Na? volt aki már vásárolt az esésben vagy még kivártok? Én vásároltam Samsung és Sk hinyx..de a puskapor nagyrésze még megvan. Nem hiszek ebben a mai felpattanásban.
FIRE életmódon segít. :) Mi történt? Megjelent a kormány rendelete az új benzinárstopról, amiből kiderült, a kereskedők a korábbi kormányzati kommunikációval ellentétben nem a „védett” ár alatt kapják majd az üzemanyagokat, hanem ugyanazon, amin utána a kutaton értékesíteniük is kell azokat. A rendelet ugyanis ugyanabban az árban maximálta a nagykereskedelmi árakat, mint a kiskereskedelmieket, nem pedig alatta.A kormány a Portfolio elemzése szerint ezzel gyakorlatilag eltörölte a benzinkutak árrését, így aki ezen túl magyar forgalmival magyar rendszámos kocsiba üzemanyagot tankol (azaz megfelel a védett ár kritériumainak), azzal semmilyen nyereséget nem termel az adott kút számára. Úgy is mondhatjuk, a kormány árrésstopot vezetett be a benzinre, csak éppen az árrés 0 forint lett. A lap ugyanakkor kiemeli, ha a kormány nem maximálta volna a nagykereskedelmi árakat is, ahogy megtette, akkor a kutak akár veszteséges értékesítésre is kényszerülhettek volna.Kontextus. A kormány hétfőn döntött úgy, hogy az iráni háború fejleményei nyomán elszálló olajárat látva visszavezeti a benzinárstop intézményét, védett ár néven. A benzin esetében a védett ár 595 forint, a gázolajnál 615 forint, írta meg akkor ezt a Forbes.hu is. A nemzetközi olajár azóta egyébként hétfő éjszaka nagyot esett, miután Trump arra utalt, szerinte a vártnál sokkal jobban halad a háború, a Brent a hét eleji 119 dolláros csúcsáról 90 dollár környékéig süllyedt, ez jótékony hatással lehet az üzemanyagárakra is.
van egy ismerősöm aki igazi értelmiségi.. a semmire nem jó bölcsész diplomával.. valamikor ilyenek voltak a művházakban a népművelők. woodstock séró, kockás ing, krisztus papucs, emberszag.. szóvak igazi gyógyegér. Jókat szoktunk beszélgetni.. amikor több idő volt lementünk a partra ittunk egy bort.. mindenre volt egy-két-három idézete... Ilyenkor mindig mondtam neki most felmondod 3másik ember gondolatát..és hol van ebben a tiéd? Ha már ennyire bölcsek vagyunk. Lénárd S. mondta a délamerikai "vadakról". "nekem sok képem van de az mind másolat neki kevés képe van de az mind eredeti" erről van szó. Kértem az MI-t a naplementéről hozzon be idézeteket, elég gagyik voltak lecsesztem.. erre ezt hozta. Minek mán ide bölcsész. :) Megértem, ha ezek túl "sablonosak" voltak. Próbáljunk valami mélyebbet, költőibbet és kevésbé közhelyeset:
A melankolikus: „A naplemente az égbolt vérzése, ahogy a nappal belehal az éjszakába, hogy aztán minden reggel feltámadjon.” – Válogatott versek és gondolatok a Magyar Elektronikus Könyvtárban
A festői: „Vannak pillanatok, amikor a horizont nem egy vonal, hanem egy ölelés, ahol a fény és a sötét még egyszer utoljára kezet fog.” – Irodalmi részletek a Digitális Irodalmi Akadémián
Márai Sándor erejével: „Nézd ezt a fényt: már nem melegít, de még mindent megvilágít. Ez a búcsúzás legnemesebb formája.” – Márai Sándor idézetek a Helikon Kiadó gyűjteményében
Fatfire többször hangoztatta hogy neki nagy a cerkája NER ide vagy oda, az őszinte válasz kéne mekkora lenne a cerka ha nem lett volna NER meg ez az ingatlanőrület amit a kormány generált az elmúlt tíz évben?
Emlékszem, felvettem a filozófiát mint opcionális tárgyat, a tanár nagy Heidegger rajongó volt, viszont az én bal agyfélteke túlsúlyos agyammal nem volt egyszerű a lét értelmének megvitatása. Nem való minden mindenkinek.
Gyengébbek kedvéért ez nem jelenti azt, hogy ne olvastam volna Nietzschet vagy Heideggert. Hárman jártunk filozófia fakultációra a gimnáziumi évfolyamunkról:)
Valóban nagyon gusztustalan, hogy 16 évesen elolvastam a Józan ész trónfosztását. Nem vált káromra, ma is kultúráltan tudom kezelni az emberi butaságot.
F.I.R.E. életmód (általánosságban)