és tavaly adta 6400 felé (nevettek is rajta itt fórumon), hát nincs oly messz és akár gyorsjelentés után osztiig el is mehet oda. A piac megválaszolja majd..
Hogy a rally mikor ér véget nem tudom, de: egyelőre mind az EKB, mind a japán központi bank önti a pénzt a piacra. A FED ugyan leállt, de Trump költségvetési lazítást akar, ami ha megvalósul, akkor mennyiségileg felérhet akár a korábbi Fed lazítás volumenével is. Amíg ez a három megy, addig szerintem nagy esés nem nagyon lesz (kivéve, ha szétesik az EU).
ezek nem vonhatóak kétségbe¢és nem is vonom.
viszont a folyamatok nem mutatnak olyan jeleket ami most hirtelen változást eredményezne és meredek esébe kezdjenek a piacok. sőt, most háttérbe vonultak a "világvége" -itt a pénzvilágra gondolok- jóslatokat felsorakoztató profi befektetők is, akik nyilatkozatai miatt mindig para volt.
nem lett nagy baj a brexit, a migráns válság, amcsi elnökváltás ...........miatt.
csak megyünk a dombra felfele, hogy aztán még mindig lehessen választani két lehetőség között:
végig a hegygerincen, vagy le meredeken.
ettől még lesz következő expanzió, csak ne akarjuk olyan nagyon. tehát igazad van!
engem az zavar, hogy -ahogy többen előttem megjegyezték már- sok a használhatatlan beírás egyesektől, AMI SEMMIRE NEM JÓ.
inkább próbáljunk meg egymás gondolataiból építkezni
OTP részvényesek ide!