Tegnap azt mondtam, hogy nem shortolok semmi áron. Nos ehhez tartottam is magam, bár aki ezt tette, az jól kereshetett vele, ha jó helyről indította a pozit.
A tegnapi lejtmenetnek én semmiféle előzményét nem láttam. Az (asszem) 14 Mrd-os forgalom közel felét, 6 Mrd-ot az első másfél órai emelkedő szakaszban kereskedték le. A Forint sem hagyta el magát és kifejezetten rossz hírek sem érkeztek. (egyet kivéve: hogy a görögök nem kapnak pénzt).
Ma reggelre elemzők már korrekcióról beszélnek, hogy jön! Ezzel megint csak az a bajom, hogy azon kívül, hogy: "szokott jönni a korrekció" én mást nem látok.
Ázsia semleges képet mutat, amerika dettó, Forint sem rossz, Futik is semlegesek. Sőt, az amerikai bankszektor majd' 1%-os pluszban zárt.
Tegnap a 200-as EMA dobta vissza ismét az árfolyamot, de mégsem zárt 4000 alatt. Ez mindenképpen bíztató jel!
Semmi gáz még az emelkedő szakasszal!
Ma is csak azt tudom mondani, hogy óvatosan a shortokkal!
Ezeknél sokkal jobbakat használok naponta imídzsem karbantartására. Pl. "A kézfogást kézlevágással büntetném." De legalább nem kell tízpercenként kezet súrolnom.
Ma oldalazós, rettenetesen unalmas napra számítok a kiadós korrekció előtt.
Akár vicces akár nem, az OTP 55%-os (P/BV)diszkonttal van értékelve a konkurenciához (lengyel, cseh, osztrák bankok) képest. Ez a diszkont (alulértékeltség) 2007-ben még csak 10%-os volt. Ebben a mostani értékelésben még benne van, hogy M.O. a 10. legkockázatosabb ország a világon, és nem túl jók a GDP alakulásunk várakozásai sem a külföldi elemzőknél.
IMF megállapodás után szerintem max 30% lesz a diszkont, igy közel kerülhetünk már nyár elején a 6000Ft-hoz.
Tippem szerint az OTP bujott a végtörlesztésen kb. bruttó 40 milliárdot, de a banki megállapodás szerint leirhatja ennek egy részét a banki különadóból. Igy a bukás rajta kb. 30 milliárd lehet. Ez pedig kevesebb mint a saccolt 4.negyedéves nyereség (szerintem 45 milliárd Ft)igy az első három negyedéves nyereség (109 milliárd Ft) növekedhetett kb. 2011. évi 121 milliárd Ft adózott nyereségre.
azt mondták a bankok 173 milliárdot buktak összesen a végtörlesztésen,,,az,hogy melyik banknak mennyi ebből a része..fene sem tudja de otp nek tuti nagy belőle a szelet...
Két pszichológus beszélget
_ilyet szól az egyik_:
-Képzeld hétvégén az anyósoméknál voltunk ebédelni, minden jó volt, csak sajnos volt egy freudi elszólásom...igazából azt akartam mondani neki, h. anyuka, adja ide a sót
-És-és?
-Véletlenül azt mondtam, h: ELCSESZTED AZ ÉLETEMET TE MOCSKOS ÁLLAT!
OTP részvényesek ide!