Nem mindennapi a Humet mai teljesítménye, az eddigiekben 45 és 61 Ft között, 35%-os sávban forogtak a papírok a kereskedés során. A kötélidegekkel rendelkező spekulánsok igen szép napot élhetnek át, főleg ha jókor adtak-vettek.
a teljes cikk: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=2&i=63143
Kedves Civin Úr!
Vártam direkt pár napot, hogy higgadtan válaszoljak írására.
Ismétlésül – ezt írta:
„valóban tévedtem, az árfolyamok nem tükrözik a HUMET részvények valós értékét.
Mit tegyek?”
Ön az említett írásában úgy állítja be maga szerepét, mint akinek semmi köze nem lenne a Humet részvények valós értéke és a jelenlegi árfolyam alakulása között.
S még cinikusan meg is kérdezi tőlem, a kisbefektetőtől, hogy mit tegyen?
Talán nem kellett volna ilyet írnia májusban és nekem júliusban, amikor pontosan tudta, tudja, hogy a baráti kezek mennyi 29, vagy 6 Ft-os részvényt kívánnak folyamatosan ránk önteni!
Ön 400K-ról beszélt. Ez az állítása is csak az adott pillanatig állhatta meg a helyét, amíg ezeket a szavakat kimondta, ugyanis láthatóan sokkal többet borítottak ránk eddig. Peresze lehet, hogy én tévedek, mert ők már nem 29-esek, hanem 6-osok!
Ezek a cselekedetei tervezettek, tehát nem beszélhetünk tévedésről!
De, mit is írt ez év május 7-én?
„Addig itt barátságos kéz nem realizál semmit, és ennélfogva senkit kár nem ér(het), kivéve azokat, akik a már számtalanszor elmondottakat és leírtakat képtelenek felfogni és alapfokú számítások, levezetések és magyarázatok dacára pánikszerűen kiöntik a részvényeiket – legutóbb 71-75 forinton, amikor ennek a részvénynek a 2010-ből diszkontálható jelenértéke ma a legóvatosabb becslések szerint is magasabb ennél az árnál – és nota bene a 73 és a 146 forintos árat maga a kibocsátó nem tarja extrémnek. Ha az én prognózisom és számaim igazak, hihetők, akkor – FIGYELEM! SENKIT SEM BIZTATOK ERRE, SOHA NEM IS TENNÉM! – de a 110 forintos centrum alatt célszerű venni és 110 forint fölötti árfolyamok esetén el kell gondolkodni az eladáson. A többi az hisztéria, vagy az ellenkezője, eufória, alkalmanként pánik, vagy meggondolatlan felelőteln viselkedés; ezt higgye el nekem, ha akarja, vagy duzzogjon tovább a HUMET® barátságos kezeinek nem realizált haszna miatt.”
Persze vitathatjuk, hogy ki, kit ért baráti, barátságos kezeken. Én azokat, akik aránytalanul olcsón jutottak részvényeikhez.
Mint elmondta a 29-esek sokat segítettek Önnek annak idején, de úgy érzem, a többségünkről valamiért elfeledkezett, pedig a Humi fő részvényesei mi, kisbefektetők vagyunk!
Tanács: a jövőben gondolja meg, hogy mivel kívánja elkápráztatnia az igen széles olvasó táborát.
Ezek után mindenki levonhatja a számára legmegfelelőbb következtetéseket!
Üdvözlettel:
B.Viktória
Törölt felhasználó2008. 07. 09. 13:22
Előzmény:
törölt hozzászólás
#28290
ahhoz h az 55 őt elhadjuk már ahhoz is baromi sok pénz kell - főleg ha állandóan utántöltik
mint az elmúlt 8 évben mindig, akkor lesz tartós rally ha Civin úgy akarja. További feltétel, hogy a globális tőkepiaci bizonytalanság mérséklődjön, mert addig nem lesz forró pénz ami idejöjjön.
Egyébként pedig év végén, jövő év elején jöhet érdemeleges átértékelődés, amikor az akvizíciók hozzák a számokat.
Humet: működik a Varázspálca, ugranak a spekulánsok
Ugrás a cikkheza teljes cikk: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=2&i=63143